Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ez így van, és szerinted ha itt csökkentenek 10-15% ot a béren, de nem rúgják ki, akkor szerinted mi lesz magyarországon a beszállítókkal és összeszerelőkkel ?
Jó lesz az 1 évnek is az a 3 év, és tudod az nem puszi pacsira jár... Ezt kellene felfogni. Ha nem játszanak a játékszabályok szerint akkor nincs (és ez rohadtul így van rendjén, mert se ML se Hatvanpusztát nem akarom hízlalni még az itteni keresetem adójával is!) Plusz pénz nékül akkor semmi nem megy ?ház az nehéz... Akkor mindig alamizsna kell ? És ez vajon miért van ? Nem lehet hogy hihetetlenül hatékonytalanul van elkültve az a mocskosul rengeteg pénz ?
Első hiba 1500 at a minimálbér. Sőt még élek a feltételezéssel, hogy nem is 4-4 es adókategória, hanem inkább azonos munkakör azonos fizetéssel, csak az egyik 3 as a másik 5 ösben... De akkor számoljunk kicsit. 1500+2200= 3700€. Elbérlet 1200€ akkor marad nekik 2500. Kajára miegymásra elmegy 1000. Marad 1500. Azzal mi lesz ? Komolyan kérdezem mert ha egy 500-1000€ közt nem tudnak (és vagy akarnak) félre tenni akkor felesleges volt kijönni.
ÁCSI! Én átlag NÉMET fizetésről beszéltem, nem arról aki kijön sori munkára . Aki minimált kap ott persze nem jön ki így a matek, illetve ha egyből megy a lízingelt BMW és Merci (sokan teszik). Nekünk speciel összejön. Nem mindig simán, mert vannak kiadások amivel sajnos én se számoltam előre, hűtő elromlik, kocsira kell egy valagnyit költeni, de akkor is szép gyarapodás. Az aki nyelvtudás nélkül jön ki, 0 megtakarítással az már megbocsáss de elég nagy esélyel csalódni fog.
Van egy nagyon egyszerü összefüggés: ha a vevöt támogatod, felmegy az ár, ha a termelöt, akkor meg le. Egyébként tudjuk, hogy a kormány gazdaságpolitikája a magas nyomású gazdaság, azaz egyszerre nyomák a költsögeket és a keresletet. Ezzel egyrészt inflációt generálnak az államadósság elinflálása céljából, másrészt ke´nyszerítik a gazdaságot a termelékenységnövekedésre azáltal, hogy muszáj kitermelni a magasabb költségeket. Sajnos azonban az elsö ellen az MNB küzd, a másodikat meg sokszor maga a kormány hataástalanítja populista intézkedésekkel, és összességében ezért nem müködik olyan jól a koncepció.
delutanra a gazdasagi ujsagok is megirtak, hogy ez lesz
masnapra az ingatlancom-on az osszes csokra veheto ingatlan emelt pontosan 9 milliot (1-et nyerjen a palimadar is, gondoltak)
Konkluzio: minden hulye tudta azonnal, tehat a kormany is tudta, tehat EZ VOLT A CEL. VIncent torvenyei alapjan tudjuk, hogy vagy lopnak, vagy csak geciznek a magyarokkal.
"De kint esélytelen gyereket vállalni albérletre MINEK?" Azért tőlünk nyugatabbra más kultúrája van ennek. Én sem vennék nagyobb lakást, hanem bérelnék csak nagyobbat a kicsi lakást meg kiadnám ha lehetne... Viszont Magyarországon a két gyerekkel elmegyek albérletbe dolog no go zóna...
OK unoka testvéreim 3-4 évente utót lízingelnek cserélnek és utazgálnak évente 1-2 szer valami szép helyre... Bele se akarnak kezdeni az önerő spórlásba nem érdekli őket pedig mindegyiknek párja van és gyerek válllalás előtt lennének. De kint esélytelen gyereket vállalni albérletre MINEK?
A nagy nyugat szerencsésebb sorsú NYUGAT EU ahol az EURO miatt alacsonyabb a kamat. A felzárkózás itt is adott volt és adott lenne , de a felzárkózási pénzeket 3 éve már nem adják. (EU pénz ) Választásig nem is fogják és mutogatnak ránk miért nem fejlődünk úgy mi történt ? ( 2020 ig jól ment a szekér mert jött a pénz ) és miért nem függetlenedünk enegriailag a gonosz PUtyintól ( plusz pénz nélkül kicsit nehéz )
A realitás nem ez vagy legalább is az én unokatestvéreim akik kint dolgoznak ( nők 1500 at keresnek fiúk 2200-2400 eurót - még mindig nem tudtak egy Önerőre sem összedobni csak vegetálnak az 1200 eurós albérletben ( München ) 10 éve . Esély sincs saját lakás önerőre való gyűjtés sansztalan.
Papíron marha jól néz ki amit levezettél, az átlag német melósról. Szerinted akkor 30 ezer eur/év a megtakarítás. Akkor ezek szerint 10 év alatt van nekik 300 ezer eur, vagy ennek megfelelő kecó, vagy bármi más. Azt mondtad ez az átlag. Én ismerek kint egy jópár családból álló magyar kolóniát, de hogy ott lófax nincs nem hogy évi 12 milla az fix. De a magyarok elmondása szerint a kint dolgozó többi közép- kelet európainak sincs, de még sz átlag német se rak félre 30 ezer eur/ év. Szóval ez csak egy elmélet, a valóság nem ez.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link