Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
mindent látok, hallok azt is hogyha valakinek természetes hogy mond egy utoset, majd kicsivel késobb elmondja hogy nem ugy gondolta csak nem érdekel kulonosebben
Azért ha az intézményiek is elkezdik realizálni a hasznot a kriptokból, akkor hosszú ideig ott is pangás lesz. Xóval nem is olyan rossz ötlet a birtok.
Északon tényleg jó lesz, ha bírod a szúnyogokat. Finn-Lappföldön a ruhámat befújtam, a bőrömet vastagon bekentem, és a szabadban vacsorázva az arcom és a tányér között még elfért vagy két tucat szúnyog is, nagyon romantikus volt, ritkán eszik az ember ennyi szúnyogot.
A BTC-ből eredetileg úgy terveztem, hogy amint eléri az 50-ezer dollárt veszünk egy nagyobb birtokot egy mediterrán helyen. Elérte..... Egyébként a BTC-k megmaradnak ma már nem eladó semmi pénzért egy sem... Tenerifei ingatlanok foglalkoztatnak nagyon, nincs tél és az árak is barátiak, ráadásul nincsenek gyárak így a levegő sem szennyezett és az emberek is a leghosszabb ideig élnek ott az egész EU-ban. Ottani olyan vállalkozásban is gondolkodok ami a turizmusra és főként az idősebb korosztályra épül, jelenleg ezeken a lehetőségeken sokat agyalok. A magyar gazdasági és politikai helyzetet én nem látom jónak és biztonságosnak a jövőre nézve semmilyen szempont alapján, így innen a tőkét már csak kifelé viszem.
100%-ban egyet értek az ingatlan oldalával: - Választások után megszorítások - pénzszórás miatt további infláció - további kamat emelés - drágább hitelek - további emelkedés max őszig - esés jövőre Arra számítok hogy az infláció továbbra is nagy lesz, és ennek oka nem csak a belső kereslet hanem a külker mérleg is lehet az oka. Azt pedig nem engedhetik meg hogy tovább szakadjunk az EUR-tól mert még nagyobb inflációt gerjeszt. Szerintem ezért mondta Zsiday is hogy itt már kényszer miatt kell majd kamatokat tolni mert további EUR esés túl nagy következményekkel járna, egyszerűen nem engedhetik meg. De ha mégis esést várnék 380-390Ft lehetne max az Euró. Mekkora forint gyengülést vársz kb ?
Szerintem kb. 2023 tavaszától fognak látványossá válni az ingatlanok reál értékének a csökkenése, addig még inkább stagnálni fognak. Arra számítok, (Zsidayval ellentétben) hogy a forint tovább fog gyengülni és a világpiaci nyersanyagárak is tovább kúsznak fölfelé, igaz csak lassan, de ez egyre nagyobb feszültségeket fog okozni a magyar gazdaságban és költségvetési politikában aminek végén az adóemelések és életszínvonal csökkenések lesznek. Egy ilyen bizonytalan, instabil környezetben nem fektetnék olyan eszközökbe, ami csak egy bizonyos szűk réteget érinthet keresleti szempontból és ebbe a körbe a magyar ingatlanok kiemelkedően beletartoznak. A spanyol ingatlanokat viszont jelentősen alulértékeltnek tartom és egyre jobban foglalkoztat, hogy oda beruházok több kisebb ingatlanba is, értéknövekedésre és állandó jövedelem forrásra spekulálva.
Btc n kivul ,amugy mindenbe egyetértek veled. Mosolygok magamban, én is nézem a spanyol,olasz nyaralokat. Olcsóbbak mint a pocsék muszaki tartalmu balatoniak 1 km re a balatonpartol. Vicc. Amúgy a gdp hez kepest,es az inflaciohoz képest is és eurban szamolva is nagyon elszakadtak az ingatlan árak,magyar gazdasagi,es keresetek fundamentatol. Patyomkin falu az egesz.
"A jelenlegi pénzszórás hatásai kb. még fél évig kitartanak, " Ugyanezt gondolom én is. Első félévben még nominális emelkedés, reál értékben stagnálással.↗️➡️ Második félévtől nominális stagnálás, reál értékben csökkenéssel.➡️↘️ Ami az ingatlan árakat illeti.
Nem mondtam, hogy téves statisztikákat idézel. Csupán olyanokat amelyek látszólag mérvadóak, de amúgy meg nem. De nézzük a példádat: Családiházak: igen beesett a tranzakciószám, de! - beesett minden szegmenben Budapesten - az árak pedig (behozva az évtizedes lemaradást a többi szegmenshez képest) erősen emelkedtek. Te meg belekapaszkodsz a tranzakciószám csökkenésbe.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link