Az egyszeri tételek miatt nagyon jó lett a negyedéves jelentés. Az EBITDA 762 ezer euróval, 10%-kal, az adózott eredmény pedig 576 ezer euróval, 16%-kal haladja
meg az előző év hasonló időszakát. . Viszont az éves előrejelzés némi csökkenéssel (~4%) számol a '23-as eredményekhez képest, habár a '22-eshez képest még így is 26%-kal magasabb.
Én 8.9-en álltam, de látva, hogy folyamatosan veszik nagyobb pakkokban 9.1-9.2 között, végül feladtam és 9.2-n megvettem amennyit akartam. . Szépen megindult, gonodolom 10 körül lesz egy kis pihenő.
9,4 EUR: Éves csúcs! A lakóház projekt és az OTP-s árjegyzés azt hiszem jót tett az árfolyamnak és a forgalomnak is. Már csak egy MVM-s kármentesítés kéne. Bár azt biztos tovább húzzák, pláne, hogy megint osztalékelőleget fizetnek.
A múlt hét elején panasz tettem a téves (+5%) osztalék adó levonás miatt. Választ még nem kaptam, de nekem is visszautalták EUR-ban az 5%-ot. Gyanítom, hogy a NAV-nak utalt "külföldi" 15% adó után, nem találtak a NAV-val kettős adóztatást elkerülő egyezményt, ezért, jött az 5%, mint USA esetén. Remélem az OTP-s panaszommal másoknak is segítettem visszakapni a téves levonást-
Újabb fejleményként egy hónappal az eredeti osztalékfizetés után, rejtélyes okokból az OTP mégis elküldte az 5%-os levonást, részvényenként 0,035 eurót. Érdekes.
Megjött az igazolás az osztalékról az OTP-től, úgy számoltak hogy külföldön levont adómérték 15%, belföldön levont adómérték 5%, tehát 0,7*0,8=0,56 euró részvényenként. A véleményemet inkább megtartom magamnak az OTP-ről.
Nekem OTP-nél euróban jött az osztalék, TBSZ számlán az összeg is egyezik, viszont sima értékpapír számlán a 0,595 euró helyett csak 0,56 eurót küldtek részvényenként, kiváncsi leszek milyen díjat számoltak fel.
Szintén forintban kaptam meg, pedig hónapokkal korábban direkt rákérdeztem az ügyfélszolgálaton, hogy ugye nem fogják átváltani? Megnyugtattak, hogy ha van €-s devizaszámlám (van), akkor automatikusan arra megy. Hát, nem sikerült megugraniuk...:(
nálam tökéletesen EUR-ban jött meg Ersténél is és IB-nél is az oszti tegnap, az ne tévesszen meg, hogy pl Ersténél minden deviza egyenleg HUF-ban is látszik egyenlegközlőnél mivel az a alap deviza, próbálj betenni egy megbízást Ertsénél és látszani fog az EUR
Úgy tűnik, hogy az osztalék devizájával kapcsolatban a számlavezetők a hunyók. Az osztalék kiutalása euróban történt, de a brókerek fogták magukat és átváltották forintra a saját árfolyamukon (nekem az Ersténél 384 forinton...) Vagyis mindenki kiszámolhatja magának (aki nem az elmúlt években érettségizett matekból), hogy a kifizetett 7 millió euróból mennyit nyúltak le maguknak a brókerek a részvényesek kárára... a releváns GSPARK közlemény: https://bet.hu/site/newkib/hu/2024.04./Osztalekfizetes_129058063
Létezik, hogy az OTP automatikusan átváltja forintra az osztalékot akkor is, ha van eurós számlám? Ma jelzett a bank, hogy 2000 részvény után jóváírtak kevesebb, mint 300 ezer Ft-ot… Ezt az összeget nagyon kevésnek tartom, ráadásul pont szükségem lett volna az Euróra. Ha meg kell vegyem, nagyon sokkal többet kellene kifizetnem! Hol reklamálhatok?
Mi történt, hogy így kipucolták a könyvet? Ha nem lenne az árjegyző, akkor vételi megbízás sem nagyon lenne, de eladó aztán végképp nem: 100 db eladó sincs a könyvben.
"4. napirendi pont: Az Igazgatótanács javaslata az adózott eredmény felhasználásáról, döntés az
adózott eredmény felhasználásáról Az Igazgatótanács javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Társaság a 2023. évi adózott eredménye terhére, a
rendelkezésére álló szabad pénzeszközök figyelembevételével fizessen osztalékot. Az Igazgatótanács
javasolja, hogy a Társaság a forgalomban lévő 10.082.598,- db „A” sorozatú törzsrészvény után
részvényenként 0,70 EUR, azaz hetven eurócent osztalékot fizessen euróban. Az Igazgatótanács javasolja továbbá a Közgyűlésnek, hogy a „B” sorozatú dolgozói részvények után
mindösszesen 386.125 EUR összeget fizessen ki a Társaság. Az osztalék kifizetésének javasolt határideje: 30 kereskedési napon belül."
GSPARK
MA hozza nyílvánosságra Q3 számokat.
Lehet hogy érdemes itt 800-on belevenni mert holnap 850-en nyit.
Vélemény?