Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Valakinek van releváns infója arról, hogy pl. Ausztria, Németország és Anglia nagyvárosaiban hogy alakulnak az ingatlan és albérlet árak? Kíváncsi vagyok és erről is változatos hírek vannak.
Vizszerelo janos annyiert szerel fel egy villanybojlert jelenleg mint az ara. Max 2 oras munka.....meg a felevel is tul lenne fizetve,es az a gyanum ez all az epiroiparra is,rablo arak vannak.
Hiaba kapnak a cegek penzt ha vizszerelo janos es komuves bandinak nem lesz meloja. Itt nem a barati cegekre gondoltam hanem az ecceru szobafestorol. Ezek a linkelt szamok kiabranditoak ez nem lelassulas hanem megallas az epitoiparban.
Nagyon kíváncsi lennék, hogyan deriváltad meg a beidézett cikkből, hogy a készpénz elértéktelenedik, mert véleményem szerint pont az ellenkezőjéről szól. Ráadásul korábban meg örömködtél a 2-3%-os változó, 3M vagy 12M-es BUBOR fixingekhez kötött hiteleken, aztán pedig belinkelsz egy várható BUBOR kamatemelkedést, amely kapásból megemeli az általad ingatlan-árnövekedés motorjának gondolt olcsó floating hiteleket...
Növekedési Kötvényprogram a neve és már megtették, korábban írtam, hogy kik kaptak és mennyit: - Appennin 20 MRD - Cordia 44 MRD - Skygreen Buildings 28.5 MRD - Duna Aszfalt 30 MRD - Market Építő 20 MRD - WING Holding 100M EUR - BIF 20 MRD 2016 és 2019 H1 között CSOK-ból új lakás vásárlásra 62 MRD lett folyósítva... https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/lakashitel/lakashitel1906.pdf
Hol vannak a bérlok és milyenek. Mindenki aki szobát vesz ki jó lakásállapotot akar és 50-60 at fuzetni. Vagy lakást vesz ki 130-150 ért de kifogástalan állapotot akar. Vagy itt mindenki azt hiszi semmit nem koll kolteni a lakásra.
Érdekes cikk a pénz elértéktelenedéséről hasznos ábrákkal: https://privatbankar.hu/makro/xmas-azt-hiszi-ezuttal-minden-maskepp-van-nehany-szaz-eves-grafikon-pont-jol-johet-330130 "Az államadósságot egyértelműen elinflálták. Időlegesen a hetvenes években is a negatív tartományba süllyedt a reálkamat, talán nem véletlenül a vietnami háború vége felé. Most pedig – a rövidebb futamidőknél – körülbelül 2010-től negatív a reálkamat. Az EU-ban is hasonló a helyzet. (Kivéve, ha valaki magyar állampapírokat vásárló magánbefektető, és ha az inflációs adatokat korrektnek tekintjük." "De mit csinált a hosszú évtizedek alatt az arany? A betiltott nemesfém A több ezer éve értékmérő eszközként szolgáló fém az említett Bretton Woods-i rendszerben lényegében hatósági áras volt a piacgazdaságáról büszkélkedő USA-ban. Attól kezdve, hogy a válság miatt lényegében betiltották a felhalmozását, egészen a hetvenes évekig. (“Executive Order 6102”, 1933-1974.) De amikor tehette, és válság volt, vagy magas infláció, igencsak elszállt az ára. Így történt ez a harmincas évek elején, majd a hetvenes években, de a Lehman-válság utáni pár évben is. Sokan vélik úgy, hogy a jegybankok pénzhígító politikájának mostanság is előbb-utóbb sokkal nagyobb infláció és a nemesfémek árrobbanása lesz a következménye. Bár ezt már sokan 2008-2009-től kezdve is gondolták, és egyelőre befürödtek vele."
https://infostart.hu/gazdasag/2020/01/03/ketfele-ingatlanarazas-van-parhuzamosan-a-piacon "Az elemző arra számít, hogy 2020-ban a nagyobb társasházi projekteknél 5-10 százalékkal nőnek majd az árak, de 22 százalékos ugrás, ahogy az az áfaemelkedésből következne, nem lesz. Az új lakások drágulása pedig hosszú távon is fennmaradhat, hiszen az építési kedv már érezhetően alábbhagyott, márpedig a szűkülő kínálat drágulást hoz." Nem rossz kimutatás a 34-es ábra.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link