Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igen, csak a korfa most olyan, hogy innen jelentősen el kezd esni a munkaképes korúak száma, azaz csökkenni fog a foglalkoztatotti létszám. Az aktívak és a nem aktívak együttes rendelkezésre álló jövedelme pedig lehet, hogy még csökkenni is fog. Ezen kívül a népességfogyás is kicsit be fog gyorsulni, mivel a születések száma 80-85 ezer közé fog esni. Ha szerencsénk van, akkor marad 90 ezer körül.
NAV-os adatbázis, úristen. Aki tényleg ért az ingatlanpiachoz az tudja hogy sokszor nem a valós vételárat tüntetik fel hanem egy két millióval kevesebbet, mert az még nem szúr szemet a NAVnak és nem kell annyit adózni/illetéket fizetni (kb. az ügyvédi díj kijön). Te aztán nagy guru lehetsz. Főleg olyan elemzésekre adni akik érdekeltek a lakásár emelkedésben (jutalék ugye). Amúgy ők is visszaesésről beszélnek, meg mindenki. Próbálják mondani hogy úú pörög még ez, de nem. De ugye ez csak átmeneti zavar mert ugye olyan kurva jók vagyunk hogy mindenki nyaral. Decemberbe meg mindenki plazmatévét vesz majd karácsinyra, tavaszig meg mindenki siel. Te adtál el az elmúlt 1 évben lakást? Én igen.
Megbizhato epittetok akkor lesznek ha erosen lecsokennek az arak,a visszaeso megrendelesek hatasara,ezzel parhuzamosan a kormany eloterjeszti az uj epitkezesi torvenyt,ami a fogyasztoknak,a csaladoknak kedvez.....jelenleg annyira keresleti piac van hogy ritka a megbizhato epito. Mindenfelekeppen szivas most belemenni barmibe. Esetleg csaladi haz vetel,amit nem kell lebontani,elfogadhato aron felujjithato. Ez a szegmens relativ alularazott,pontosan a megugro epitesi koltsegek miatt. * Termeszetesen 1/1 ingatlant,nagy telekkel,jo lokacioval,ezeknek az ara fog megugrani. Az ilyen persze ritka,sok az ugyeskedo a piacon,de azert neha eladasra kerulnek ezek is figyelni kell.
"ők 6-9%-os áremelkedést várnak a következő 12 hónapra országosan." --- persze hogy ezt varjak (vagyis pontosabban, ez KOMMUNIKALJAK), hisz ebbol elnek!
"ők 6-9%-os áremelkedést várnak a következő 12 hónapra országosan." Ez elég sok. Ráadásul a mostani árszinten ennyi az emelkedés. 5%-os hozamot lehet várni a lakás kiadásából úgy, hogy a sáv közepén adja ki valaki nem is a tetején, hozzá mondjuk 6%-os emelkedés erre a lakás árszintre és akkor már 11%-on vagyunk, amiből 5% szabadon elkölthető, befektethető. Ez nagyon sok, miközben az első fél + 1 évben kamatozik a csoda map+ mennyit is? 3,5 meg 4 %-t? A map3 a 4. és 5. évben ad csak jó kamatot, de ha a lakás meg addig hozott évi 10-11%-t, akkor nem kell bizonygatnom, hogy ki járt jobban végül is.
Erre marha nehéz válaszolni. Minden fejlesztővel kapcsolatban van az interneten több száz negativ bejegyzés. Ennek az oka a fejlesztők egy részénél nem az, hogy csaló gaemberek vannak ott. Egyszerűen nem értenek eléggé a szakmához. Mert ez egy szakma. Sokan úgy vágtak bele, hogy valahonnan összejött a pénz és kezdeni kellett vele valamit. Felfogadtak pár állitólag hozzáértő embert és belevágtak. Ma már egy részük ott tart, hogy jó eséllyel képes arra hogy normális lakásokat épitsen. Visszatérve a kérdésedre. Én olyat választanék, aki ár 10-20 éve a szakmában van. Aki most is több projektet visz, legalább 500-1000 lakással. Ezek már felépitettek egy nevet maguknak és tőkeerősek, azaz nem inognak meg a legkisebb visszaesésre a piacon és nem próbálják meg a hirtelen kieső profitot rajtad leverni. Garancia arra, hogy teljesen hibátlan lakást kapsz tőlük? Nos arra ott sincs. Garancia arra, hogy a hibákat elismerik és gyorsan javitják? Nos arra sincsen 100%, de valamivel jobban adnak arra, hogy a problémákat megoldják, mert nem olyan céget visznek, aminek a rossz hire lehetettlenné teszi a későbbi projektek folytatását. De egyik fejlesztőnél sem fogsz fogyasztóbarát regisztrációs szerződéseket, előszerződéseket , szerződéseket találni. (Mindegyikben át van háritva a garancia a fővállalkozóra, mindenhol könnyebb az eladónak visszalépni, mindenhol lehetőség van arra, hogy szinte kötbér nélkül évekkel később kapjad meg a lakásodat.) De ha utána nézel, ma már el tudod kerülni azokat akik csak a pénzedre vadásznak és utána se lakás , se pénz (utóbbi esetleg évekkel később kamat nélkül egy birósági itélet után.)
Mi az,hogy miből ? Most jön a kukorica,napraforgó,cirok stb betakarítás. A paraszt,ahogy régiesen nevezed már a Corvin sétányon vásárol,meg nyaralót vesz Siófokon ,és nem hitelből.
Ilyen szöveget, basszus nem vagy te politikus? Mindent meg tudsz magyarázni. Honnan tudod hogy irreális árazásúakat nézett a srác? Ebből indul ki a felvetésed. Ha a "normál" árúaknál csökkent árat az eladó arra is kitalálnád hogy hát ez nem csökkenés. Nembaj tanulom már a duplagondolt :)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link