Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20240922/nyugati-arak-a-pesti-ettermekben-kocsmakban-alig-pialnak-mar-a-magyar-fiatalok-1156783 Ezek a csunya 40en beluliek - mar nem vedelnek ejjel nappal - rajottek, hogy a 2000ftos vodkat meg tudjak venni a boltba 400ftert (meghogy, nem fejlodott a kozoktatas!) - eszrevettek, hogy ugyanannyiba kerul nyugaton az etterem, mint itthon - valamint ugyanannyiert kap garnelarakot Barcelonaban, mint itthon a kiraly utcaban mirelit rantott sajtot Tescos krumplival, es a garnelarak jobban csuszik a slim fit generacionak. Valami egeszen botranyos az interjualany altal kepviselt reteg gondolkodasa... :)
Mesterem, ne húzd fel magad. Egész héten dolgoztam , szívtam, a koszos vízet bámultam Pesten, tegnap lejöttem a kék víz mellé , süt a nap, benyomtam a Deák Billt egy tuti MILF csapat mellém telepedett, mi kell még?
Szerintem pont a kereslet- kínálat nem tud beárazni, mert a politika erőszakot tesz a piacon. Csok, falusi csok, BV stb. Ez nem piac ami itt van évek óta.
Ezt hívják piacnak... mindenki ott vesz és annyiért amennyiért akar (tud), a kerslet-kínálat piac beáraz mindent. Csak ha összahasonlítasz akkor tedd mellé mit mivel... Én pl nem sok értelmét látom egy diósgyőri ház és egy budai panyel árának, akkor sem ha kb egy összeg.
Jogos amit írsz, én nem ugyanott néztem a használt és új árat. Valóban nagyobb a különbség, de, mint irányelvet, akkor is tartom, hogy a mostani panel árak alatt valamivel venni, 40 éves kecókat, mennyire jó ötlet. Te is vetted vagy 300 ezer/ nm áron. Valami 15 millás árra emlékszem, hogy írtad.
Bro, az almát ne a körtével hasonlítsd már.... ahol 1M a panyel nm-e, ott inlkább 1,6-2M az ugyanakkora méretű újépítésű, a használt tégla meg 1,3-1,4M. De igazából tök mindegy mennyi az újépítésű ha a panyelt se bírod maxi hitel nélkül megvenni.
Hihi. A gaz bajos villany nelkul ahogy a villany bajos gaz nelkul. Ha vmelyik reccs, akkor a masik is reccs:) Ezt egyik nagytudasu sem meri meg kiejteni a szajan sem. Ahogy az orosz is eladja a gazt, mert abbop van penz, ha kelet ha nyugat. Itt a haboru megis van gaz... A tobbi csak macikbrummogas volt:) ugy ahogy a katonai hirszerzo topkemunk sem tud egy szaopanopera szineszt strategiaban legyozni:)
Panel proli? Miről beszélsz… 5-10 Millós autók álnak a panelek előtt.. 1 m m2 áron csak a gazdagog tudnak panelt venni, A csórók meg a kertes házba laknak.. Szúrni fogja a Fidesz szemét ha megtudja mennyi gazdag lakik Panelbe
Azért 40 éves panyelkát venni 1 milliós áron vagy az alatt valamivel elég érdekes felvetés. Akkor már inkább újat 1,3 milláért. Még ha a közös költség magasabb is az újnál.
1.)Scennario, nem spekuláció. 2) Aramtermeles, ha nem adnánk annyi áramot Ukrajnának jó áron akkor többlet lenne. Már lassan mari néni is napelemet telepít vagy 8 db öt a kadarkockara mert a lánya ingyen pályázatot nyert. . Gáz az bajosabb lesz szerintem. Ennyi.
Bro, te ha akarsz spekulálj arra hogy elveszik a távhő támogatást a lakosságtól, de ne zavarjon meg hogy épp most akarják megszavazni az intézményi távhődíj csökkentést (ami amúgy tök lényegtelen mert nulla hatása lesz a büdzsére mivel egyik zsbükből átteszik a pénzt a másikba). Mindenki maga dönti el mit vár. **** Ennyi erővel elveszik a H tarifát a hőszivattyúsoktól bármikor ahogy a napelemeseknél megtették. Én meg ebben hiszek és akkor a hiperszuper hőszivattyús lakások cumira futnak... a gázárt is elvehetik ahogy bizonyos fogyasztás felett meg is tették. STB. **** Egyet látni kell, nem fognak óriási tömegeket atomra megszivatni mert akkor bukó a választás ha bal ha jobb a kormány! **** El lehet venni a ződ rendszámot a nem EV autóktól mert az egy szűk (és jobbmódú) réteget érint ahogy a napelem is és elmehetnek ahová akarnak mert sz@rt se számít a létszámuk, de szegény (2Millió) panelprolikat nem lehete megszivatni mert akkor mehetnek a lecsóba a következő választásokon!
Ez az üzleti \ irodai piacra vonatkozik a covid óta tudjuk az iroda piac haldoklik. A legtöbben itt a létszükségleti piacra vagyis a LAKÓ piacra vannak izgulva ebben volt és lesz is pénz a kisbefektetőkenk. Hogy az irodai piaccal mi van majdhogynem teljesen hidegen hagy.
Meglehetősen göröngyös úton haladt az elmúlt évben a hazai és a nemzetközi kereskedelmiingatlan-piac. Minden szava igaz a cikknek. A kereskedelmi ingatlanok teruleten
"De ha egyszer a paneloknál elveszik az agyon támogatást." Nem veszik el mert megbuknak. Pont. Ezert nem fogjak elvenni. Ha nagyon nincs penz, bevezetnek meg egy extraadot a gonosz multira, aki beszedi a lakossagtol a tamogatas arat, de ez a nagyerdemu szavazobazisnak nem esik le. Sot, a nem szavazobazis is fizeti, igy gyakorlatilag félár a politikai logika szerint:) :)
Nem akarok beleszolni itt a vitába. De ha egyszer a paneloknál elveszik az agyon támogatást. Mert most Jouleban szamolva olcsóbban adja a közel 800 ezer panel lakásba a fűtést mint amennyiért nettó áron nagyker áron beszerzi.!!!!!!! Feltetlezunk spot árát. És nem azt hogy régen panikban kötöttek esetlegesesen magasabb áron hosszútávon szerződést. Tehát a mostani "olcsóbb" spot ár kB 35 euró azaz kb 14.000 ft/MJ. Ezen nincs Afa, ezen nincs hovesztesegi egyutthato, karbantartási költség, ezen nincs Afa, ezen nincs haszon. Ugyan ez van az 1400m2 rezsihataros 110ft/m3 lakossagi gáz árával. Amibe azért a lakosság 99%belefer. Ha egyszer választani kell a kormánynak majd az IMF vagy a fűtés piaci ár között.. Szerintem a piaci árát választják. Ha az IMF et akkor meg ők kényszerítik ra:). Úgyhogy ez a 22 es xsapdaja. És akkor gyerekek, panelbarok albérletezteto, és befektetési urak itten 50-60m2 re piaci áron fizetni fognak kb 160-200 EUR /hó fotav altalanyt azaz 80.000 ft/hó. Na majd akkor jöjjenek sokan hogy a panel mindig nyer. Lof.szt. Csak a demagógia gazd politika miatt. Én speciel emlékszem, hogy mikor 2010be az első panel lakásomba januárba megkaptam a 41. 000 Ft és fotav számlát. Akkor leultem a fotelba. . És akkor értettem meg miért olcsó a panel. Igaz nyári hónapokban csak 9.000 Ft fotav készenléti számlát fizettem. És lassan mondom hogy mindenki megertsed ez 2010 rol szol. Azóta volt laza 300%os inflacio mindenben. Fotavban is😉 Szóval én azért azt mondom az a biztos hogy semmi se biztos. 😉😀
Pedig tök egyszerű... nekem mindegy mi lesz, mindig nyerek hosszú távon 😉😉😉😉😉 Az ingatlan mindig jó befektetés (a megfelelő helyeken) ha ki tudod várni a jó kiszállót (és nem mellesleg ha jókor veszed). Én kettőből kiszálltam 2021-ben kb 2-3-szorozás után, azokból amik macerásabbak voltak állapot miatt. Azóta ezt a pénzt befektettem másba a többivel együtt. Nem várok esést az ingatlanpiacon (eladáskor sem vártam amúgy), nem remegek itt (se) hogy legyen esés, de ha lesz akkor visszaugrok, ha nem akkor megyek másfelé ezzel a pénzel. ENNYI. Amiben lakunk köszönöm ebben az életben megfelel, ha lemegy az ára ha fel akkor is csak lakni akarok benne. *** Bármilyen esés az ingatlanpijacon akkor szívás igazán ha akkor kell eladnod és nem másik ingatlant veszel az árából. Nálam ilyen nem történhet hogy kirázódok bármi miatt a poziból. Utána meg úgyis fel megy...
mi a terved a 2-3 panelnyi pmáp állományoddal jövő tavasz után? de feltehetem akár úgy is a kérdést a saját furfangos, korábbi logikád alapján, hogy: tovább shortolod az ingatlanpiacot? de várjunk már, hiszen te az árcsökkenés várókon gúnyolódsz short pozícióban? a fene se érti már mi van a fejedben, nehéz követni
Te, akkor se venné észre mi van ha előtte lőnék fel a rakétát! 🤣🤣🤣🤣🤣 Tetszik vagy nem, még mindig durva szinteken vannak az ingatlanárak. Aki 2010-2015 között vett jegyet a rakétára az körberöhögi az itteni huhogókat. Máson is szépen lehetett keresni, szóval nem értem a picsogást. Megmondta a kiszámoló, bérelni kell, majd a csúcson belevett egy küső agglós házikóba gyémántáron amikor a Covid miatt a zégben voltak az árak reálértéken is 🙃🙃🙃 *** Szóval várjátok csak a zesést. Én is várom XXXXXX Ft betárazva, remélem egy négy panyel kijön majd belőle... Imádkozok is hogy jöjjön a zesés, veletek vagyok tezstvíreim, de csak nem akar jönni!
Te meg egy álomvilágban élsz. Nézz már körül mi folyik itt. Nem mi csináljuk a rakétázást. Mi csupán nyitott szemmel látjuk amit Ti már több mint 8 éve nem vesztek észre. Egy eszetlen gazdaságpolitika egyik következményét.
Testvérem, itt van nekünk a politika.... megvédenek minket mint lenézett, lecsórózott réteget (lásd panelproli)! Előbb zavarják el az aktuális kormányt, mint hogy 2 millió embert megszivassanak rendesen! Senki se meri megtenni....
Nos ha a távhő ennyire olcsó, akkor nem értem, hogy miért kerül egy vidéki városban a nem dotált kb. 50Ft/kWh, miközben a tisztán elektromos fűtés a lakosságnak 39Ft/kWh. (Tehát elektromos kazánnal is olcsóbb egy lakást fűteni mint egy cégnek TÁVHŐ-vel, de hőszivattyúsan, vagy splitklimával a lakosságnak kb 10Ft/kWh, vállalatnak egy közepesen szar tarifával 25Ft/kWh.)
Az a baj, hogy igazából nincs rá összehasonlítható adat. Ismerjük a gázkazános rendszer kiépítési / karbantartási / üzemeltetési költségét. Sok. Ismerjük a klímás, hőszivattyús, konvektoros, stb. rendszer kiépítési / karbantartási / üzemeltetési költségét. Sok, de legalább nem komfortos. Amit nem ismerünk, az a távfűtés kiépítési költsége, és a valós üzemeltetése (hálózat, veszteség, fogyasztás). A kiépítés egy adottság (mai szemmel kvázi ingyen van), a megújítás - hálózat fenntartás költségét nem engedik a távhődíjban érvényesíteni, stb. Nekem az a sanda gyanúm, ha a városi távhő-szolgáltatók egyszer az életben elkezdenek majd piaci alapon árat képezni, akkor nagyon sok th. fog társasházi kazánra átállni, vagy az új kor szellemében egyedi klíma vagy ki tudja milyen lehetőségeik lesznek, de hogy piaci távfűtést nem bírnak majd fizetni az tuti.
A többi fűtésrendszer kiépítési/fenntartási/felújítási költsége sokkal magasabb a távhőnél. Konvektor pl 20 évente cserélendő, és marad rossz hatásfokú konvektor. Gázkazán 15-20 évente csere, plusz közben is karbantartás. Hőszivattyú cserét még senki se látott. Mennyezeti, infra falfűtés, nyalánkságok, mi lesz majd, ha tönkremegy x év múlva? Szétverik egész lakást?
A kedvencem amikor jönnek azzal, hogy a panyelben a rezsi drága (főleg a fűtés miatt), bezzeg a hiperszuper újépítésűben valamivel olcsóbb. Na ja, csak hát ugye ott a fránya közös költség, amiben a megtakarítás sokszorosát kell pluszban befizetned a kvázi "semmire". A bérlőnek ez is nagyon fontos! Kiadásra nem magadnak veszel hanem a bérlőnek!
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link