Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Dejó, akkor Te egy tökös társasházban laksz. Akkor keményen megy minden összeg nézése, jóváhagyása, tényleg elismerés, ritka az ilyen. Mi az utóbbiakat idén csináljuk.
Az meg fura, hogy a II. kerben a használatlakások négyzetméterára a 2023. márciusi 1.160M-ról 2026. januárjára csak 1.310M-re emelkedett csak... nem vezetek statisztikát, de nekem nem ez az érzésem. (a "Korábbi, használt lakások négyzetméterárai" lenyílónál egy ilyen grafikon van)
Egészségablak vagy min keresztül mobilról foglaltam 3 hónapra valami bőrgyogyót - amelyik rendelő oda regisztrál az tudja hogy bárhonnan jelentkezhetnek hozzá. nekem nem volt sürgős annyira szóval foglaltam. odamentem. - "miért ide jött, nem is kerületi" - "mert lehetett foglalni, kényelmes, közel lakok" - ez volt a recepció-betegfelvételnél. orvosnál ugyanez.. aztán hogy mondom legközelebb is ide jövök, a kontrolra... - "hát meghiszem hogy szeretne ide jönni, de ide nehéz időpontot kapni, de magán..." - "rendben, azért majd megnézem, majd ügyesen foglalok" - "meg itt van fejemen ez" - "jaj ilyet magánban csinálunk".. és másfél hónapra volt időpont. legszívesebben felrúgtam volna ott helyben. Amikor visszamentem ugyanez a stílus fogadott. Igen, gond nélkül kicsengetem a 40-50ezret egy bőrgyogyónak, de hát fizetek tb-t. és nem volt sürgős. csak azért is hozzájuk fogok visszamenni.
Mária utcába fog menni. Ott egyszer jártunk, mikor az akkor 5 éves gyerekünk homokot szórt a szemébe, és jól bele is dörzsölte. Azonnal szombat este bementünk oda ügyeletre, szépen ellátták, ő volt a nap bátor kisfiúja.
A Mária utcában elvileg mindenkit rögtön el kell hogy lássanak. Én Kovács Illéshez járok, ő tényleg szuper. Egyébként a Logodi utcai magánrendelésen is elérhető, ha valami komolyabb probléma van mindenképpen őt ajánlom.
Itt a szemészet a Vörösvárin elöször próbálj meg telefonon időpontot kérni. Ha nem megy ide kell jönni és a portán adnak, 3 nővér van a portán. A szemészet jól felszerelt évek óta járok ide. Reichard Lilla orvost próbáld meg. https://www.szentmargitrendelo.hu/szakrendelesek/szemeszet
Feleségem szemészeti ügyéről már írtam korábban. Ugye szeptemberben sikerült decemberre időpontot kapni a helyi szakrendelőbe, apró icipici szemölcs a szemhéjon. Decemberben konzervatív kezelést javasoltak, de a kenőcs nem tüntette el. Megoldani itt nem tudják, a Sote-ra aztán májusra kapott időpontot. Ha alacsony a vérnyomasom, elég csak pár percig a magyar eü-re gondolni, és visszaáll, kávé sem kell
Mesterem: járok szemészetre nem is keveset. gyertek át a Vörösvári úti SZTK-ba a portán adnak időpontot szemészetre most foglaltam két napja. . Március -áprilisban még van időpont. Májust jövö héten nyitják. Labor is van, 3-4 napra adnak vérvételre vizeletre mindenre. Az EESZT nem jó nem látszik a szabad kapacitás most mondtam az orvosnak. Tudják. Lakcimkártya kell de hátha felengednek.
Másik külső kerület, szakrendelő. Anyósom bemegy személyesen időpontot foglalni a szemészetre. Azt nem lehet. Egyszerűen megszünt a szemészet, felszámolták, nincs tőbbé a kerületben. Beérett a 16 év remek kormányzása, a közegészségügy már látványosan tűnik el.
És igen, van még lejjebb. Lehetetlen időpontot foglalni egy sima laborra a kerületi szakrendelőbe. Telefont nem veszik fel, előző alkalmazás nem fut, egészségablakban nincs egyetlen időpont se Semmikorra se. Opciók, magánlaborból van három is a kerületben, 20 ezertől indul a csillagos égig. Az egészségablakban a legközelebbi hely, ahova van időpont lehetőség, az 22 perc autózással érhető el. Anyátok, Fidesz. És nm érti a hízott disznó, hogy miért áll szarul a közvéleménykutatóknál.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link