Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Régebben jártam be a váci úti kincstárba állampapírt venni. Kagylózás nélkül is hallottam, ahogy a kisnyugdijasok 200 meg 300 ezer forintért vettek kötvényt. Szerintem ezt a réteget akarja még jobban becsatornázni a kormány. Az 1-2 milliós pénzekkel rendelkezők jobb híján fogják ezt a "megtakarítást" választani, mert más értelmesre ezt a nagyságrendet nem tudják elkölteni.
400-500nm-es hazak valami csoda folytan pici telkekre epultek....szinte beepitettek az egeszet,dacolva az epitesi szabalyzattal. Van ahol osztott tulajdon,es egyebb huncutsagok,szinte olyan mint egy oriaspanell. Persze extrakkal,de szomszed jo sok van itt is,na ilyet en se vennek. De ujepitesu kalickat se meregdragan.
Igy van ,a nagy telken levo,relativ kis epuletek jo befektetesnek tunnek,mivel kimaradtak a nagy boombol. Rakosrettenton is:) A klasszikus ertekelesi szabalyok szerint,tehat lokacio,korbejarhatosag,kornyezet,beepithetoseg,stb. Viszont ezek kiadasra nem alkamasak altalaban,azert maradtak ki a bulibol.
A megtakaritok retege altalaban jol informalt,sec perc alatt rajonnak ha ki akrnak veluk cseszni. Penzunk konvertibilis atteszik mas devizaba. Kormany celja csak az lehet hogy a mindenkori infla kore tegye az AK hozamokat,az uj specialis nemzeti raadasul likvid,barmikor ki lehet belole szallni......igy aztan mivel a keszpenz valoban lassu halallal er fel,minden megtakaritas szepen az allamkincstarban kot ki,az intsrukciok onnan jonnek ezutan:) * Ez nem jelenti azt hogy a az adossagot nem akarjak elinflalni. Dehogynem,csak trukkosen,megmozgatjak a paraszokat a saktablan.
A most piacra kerülő állampapírokat a lakosságnak ajánlják meg, feltételezem, hogy többségük kisbefektető. Én csak azt mondom, hogy nem éri meg kp-ben megtakarítani, inkább el kell költeni olyanra ami tartja az értékét. Abban egyetértek veled, hogy a rohammunkában felhúzott méregdrágán kinált bpi-i újépitésű ingatlanok nem tartoznak ide. ( ja és az Rákosrettentőn kínált 400-500 nm-es házak 100M+-os árakon sem)
Valahol olvastam egyszer, hogy a háború után a stabil forint megteremtéséhez szükséges fedezetet a parasztságtól való eróforráselvonással oldották meg. 90' után a munkabérekre raktak rá 2/3-os járulékterhet és így finanszírozták az országot meg az államadósságot. Mivel a csodákban én sem hiszek, azt gondolom én is, hogy ezeknek a mostani intézkedéseknek a finanszirozója most az a réteg lesz aki megtakarít. Akinek kp-je van, államkötvényt vesz stb az fog nem jól járni.
Multiplikaciorol van szo. Itt szerintem is bejon,de mi lesz azutan? Felelos vezetes nem megy ilyesmibe bele,tehat huteni fogjak a piacot fiskalisan.....van egy olyan gyanum hogy a kovetkezo evekben egy kamatfolyosoban fogunk mozogni,2-6% kozott.Inflat kell kordaba tartani,az a legfontosabb. Kulso sokk nelkul mukodhet ez a szisztema. Raadasul sanszos a 0 kozeli alapkamat meg egy jo ideig,pont eleg a lakossagi megtakaritasok nagyreszenek allamkincstarba terelesehez,na akkor lesz erdekes helyzet amikor ez megtortenik.
Igen fix hozamu az uj csodakotveny,illetve felevente emelkedik 0,5%-ot a kamat,de barmikor visszavalthato. Ezert nem beszelhetunk roghoz kotesrol,es a fix kamatozasu lakashitelek kenyszerfinanszirozasarol sem!
Ez egy nagyon régi Keynesi elmélet. A kormány úgy akarja fenntartani a feszitett ütemű gazdasági növekedést, hogy maga növeli kiadásait. Abban a hiszemben, hogy 1 kiadott ft a gazdaságban, annak tovagyűrűző hatása miatt többszörös hatást vált ki és a végén növekvő adóbevételek formájában még meg is térül. Ez itt biztosan bejön. Egy 10 milliós CSOK felvétele, ha a piacon a csepeli panelvétel után egéyszen a budai luxusvilláig 5-7 lépcsőben beiindit egy hullámot, akkor már az illetékekkből is vissza jön annak tekintélyes része.
"En inkabb ugy fogalmaznak:a csok2 kivaltotta kereslet emelhetne az arakat ha mar az eddigiek folyaman nem emelkedtek volna az egekbe:)" Nics olyan ár, amit egy ilyen buta intézkedéssel ne lehetne még feljebb lökni. Az intézkedési csomag legdurvább keresletnövelő eleme az, hogy a 10 millás Csok-ot fel lehet mostmár használni használt lakás vásárlására is.
Kb Bpn is találsz jó pár helyet. Pl: https://aranykereskedes.hu/31-2-Muenze-Oesterreich-aranytoemboek-aranyrudak.html Ha felhivod őket, h 50 millió-ert szeretnél venni, azt fogják mondani, h bármikor jöhetsz érte. :)
en azt nem ertem, hogy aki kulfoldon el, nincs itt lakasa, es nem is akar itt venni, az minek irogat ide... tul.kep. veluk vitatkozunk. aki itthol lakik, van lakasa az mind egyetert...en sem irogatok a mol topikba, hogy milyen szar a mol...vagy csak trollkodnak? masreszt minek gyozkodjuk egymast, mindenki abba fektet amibe akar...panelba, teglaba, aranyba, csodakotvenybe...
Most esett le, hogy ahogyan a lakossagot is a fix kamatos lakashitel fele terelik, az uj csodakotveny is fix hozamu. Csak most a fasz masik vegen a lakossag van. Magyaran arra szamitanak, hogy elszall az infla, ezert akarjak a fix kamattal vedeni a lakashiteleseket. Majd a fix kotvennyel kifizettetik a cehhet a szuperkotveny tulajdonosokkal.
En inkabb ugy fogalmaznak:a csok2 kivaltotta kereslet emelhetne az arakat ha mar az eddigiek folyaman nem emelkedtek volna az egekbe:) Az elinflalasi szandek bennem is felotlott......nyilvanvalo,de nagyon veszelyes jatek,ugyanis a lakossag fele nem vesz ebben reszt,de a szavazata ugyanannyit er mint azoknak akik reszt vennenek ebben az eladom,aztan ujra veszem magasabb aron jatekba. Ez szuk korre lehet csak igaz.
Bocsi az en portfolioml tobbet hoz mint 3%,ellenben aki most vesz lakast annak lesz 3% a hozama. Telo rv465-os aron szamolva bo 1 evre 52ft osztit fizet,ez mar 11%. A nemzeti kotveny 1 evre 3,75%-ot hoz. Ez a portfolio 80%-a,a maradek arany,vagy ezust etf nem hoz semmit,(amiben ketelkedek)akkor is tobb 3%nal a hozam.,5% felett van joval!
és persze a szokásos linket is megkapod:) https://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab Miért adod elő a nagy tőzsdei spekulánst,mikor beírásaid alapján csak tátott szájjal követed az ingatlanpiac változásait. Adtál,vettél ingatlant az elmúlt 3-5-éve??? Ha nem, akkor te vagy a leghiteltelenebb bohóc ezen a blogon. Persze sok más vesztes is írogat ide,ők viszont isszák szavaidat. További 10-15% panelár emelkedést várok egy éves távlatban. Ősztől a bérleti díjakat is emelni fogom 6-8%-kal.
Az államadósság elinflálási szándékát biztosra veheted. Miután a tényleges infláció már évek óta magasabb mint a hivatalos, ez már folyik is. (Mese az 1%-os reálhozamot, a tavaly betett pénzed ma kevesebbet ér mint tavaly a kamat ellenére és nem csak az ingatlanpiacon.) A 40 ezer új vásárló egy olyan piacon ahol évi 160 ezer tranzakció van, hatalmas mennyiség. Ezek megjelennek az alsó szegmensében, és az eladók nagy része újra vevő lesz feljebb, legalább + 20-30 millió önerővel. A tovagyűrőző hatás miatt az intézkedés csomag akár 50%-kal is emelheti a tranzakció számot. Ha ez nem emeli az árakat idén is akkor mi?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link