Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A szerencsetlen Szabo Ivan volt minisztert lattam aldogalni egy Haller utcai megalloba mert meghivtak a Muv.hazba. Ahogy alldogalt ott az arcarol remuletet lehetett léolvasni. Utana meghalt.
Ezek azok a helyek ahul a paraszt vesz meregdragan egy lakast es azt se tudja hun lakik. Melyparkolobol jar mindenhova de a szomszed utcat se osmeri. A kolkét meg elszallitja valami tavoli iskolaba.
A kevesbe szart is szarabba lehet tenni. Pedig belepumpaltak 100 milliardokat. Ezert szoktam azt mondani hogy ami regen se volt jo az meg szarabb lett a modernizalas ellenere. Tipikus pelda a kozepso ferencvaros es a nyolcker.
Valami hasonló érzésem volt nekem is, mostanában elég sokat jártam arra. Nagyjából a Harminckettesek tere és a Boráros tér közötti rész a Nagykörút alja, komolyan mondom a Boráros tér a Corvin negyed megállóhoz képest Európa.
Odairja a hirdetesre hugy alkalmi vetel es a kutyanak se koll. Max.félaron. A masik meg hogy tulajdonustul ez meg kit erdekel ha igy is dupla arban van.
A Duna Pláza mögé lett tervezve már 2017-ben 2.500 lakás és 250.000 négyzetméter iroda.Lehet,hogy lesz belőle valami. És ott van a Népsziget ,oda is lehet még valami érdekeset tervezni a jövőben.
ki kell menni az Üllőire vagy a Józsefra vagy egyéb irányba, szinte semmi nem változott jó iránya. a korszerűbb rész cserébe még szennyezettebb levegő és még nagyobb tömeg szenny hömpölyög.
Akkor most a lentiek alapján mégsem olyan egyértelmű nekem az összkép a lakóparkok környékre gyakorolt hatásának erősségére vonatkozóan. Rozsdaövezetbe felhúzott újépítésű lakótelep az egyik oldalon, kicsivel több saját lábon álló városrész koncepcióval bíró Corvin-negyed a másik oldalon, ahol én személy szerint egyáltalán nem látom, hogy olyan különösen elvitte volna pozitív irányba a környéket. De ez a téma mondjuk elég szubjektív...
A Duna Pláza mögött van egy nagyobb beépítetlen építési terület. Nemrég hirdették eladásra az árverési oldalon horror áron. Valószínű,hogy ott fog folytatódni a part beépítése a jövőben.
nem ideális természetesen, de azért ha messziről nézed és elvonatkoztatsz az áraktól egy nagyon jó helyen lévő nívós elszigetelt de modern lakópark. Persze panelfíling, de újban:) és több ilyen már nem fog épülni ilyen helyen. Max a délpesti régióban van még fantázia a soroksári mentén
Plaza van, de hiányzik, hogy a lakóházak alatt is legyenek boltok, éttermek, szolgáltató üzletek. A parkolásra nem azt mondtam, hogy a belvárosban könnyebb megállni, hanem hogy kaotikus, az autók össze vissza parkolnak a zöldre, sárba, ahol éppen van hely. Ez nálam nem fér össze egy elvileg átlag fölötti lakónegyeddel. (Szerintem nem az.)
Azért az üzletek terén a Duna Plaza nem rossz alternatíva. Azért nem beláthatatlan a távolság:) van vagy 300m:) A a parkolás valóban me annyira ideális, de bőven nem újlipót, vagy akár a Corvin negyed. Na ott nem lehet parkolni.
Ez pontosan így van. A marinán csak olyan lakást szabad venni aminek dunai panorámája van. Az összes többi lakás nem éri meg, sokkal jobbakat lehet venni máshol a városban, de kerületen belül is.
A marinával az a baj hogy felépítettek oda iszonyú mennyiségű lakóházat, de semmi városnegyed koncepció nincs benne, nincsenek üzletek (néhány van csak kevés és kicsi), nincsenek sétányok, kaotikus a parkolás, stb. Tipikusan akkor van ilyen amikor 3-4 fejlesztő cég egymással sem egyeztetve telenyomja lakással a területet. A Corvin ehhez képest teljesen más (persze ott sem minden tökéletes de sokkal jobb mint a Marina).
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link