Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ha jól emlékszem ezt egyszer már kitárgyaltuk itt, de úgy tűnik nem ment át az üzenet: miből gondolod, hogy ncseed! vagy itt bárki 6-7-8 éves PMÁP-ban ül és nem pl. 2025/K-ban, ami még pont leadja a két magas(abb) kamatot és utána lehet belőle ingatlant venni, miközben az ingatlanpiac nem robog sehova, sőt?
brutális csökkenés van az ingatlan árakban , ahogy anno irogattam benne van 30-50% árcsökkenés , szerintem ez csak még a kezdet. A Bp és Balaton lakásárak lufi árak . Frekvenciális helyeken most érdemes telkeket venni .
Haha majd akkor fogsz nagyokat nézni, mikor az állampapírjaidat 6-7 -8 évig kell
tartanod lejáratig és 2 év múlva elrobog melletted az ingatlan piac. vagy ha
szerencséd van a előzetes feltörési díjat lehúzzák 70-80 % ra és akkor a többlet
profitot veszik csak el ha idő előtt ugranál. 😊
3-4 év múlva lehet cska 3-4 % ot vagy az is lehet 1,5 % ot
fog hozni a papír ( dezinflációs hatás 0
% infláció volt 2015-2016 ban és most is lehet ) és átlag hozam leeshet 5-6 % ra (7 év alatt) miközben a lakás ár elrobog melletted a 6-7 év
alatt.
Ez egy jelentős kockázat és ezzel senki nem számol ahogy
elnézem itt a fórumon!
Igazából már egy éve lakásárcsökkenés van reálértéken, csak most nem úgy történik a reál árcsökkenés mint 2008 után, hogy alacsony éves infláció (4-5%) mellett évek alatt -15-20% árcsökkenés, hanem magas éves infláció (15-20%) mellett 5-10% (eddig) árcsökkenés. *** Pénzügyi értelemben a kettő eredménye kb ugyanaz.... sőt, a mostani esetben ha kitart a nominális árcsökkenés két évig akkor reálértéken nagyobb esés lesz mint 2008 után csak a - pénzügyileg - tudatlan embörök ezt máshogy érzékelik.
Azt nem mondom, hogy kő kövön nem marad, de idő kell, hogy tudatosuljon 20-30% alku a túlárazott kevésbé kelendőkre smafu. Van viszont sok helyen az a kategória aki el sem akarja adni, nem egyszerűen túlárazott ... A Balaton meg nem véletlen gyengélkedik, az árak részben felzárkóztak az Adriához, a szolgáltatások minsősége viszont köszönő viszonyban sincs az olasz vagy horvát színvonalhoz adott árszinten.
Gyerökök, itt a fű sem fog nőni egy jó ideig... behalt a pijac! Álomárakon hirdetés (mindig ez ment de most aztán főleg), békasegge alatti adásvételszám. Több ismerősöm is akar eladni, hónapokig-fél évig meg sem csörren a telefon, néha beesik egy érdeklődő a hirdetett ár 70%-áért de nem akarják tudomásul venni a valóságot az eladók... Most ennyi az ára. Ülhetnek az újlakás kivitelezők is a betonjukon és finanszírozhatják a milliárdos projekteket gigakamatyon. Tuti üzlet! Ja nem... Várhatják a zállami tolást ami sehol sem lesz évekig. Üres az államkassza, jóval üresebb mint amit beismernek csak titkolják mert akkor mindenki számára egyértelmű lenne hogy gigaszívás fog következni általánosságban, nem csak a lakáspijacon! Öveket becsatolni! Fájni fog sokaknak!!! **** Ha nem lesz jelentősebb árcsökkenés akkor is szépen el lesz inflálva a lakásár! Két év alatt -35%. Nekem megteszi. Talán. Majd ha ott leszünk megmondom...
Olcsobb a 30as plusz szigeteles. Azert is az van elterjedve. Ha vkit a hang zavar akkor szalas szigeteles kell ra. Semmi egyeb jelentossege nincs szerkezetileg. En inkabb a betonfodem erejeben hiszek:)
Az ingatlan árak annyira irreálsak sok esetbem,hogy ettől fagyott be a piac.-40-50 éves retro házakat felujítás nélkül 800-ezer ft m2.Eltűntek az emberek: brutális visszaesést hozott a nyár kezdete a Balatonon.- Ez pangani fog továbbra is, vendégszám is csökken. A nyár első hónapjában 20-40% közötti visszaesésről számoltak be a szállodák tavalyhoz képest. Ennek az egyik oka az, hogy az óriási infláció miatt kevesebben nyaralnak idén, másrészt a fizetőképes kereslet gyakran külföldi utakat választ. Idén akciókra, szezonközi leárazásokra lesz szükség, hogy mentsék az évet. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230712/eltuntek-az-emberek-brutalis-visszaesest-hozott-a-nyar-kezdete-a-balatonon-626761
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link