Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Teljesen egyszerű. Ha ennyire toplokációs csoda lenne, akkor elvitték volna 120-ért is. Ez egy zsákutca, 68m2 120 millióért pest külsőn már nyugati ár.
1. Horror áron bérled. -- 2. Horror áron szeretnéd megvenni. -- Ki a sz@rt érdekel a szép kert? Jó lokáció? Mi a Wekerle???? Ember, nem fogsz tudni továbblépni!!!!!!
Haha, ez egy vicc? :D Azt hittem 100m2 -es legalabb. Jezusom, igy felejtos, jol latod. Plane hogy nagyon turbulens idok jonnek, allamilag lenyomott m2 arak (tied akkor max 68M), airbnb tiltas, orosz haboru eszkalalodas, eu gazdasagi recesszio, kinai bunteto vamok (erre epul az uj ner terv, hogy itt lesz minden kinai auto/akksi gyartas, csakhat elore kihuzza ezt a fogat az unio) aztan 1.5 ev mulva valasztas itthon, stb.
Hát igen, mesterei a win-win megoldásoknak. A népnek megadják amit óhajt, (persze először egy kampánnyal rávezetik őket mit is gondoljanak), megépítik a lakásokat és a család elteszi a profitot. Eddig működött, hogy a szavazat szerző akciók egyben pénzt termeljenek nekik. Vesztes csak egy van: az ország, az adófizetők.
Ne feledjük, hogy ez csak 68 m^2. Szép kert, jó lokáció, keresett ingatlantípus. De amit ti is mindig mondtok, mégiscsak XIX kerület, a Határ úti metróhoz közel. Azért itt 68 négyzetméterért nem fognak a 120 millió felett költők repkedni. Főleg, hogy 130 körül tetőtér beépítéses ikerfelet lehet kapni.
Köszi. Én már gondolkodtam ezeken is. És igen, a panel nem-eladásában nyilván ez is benne van. Másik embernek válaszolva: A 120 ki nem fizetése nem volt hiba. Ha idén nem adja 120-ért, akkor megyünk majd máshová. Nem vagyunk kényszerben. Az eltelt 1 évben pedig sok millióval közelebb jutottunk az adott árhoz. Ha a tulaj szerint többet ér ma, akkor hajrá, adja el másnak. Balekot nem fogok játszani, az biztos. Abban elég biztos vagyok, hogy 120 felett ez nem fog elmenni most egy darabig. 100 millió felett halott a piac itt Wekerlén.
"minden piaci szereplő úgy táncol ahogy ő fütyül ?" -- ??? Azt hiszed piaci szerelpok fogjak ezeket epiteni? Eleg ha a NER legenyek felhuznak sok-sok uj lakotelepet, allamilag maximalizalt arral (ezt sokfelekepp meg tudjak lepni, de leginkabb allami tamogatast kapnak), az dominot indit be. Valaki azt irta a kivitelezoknek van 100% haszna, szoval annyira nem aggodnek a piacert sem, ez esetben sem.
Túl sokszor használja a "KELL" szót... ez az ürge tényleg azt hiszi hogy ő szarta a spanyol viaszt és minden piaci szereplő úgy táncol ahogy ő fütyül ? Még abban se vagyok biztos, hogy őt minden bankokat terhelő adó megbeszélésére meghíták, de hogy az aktuálpiaccal nincs képben illetve az hogy amit akar azt minden szereplőn erővel átverni nem fog menni... Én komolyan szeretném látni hogy ő lesz a jegybank elnök, had jöjjön mohács, mert akkor talán hamarabb szakad össze az egész nyamvadt rendszer és előbb jöhet a megtisztulás - mélybeszállás... Nagy Marci Rulz! Jegybankelnöknek, de izibe! Még egy kis hatáskör bővítést is megérdemel, hogy jobban tudjon nyomást gyakorolni ez a kocsonya fejű michlenbabaminiszter kullancs...
120 tavaly volt. Ha most elkezdi belekalkulálgatni hogy eltelt az idő plusz még nagyon kell nekik a mami felzavarja 135-140-re .szerintem mert ugye egyszerű +10% az idő meg a prémium. Szóval nehéz ügy. Lehet jobban jár hunball ha visszavezeteti a piacra hisz az 1000 érdeklődős másik 100 körül is fent van még. Ilyen az amikor a túlárazásra még további túlárazást számolnak az eladók.
Nem belefolyva a magánéletedbe (remélem kisimul) ha meg akarjátok venni én nem problémáznék a hitelen ha fedezetként megmarad a panel. Forint aligha fog drasztikusan erősödni, más kockázat meg nemigen van. Törlesztőbe meg besegít majd. Mondjuk így az anyóslakás alighanem skippelve. Aztán véggigondolnám egy nemkivánt válás esetén is a scennáriókat, ngatlanvétellel és nem vétellel együtt. Feleséged lehet azért nem akarja eladni mert akkor “valamelyikőtöknek van hova menni”. Nem tudom ez e a jobb, vagy közös wekerlei ház esetén a felosztás. nem kivánom senkinek, de ezen is elgondolkoznék. Jobban mint a 110 és 120 közti különbségen, ami nem akkora mint érződik.
és benne van a magyar néplélekben az is, hogy az se baj ha nem jön össze az üzlet, jól megkérem az árát, legalább tovább fizetik az albi díjat. "meg megmutattam hogy ki az úr, nix kótya-vetye, 19%os kamatyot kapott az államkincstárban a pénzére, szóval én csak 15%ot emelek a tavalyi 120-ra, ami így most 138, kell nem kell"?
Persze sose tudhatjuk, hogy Magyarországon épp mi fog történni, a döntésekben általában legkisebb szerepe a józan észnek van. Ezért is vágtam vissza még 2022 végén egy kicsit az az ingatlan potfóliómat. Jól jött akkor a 430 forintos usd árfolyam:))
Viszont volt az a duma hogy az airbnb semmi koze az arakhoz, erre: -------- "Már a VI. kerületi népszavazás is nagy bizonytalanságot okozott és
láncreakciót indított el az eladó terézvárosi lakások körében: az
50 négyzetméternél kisebb felújított és újszerű lakások kínálata 50
százalékkal nőtt, az átlagos négyzetméteráruk pedig 5 százalékkal
csökkent két hónap alatt."
Így van, valóban megérzi, ahogy hunball mostani ajánlata esetén is meg fogja érezni, mivel úgy akarják megvenni, hogy benne laknak. Vagyis nagyon tetszik nekik, szeretik. Az elején ki kellett volna fizetni a 120-at. Ennyi.
Azért nem kell rohannia ajtóstul a házba mert a piacon kivüli vétel még drágább is lehet mint a korrekt ár. Ha a tulaj pénz szagot érez akkor cseszheti a vevő.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link