Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Mivel a ingaltanok piacán is jellemző a spekuláció, azt gondolom, hogy most jön az a ki tudja meddig tartó időszak, amikor mindenki optimista. Sőt túlzottan optimista. Ennek a vége pedig vérengzés szokott lenni. Ez a számokkal alá nem támasztható dolog túl mutat mindenféle idősoros adaton. Amikor a befektetési célú ingatlan tulajdonosok egyszerre akarnak kimenni az ajtón, mert nem elég az a 4%-os bérleti díj hozam (3 éves prémium államkötvénnyel és TBSZ-szel már most is lehet ennyit keresni). Ha lenne ingatlan befektetésem, most kezdeném el zárni a pozíciómat.
No, ezt kérdeztem a múltkor. Megvan a válasz. Így lehet tovább pumpálni az árakat, ahogy OV megígérte az ösztönzőket a gyerekvállaláshoz. Így most már a kedves családja és barátai is nagyobb számokat láthatnak az ingatlan portfóliójuk értékénél. Ügyes!
A 20k lakásról annyit, hogy autóval mentem és a hírekben hallottam. Megütötte a fülemet, hogy 2018ban több, mint 20.000 új építésű lakást építenek. Majd kiderül. nem tartom annyira elszállt mennyiségnek látva a projekteket szerte a városban.
Igen tudom. ezért írtam tegnap, hogy az a helyzet nem feltétlenül olyan mint a hazai. Ami egyezőség, hogy a kormányzat engedte a túlhevülést egy adott piacon. Ami szerintem nem egészséges. Tegyük hozzá, hogy az USAba a buborékot is leengedték, ami ugy anno nem történt meg, mert a kilakoltatásokat megszüntették ideheza
Mato nem hülye, pont az usa válságból tanulva javasolja a fix hitelt és ezért korlátozták (és mert sok az ostoba) a fizetéssel arányos hiteltörlesztéshez mért hitelt. Usában 2006banolyanok is kaptak hitelt akinek nem is volt munkája, ráadásul az ingatlan árának 100%át megkaphatták hitelnek. A hitelügynököknek és a hitelező cégeknek nem volt érdekük ne adják a hitelt. másodlagos jelzáloghiteleket raktak vegyesen az A minősitésű hitelekkel jelzálogkötvényekbe amit nem vizsgáltak a minősitők és megadták rá az AAA minősitést, akik ilyet vett azt hitte kockázatmentes cuccot vesz beszopatták vele bankokat eus bankokat (DB) ráadásul ezekre vállalhattak biztositást (CDO/CDS) plusz jöttek a szintetikus termékek amik ezeket sztaniolba becsomagolt kutyaszarokat fogta össze még egy-egy "termékké".. 100%on vették ami már akkor minium a felét érte...magas volt a nemfiztők száma főleg mivel a hitel csak 4évig volt fix kamat 4% utána hirtelen 8lett.
Amúgy lehet funkcionális analfabéta vagy mint az ncseed haverod, de pont azt írtam le, hogy én mennyire ügyesen elintéztem, illetve azt, hogy mennyire szánalmas csicskának gondollak a leírtak alapján :D Mondjuk látom a magyar nyelvtan továbbra se megy. Jó tippem számodra, hogy olvasd át a kommentedet, mielőtt elküldöd, mivel téged minősít. Gondolom a szerződéseket is hasonló jártassággal értelmezed, mint a mások kommentjeit.
En is eredetileg 1 millió alatti konyha bútor még egy 5-600 ezres gép árakkal számoltam. Vagy legalábbis abban bíztam hogy ennél kevesebből is ki lehet hozni. IKEA bútor biztos jó ötlet főleg be tudják építeni ha kell. Az ő gépeiket most nezegetem Ncseed mondta Whirlpool . De néhány ember szeret talált hibakat majd azért még osszehasonlitom hogyha máshonnan vennem bele gépelt hogy jön ki a legjobb ár-érték arány.
Igy látod, mert valószinűleg igy is van. Lakás ár leszoritásához lakások kellenek és nem ingyenpénz osztogatás, ami a beruházók zsebébe kerül. Én amúgy nem vagyok abban biztos, hogy idén megépül 20 ezer lakás. (És ne felejtsük el, hogy ez még mindig jóval kevesebb mint ami évente 2000 és 2010 között épült.)
Köszönjük!!! Igazából lehet ez is megváltoztatta az értékrendunket és ugye a fészek építés meg a biztonság hangsúlyosabb lett. Azért jó hallani hogy nem teljesen mondták le Magyarországrol meg azért büszkeséggel tölt el tégedet is hogy barátnő ennyire jól érzi magát pozitívan szemléli az országot. Sok emberrel beszéltem mindenkinek van valami nagyon pozitív képe rólunk. Szóval én csak abban bízok mindenki jól jár. Remélem hamarosan nálatok is lessz majd baba meg hogy azért ne felejtsd ám el a gyökereidet. :) Őszintén szólva pár éve még en is kicost máshogy láttam a dolgokat amikor teljes gőzzel belevetette már magamat a dolgokba de aztán elgondolkodtam par dolgon.
Gépekkel együtt kb. 1,2 millió ft-ba került a konyha egy lakásba, mert egy másfél szobás kis lakásba nem fért bele nagyobb. (Mosogatógép+ sütő+ mikro+ főzőlappal) (kb. 3,3fm hosszú) Néztem viszont már azt is, hogy a Cordiától vett 95m2-es lakásba majd kétszerakkora konyha kb mennyibe fog kerülni és az bizony kb. 2,2 millió feletti lesz majd (5,4 fm hosszú)
Hűha szóval egy lakáspiacon blogon nem kellene lakosoktól beszélni csak arról hogy a rendszer szar... Ez sírás meghogy minden szar mar nem menő 89 óta.. Ha neked fáj azt érzed inkább modnajl valami pozitívat... :)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link