Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Itt a fórumon én láttam egy ideje a legsötétebben a gazdasági helyzetet. De bevallom az élelmiszerinfláció nagysága és a hiányok széles köre engem is meglepett. Úgyhogy az éléstárakat én is elkezdtem feltölteni, bár igaz, kissé későn. Voltak nálam előrelátóbbak is. :(
Értem mire gondolsz, ám ezek a folyamatok pontosan megegyeznek a 2008 és 2013 közötti időszakkal, azaz a lassan engedő lufival... Csupán kevesebb tranzakció lesz, hiszen ott van az "eladok és veszek" játék... Most viszont teljesen más a helyzet, hiszen több szinten vannak jelen az egymásnak feszülő folyamatok egyszerre...
Igen, minden változatlan marad, legalább is egy darabig. A héten történtek alatt csak azt látom (hagyatéki tárgyalás után), hogy az embert bevadítja a pénz és a “könnyen jött” tulajdon és társai. Konkrétan eddig majdnem mindenért magam dolgoztam meg és valahogyan úgy vagyok vele simán mindent feladok, mert halálok után csak gond van. Amit nem tudok, hogy haszonélvezettel terhelt ingatlannál kell-e a haszonélvező aláírása a tulajdoni jogok ajándékozása között.
És így működik egy egészséges piac, hogy csak a gazdagok pörgetik...?? A gazdag lehet azért gazdag, mert van annyi esze, hogy nem akar bemászni már a szép nagy buborékba. Normális minőségű kenyér már simán van 1000:-)
Lehet félreérthető voltam, de én nem a hitel törlesztések elmaradására utaltam, hanem a jövőben felvehető hitelekre. Tehát egy
túlfűtött ingatlanpiaci árazás, ami csak a támogatások és a mesterségesen
alacsonyan tartott kamatszint miatt működött, nem omlik össze attól, ha a
delikvens az eddigi bére után korábban havi 400.000,-et törleszthetett ma meg
csak 300-at – tehát jelentősen alacsonyabb összeget vehet csak fel? Az alacsony
jövedelműek kiesnek a hitelpiacról, mert nem tudnak annyi hitelt felvenni, mint
amennyi a vásárláshoz kell, így a teljes lánc megszakad.
Már leírtam, hogyan dolgozom Somogyi Úr, a mindenkori piac határozza meg a munkámat, s nem én a piacot. Kérdésére úgy fogalmaznék, hogy optimalizálom a folyamatokat, s van aki elfogadja, van aki nem 🤷♂️... A kulcsszó: Az idő 🙂. Somogyi Úr, pont most aggódik értem, hogy nem lesz munkám, most meg arra kíváncsi, hogy hogyan is dolgozom? Tudja, ha én szeretném, hogy a lakásom ki legyen festve, akkor vagy kifestem magam, vagy hívok egy szakembert. A döntés az enyém, hogy melyikkel élek szerintem 🤷♂️.
Jól van nem kell túlparáznod, 1%-nál kisebb esélyt adok arra, hogy bármelyik bank bárkinél pótfedezet miatt kopogtasson 1-2 éven belül. Te addigra már 10M alá kerülsz tőketartozásban. Élj továbbra is spórolósan, és nem lesz gáz.
Törölt felhasználó2022. 07. 17. 13:09
Előzmény:
törölt hozzászólás
#172603
Jaja. 2007-ben engem is megkerestek egy olyan konstrukcióval, hogy vegyek fel devizahitelt mittudomén 3%-on, befektetjük a lovettát 8% hozamon valamibe, és a köztes nyereséget zsebre rakom. Tiszta pénzügyi perpetum mobile. Akár csak a mostani szitu. Vagy akár csak 2 hónappal ezelőtt a szomszédom ötlete: hogy futárkodik, és a benzines autót eladta, vett villanyost, mert 120.000 ft-os üzemenyag-költség helyett 35.000-ért tölti az autót. Így kell 120.000-es üzemanyagköltségből 240.000-eset csinálni. Mindig mondom, hogy nincs ingyenebéd, vagy ha a pénzpiacon azt találsz, akkor megvan a balek: TE VAGY AZ. :)
de egyébként ezt hgy kell elképzelni, tényleg érdekel ez az árképzés. ön szerint nem beszéli fel az árakat, tehát van a haz, megekresi ont az elado, oké kedves elado menynit szeretne az ingatlanért, 10 millliot, maga elkezdeni neki szépen mondani, hogy kedves elado, az ingatlan nem ér anynit ebből és ebből kifolyolag, magasak a kaamtok ez a rlteg kiesett stb stb, enynit ér az ingatlan ez a reális ára. az elado nem enged kell neki a 10 és elmegy masik ingatlanoshoz?
Lala, most a vonaton megtaláltam a szerződéstervezetet online de ott havária, vis maior, semmi ilyenről nem írnak (háború). Ami van ingatlan a nevemen az nem szerepel ebben a szerződésben csak amikor a hitelfevétel történt ott csak egy kérdés volt, hogy van-e ingatlan. Amúgy nem düledező, van értéke annak a lakásnak. :/
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link