Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
De pont azt írtam, hogy lesz pár társaság ami csődbe fog menni. - Most mindenhol a profit mentés folyik. Faragják a költségeket ahol tudják. - Mi a gyárban ugyanezt csináltuk. Járvány után az újrakezdéskor alig adhatunk ki megrendelést akapanyagra. Visszajöttek a rendelések mostmeg tuloraztatjuk az embereket és külön járattal hozatjuk be az anyagokat. - Ugyanez lesz majd a kegikozlekedesben is. Ha lesz igény lesz majd aki azt ki is elégíti, sőt verseny lesz, hogy ki elégítse ki - Itthon a Wizzair lesz a nyerő sztem
Ok, abban valoszinu igazad van, hogy x ideig kevesebb lesz a turista. De x idő után mondjuk sztem 2 év mostantól ( persze azt feltételezve, hogy nem lesz vmi a mostaninál is komolyabb negatív esemény ) a világban a népek ugyanúgy vágynak majd menni össze vissza. - Azt sem vitatom, hogy lesznek átrendeződések ezen a piacon is ( mondjuk nem lesznek szinte ingyen jegyek emiatt nem mennek el instafoto kedvéért Velencébe stb.., - De sztem a múlt évi ossz forgalom 80-90 %-a visszajön a kegikozlekedesben is 2 év múlva mostantól - A kieső 10-20% ebből a szektorból hiányozni fog, de lehetséges, hogy más szektorok amik megerősödnek kibalanszoljak ezt a kiesést.
Ez így is van, sokan még mindig azt hiszik, hogy TÉNYLEG pár ezer forintért lehet repülni. Fapadosoknál kicsit összetettebb a dolog, mert az olcsó jegyárakra bőven rátrükköznek pl. évente megújuló csomagszabályzatokkal, hogy a végén a reptéren a jegyárad tripláját is kifizesd, mert nem olvastad el az apróbetűs szöveget. Másrészt lehet, hogy nagy tartalékuk van (bár általában erősen mellébeszélnek), de most mindenki a hazai pályát menti, lásd: https://g7.hu/vallalat/20200613/becsbol-nem-lesznek-tobbe-igazan-olcso-repulok-es-a-budapesti-jarat-is-megszunhet/ Szóval lesznek itt még érdekességek, de továbbra is azt mondanám, hogy repülés nem arra való, hogy állami támogatással jöjjenek ide a britek szétinni a belvárost.
Ez egy általános félreértés. A repülés kisebb részben azért lett olcsóbb mert az emberek több pénzhez jutottak a felívelés alatt. Ez nagyobb keresletet generált, nagyobb piac gazdaságosabban működött, olcsóbbak lettek a jegyek. Nagyobb részt viszont azért működőképes a fapados modell mert a repterek boldog-boldogtalannak adják a mindenféle kedvezményt és visszatérítést. Hatalmas összegek. A repterek mögött pedig a kormányok állnak. Ha a célország nem tudja finanszírozni a kedvezményes odautazást vagy nem akarja, akkor az útvonal megszűnik. Wizz sem azért szüntette meg a frankfurti vonalat mert senki nem akar odamenni hanem azért mert lejárt a kedvezményes időszaka. Így pedig már nem érte meg. A mostani válság pont a meglévő szabad tőkét eszi meg. Hitellel van tele az összes állam, cég és magánszemély, bevétel pedig alig van. A turizmus mindenhol a GDP jól látható része, meg kell védeni. A kérdés az, hogy miből. Akármilyen olcsó lesz az odaút és a szállás az állami támogatások által, karanténok miatt kevesebb lesz a turista. Másrészt a legtöbb magánszemély most alapból óvatosabb a pénzével. Az "öntsünk pénzt a modellbe" megoldások akkor működnek, ha modell működik saját magától is, csak ösztönzésre van szükség. Eddig az államok minden 1 millió EUR turimus-támogatással akkora GDP növekedést generáltak, hogy a támogatás kifizetődött belőle. Ment is a szektorba a pénz számolatlanul, megérte. Most már nincs így. Teljesen ingyen jegyek és szállás mellett is kevesebb lenne a turista. Már nem térül meg az adott támogatás. Ezért épít le minden reptér és airline. Sosem volt valódi tőke a rendszerben, a folyamatos cash-flow tartotta életben a modellt. Wizznek nagy tartalékai vannak a hírek alapján, de azt majd piacszerzésre fogja használni. Mindenki más kisebb-nagyobb bajban van.
Törölt felhasználó2020. 07. 14. 22:17
Törölt hozzászólás
#79610
Törölt felhasználó2020. 07. 14. 22:09
Előzmény:
törölt hozzászólás
#79609
Nem az volt a baj, amit írni akart, de a folytonos muhaházásától meg fölényeskedésétől a hideg ráz ki.
5 évente fel kellene újítani és frissen fehérre festeni mindet, ha nem akarjuk elhányni magunkat, miközben átmegyünk rajtuk. 15 év múlva mindegyik újra hányadék lesz.
Nem köl odaküldeni újabb nőszemélyeket, mert sétálgatnak ott már elegen az alujáróban. Pedig vannak ott kamerák is, de lehet, hogy azok az ő biztonságukat szolgálják és védik.
Gondolod ha lesz igény a repülésre nem mozdul meg a világban szabad tőke ami azt az igényt kielégítse?? - Maguk a repterek, repülőgépek, képzett személyzet, stb meglesz csak lesznek ezek közül amik üresen állnak majd vagy mást csinálnak stb... - Lesz pár légitársaság ami csődbe megy, de lesznek újak amik felszívják a szabad fent felsorolt erőforrásokat és megy minden tovább!!
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link