Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ez komoly veszély,amúgy is ott 4-5-6 gyerek születik alapból,sajnos sok helyen jövedelem nélküli családokba. A szociális ellátórendszer terhére.
Törölt felhasználó2018. 02. 24. 12:55
Előzmény:
törölt hozzászólás
#21138
Nem kell eltérő támogatást adni, hanem nem kell támogatást adni, és akkor helyére kerülnek az ösztönzők. Minden állami osztogatás torzít, amit hosszútávon majdnem mindenki megszív, közvetve még jó eséllyel te is fizetni fogos mások hibás döntéseinek az árát.
A Pénzügyi Szemle hozza le az Állami Számvevőszék elnökének 2018-as költségvetés parlamenti vitáján elmondott beszédének lényegét..Beszél a támogatások buborékképző hatásáról,hiszen a támogatások keresletnövekedést generáltak a piacon.A hitel felvételekből történt vásárlások már túlfűtött piacon történtek.A buborékok természete olyan,hogy egyszer kipukkannak.Ennek káros hatásáról beszélt pl. lakások elértéktelenednek.Budapesten akár 10%-20% korrekciót jelentene.Szóval felhívta a figyelmet egy problémára,amit jó lenne valami módon elkerülni.
Tényleg sajnálom, hogy ennyire sötéten látod. Erre én azt mondom, hogy mindenkinek a jogában áll rosszul érezni magát bármi okból. Az ellenkező helyzetben nekem nem voltak ilyen frusztrációim, pedig lehettek volna. Ez a szemlélet elég távol áll tőlem. Igyekszem mindig pozitívan tenkinteni a jövőbe bárki legyen hatalmon.
Törölt felhasználó2018. 02. 24. 09:51
Előzmény:
törölt hozzászólás
#21131
Ha már felépítik, már akkor lehet, hogy felét, ha éri. És már most az a baj a hazai ingatlanpiacon, hogy a legtöbb ingatlan rossz helyen van, és nem az, hogy kevés lenne belőle. Kistelepüléseken annak a pénznek a harmadából, amibe egy építkezés kerül, jó állapotú házat lehet kapni, de mivel az újra van támogatás, ezért inkább építkeznek. Ezt meg nem lehet úgy lesöpörni, hogy majd rájönnek, hiszen az ösztönzők rosszak, és ezek az ösztönzők társadalmi szintű problémák okozói.
Törölt felhasználó2018. 02. 24. 09:45
Előzmény:
törölt hozzászólás
#21130
Hát nem tudom, normális esetben a politika épp arról szól, hogy adott kérdéseken vitatkozunk, nem azon, hogy Orbán vagy Gyurcsány volt a rosszabb. A CSOK egy ilyen kérdés, és nem válasz rá, hogy ha nem tetszik el lehet menni szavazni.
Annak pozitív egészségügyi hozadéka van. Ahogy a chipsadónak is. De nehéz volt 5-öt találni, azért kellett ilyeneket felhoznom. Igen, nevetséges, hogy csak ennyi pozitívum jött össze 8 év alatt. A másik oldalon ott van az oktatásban az időutazás a múltba, aztán az, hogy hiába volt 2/3-uk, az egészségügyhöz nem mertek hozzányúlni, a gazdaságban próbálnak minden pozitív ösztönzőt ellehetetleníteni, az embereket vélt ellenségek ellen uszítják, igen, ezek valóban fajsúlyosabb dolgok, mint az a kevés pozitívum. De csak tapsikoljál, elvtárs, csak szarj bele az ország sorsába. Az úgyis eltörpül amellett az örömöd mellett, hogy a kedvenceid vannak hatalmon.
Más. 2016 októberében kötöttem le a 13.kerületben egy nagyobb alapterületű újépítésű lakást. Ennek az ára 20‰-ot emelkedett másfél év alatt. Már csak egy hasonló méretű lakás van eladó a projektben, az ennyivel drágább. Kérdés: mennyii lesz az ára ha pár hónap múlva elkészül. Már most is el tudnám adni jelentős nyereséggel, de szükségem van a lakásra. Szerencsém is volt mert épp időben szálltam be és a kerület is rendkívül népszerű.
Szóval szerinted az egypárt rendszer szerinted nagyon jó dolog? Miért szurkolsz az országg elleb? Vagy a legutóbbi 40 évetek az talán jó volt?
Törölt felhasználó2018. 02. 24. 09:29
Előzmény:
törölt hozzászólás
#21125
"nálunk az elképesztő demográfia matt muszáj erőltetni a sok gyereket és lehetőleg olyanoktól akik fel is tudják tisztességben nevelni őket, azaz nem a csóringerek tovább szaporítása a cél. " Erre a legjobb módszer az alacsony adók, kedvező piaci környezet, és akkor azok tudnak több gyereket vállalni, akik képesek előteremteni rá az anyagiakat. A csok és társaival a középosztály válik állam függővé. "Amúgy is a ugyanannyi a támogatás az országban mindenhol, azaz jobban megéri vidékre felvenni ennek ellenére Pesten lőttek ki jóval jobban az árak! Na mi van? Akkor mégsem a CSOK miatt van az áremelkedés?? " Kb. pont ez is probléma a csokkal, hogy lehetetlen helyekre is építkeznek miatta, ahol bármikor elveszíthetik a szülők a munkahelyüket, a gyerekeket meg a legközelebbi középiskolába is kocsival kell majd vinni. A lehető legrosszabb ösztönző az "ingyen" pénz.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link