Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Testvérem pont ezt mondta, hogy kint él külföldön, vettek egy házat nyugdíjas korukig hitelre és simán előállt azzal az érvvel a munkahelyén fizuemelésnél, hogy ~5 év alatt meglépték ezt és nem úgy vannak, mint a munkatársai, hogy albérletben, hanem már "letelepedett" nagy elhatározással. Ahogy nálad is itthon, külföldön ezt qrvára értékelték. Az önéletrajzomban már nekem is a budapesti címem van megadva, mondjuk hivatalosan a lakcímem maradt a vidék, jobb így. 😁
Úgy éreztem arra utalsz, hogy aki kicsi lakásban él, az nélkülözik mindenben úgy általában, illetve nincs pénze semmire. Lehet hogy csak félreértettem, de bántónak találtam, mert életünkben nem láttunk ennyi pénzt, mint most. Otthon azt hiszik, hogy nem is takarítunk, hanem sexmunkások vagyunk, persze old kategóriában és az jobban fizet.
Én tavaly óta építkezem (tudás+alátámasztható papírok) és szeretnék 30 évesen lelépni innen(ahol a kiszemelt pozíció adott), ami valószínű sikerülni fog, megállni a helyemet egy másik kérdés lesz, de nem véletlenül választottam multit hozzá. Ha nem jön össze akkor visszajövök, még van lehetőség dögivel.
Használd ki, hogy az ingatlan tulajdonlás magabiztossá tesz. Emlékszem, 26 évesen mentem állásinterjúra, kérdezték, hol lakom, mondtam, hogy saját, túlnyomórészt kifizetett lakásban, és láttam az arcukon a meglepetést és tiszteletet. Megadták a nem kicsi fizetési igényem, és még rátettek 10%-ot.
Inkább kompromisszumnak nevezném. Valamit valamiért. Mindnyájan ezt csináljuk, és vannak nem számszerűsíthető dolgok is az egyenletben. Mindenkit ér trauma a maga szintjén, ami meghatározza a cselekedeteit, és ezeken a traumákon a nagy többség nem is tud átlépni sose, ami nem is olyan nagy baj. Pl aki másodszor házasodik, az nagyobb arányban köt házassági szerződést, és nem lesz bátor.
ezzel kezdtem ''lehet igy is élni, ki lehet birni, ha muszály'' hadakoztál, pedig nincs benne semmi bálto, mégcsak szándék sem, csak a natur leirása a szitunak a muszályna meg természetesen vannak fokozatai: ''muszály ha nem akarod kockáztatnia a céljaidat'' mert még egyet nem hibázhatsz ez egy onkorlátozo, jolfelfogott érdekbol eredo, puha muszály, kibirhato sérulés nélkul nemi kapálozás után kilyukadtunk a kezdoponton
Na oké, látom érted, de hidd el nincs nélkülözés. Lakhatnánk 100 nm-en, de akkor havi 400 ezer Ft-al csökken a megtakarítás..54 évesen meg nem fogok tudni plusz 3 évet dolgozni csak azért, mert 100nm-en lakunk. Kemény munka na, ez van.
az hogy amerikában élsz a a muszály, kemény muszály és ott ujrakezdve 50 felett célszerubb egy kis lakás, és nagyon ajánlott megelégedni vele, na ez a puha muszály amiatt hogy meglegyen a sikeres ujrakezdés, meg a gyereked is kevésbé sulytva legyen a korább itraumá kovetkezményeitol amit a jolfelfogott érdekbol visel el avalaki egy cél elérése érdekében szukségesnek itélve az nem a semmiféle muszály
voltam 82ben egy honapot szakmainak hivott egyetemi gyakorlaton szentpéterváron, és egyetemi kollégiumban laktunk, és voltak ott helyik akik moszkván tuli származásuak voltak és a rendelezésre állo 2,5 havi nyári szunetre nem mentek haza tele volt csotánnyal a kollégium soha elotte nem láttam még es a helyieket egyáltalán nem zavarta, amit nagyon fucsáltunk egy ido után megkérdeztuk toluk hogy miért nem csinálnak valamit miért nem zavarja oket, erre azt mondták hogy ok nem irtják a csotányt mert a barátjuk vagyis ami ellen nem tud védekezni az ember, hanem el kell viselnie, akkor konnyebben megy az elviselés, ha megbarátkozk vele, mégjobb ha megszereti olyen a te érvelésed, mint a mint a szentpétervári kollégistának a csotány barátsága
"nem vesznek semmi olyat ami nem szükséges vagy plusz (ruhák). Tényleg csak az van ami kell. Nálam is csak az van, ami kell, felesleges plusz nincsen." Aztán bejön az életbe a csajszi, nő, barátnő, élettárs, feleség, szerető 😄 És akkor sokszor a kisfej mondja meg a nagy fejnek hogy mi legyen.😆
22 évig volt több hitelünk. Semmi gond nem volt. Majd gond lett. Ennyi. Hagyjuk is. Na a muszály, ha már szóba került, akkor van nálunk egy muszály a 28,5 nm mellett, ugyanis havi 500-550 liter benzint kell vennünk. Ugyanis az ML500 és 1,8 T Cabrio ennyit fogyaszt . Na látod ez muszály, de a 28,5 nm nem.
Nézd meg a pankrátor című filmet. Ott is a főszereplő,, a kiöregedett pankrátor Mickey Rourke hasonló lakikocsiban él, igaz hogy ráadásul bérli. Rendes utcák vannak, valójában lakókocsi miniváros. Az alsó deciliseknek jó lesz. Fönn van a videán.
Bocs de eltem egyedul 50 negyzetmeteren es baromira nem hasznaltam ki es meg csak nem is szerettem, ezt mar a lakasvasarlas elott is irtam, hogy nekem baromira felesleges. Most mondhatom, hogy mindenem megvan de ezt egy olyan ember nem ertheti, aki nincs magaval megelegedve. Nem is volt annyira regen, de Fire73 nagyon jol leirta a sajat esetet hol tart most es mi az ami miatt nem is aggodik de boldogan elvan. Mpagnes is mondta hol voltak, most hol vannak es koszonik szepen szeretik a mostanit. Azokon meg csak rohogok akik 70-80 negyzetmeterben vannak tokre egyedul, mert gondolom mos, foz, takarit(!) benne es a rengeteg berendezes, targy amiket vasarolt egytol egyig kihasznalja az ev 365 es egy negyed napjaban.
a hitel onmagaában nem a halalos kor szinonimája, hár ugy emlegetni nekem volt egyszer, áldom a bátorságomat, vagy a vakságomat hogy felvettem, nem szukséglet kielégitésre használtam hanem befektetéshez, bejott nem valo egyformán bármikor, bárkinek, bármire mint egy konyhakés sem, van aki magának okoz vele sérulést van aki másnak, van aki meg csak kaját csinál a segitségével, finomat hasznosat a házasság sem valo mindenkinek, meg a jogositvány sem, mégsem kéne elhantolni mindegyiket persze ha valakinek volt egy traumatikus élménye, nem akarja megismételni, és nagy ivben keruli az ismétlodés esélyét, az oké, de nem tobb
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link