Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Latod, tihamarunk megirta a tortenelmi 2022.07.15. Napon, hogy eljott a tel (kozben meg sehol nincsen latszata). 🙂 " Hamarosan a hidegebb idő is eljön. Aztán meg a még keményebb fagyok. Az idő nekem dolgozik. Szeretem a ciklikusságot!🙂
Harmadreszt azert a hegyi lakas igazabol meg a keruleti atlagnal is jobb szerint adottsagokban, hat meg a bpi atlaghoz kepest, ezert is nagy lutri vissza lehetne ezt olcsobban venni, inkabb nem...
Valóban nem a válság hajnalán kell eladni, hanem hárfaszóra, ahogy írtam tegnap :))) Én simán kiszórnék mindent, csak itt a hegyen se az 1-ben nem várok ordenáré kakukk-ot. Másrészt van, aki nálam konzervatívabban áll hozzá a biztos fedélhez, mint ahogy akár te is. Szóval én tipikusan az a hülye lennék .D
olyan hülye shortos szerintem nincs, aki egy válság hajnalán eladja a biztos fedelet a feje felől és elmegy egy háziúrhoz bérelni. ha eladsz két panelt, ami kicsit kamatozgat, majd pár év múlva némi kipótlással három panelt tudsz venni az is short már, nem? három méz több, mint kettő méz hosszútávon. - további áremelkedést várok
Lemaradhattál itt az ncseed klasszikról, már én se tudom mit jelentettek akkor be: "shortosok figyelem, zabszem a megfelelő helyen" Itt azokat az általában jobb lakásra vágyókat cikizte, akik nem vágtak bele terveik megvalósításába, mert már irreálisak az árak: Impu, Gaguse, Murdoch, később akár Cyrus, akik amúgy szintén inkább nullás poziban voltak, mint shortosok lettek volna korábban pitcairn(róla nem tudjuk volt e a nevezetes kijelentés idején lakása). Te attól, hogy csökkentetted a poziciód méretét attól még longban vagy továbbra is, csak már kisebbe. Az shortol, aki bérel.
Bocsi, nem láttam! Nem bérelek, vannak lakásaim, de kettőt eladtam tehát shortolok! Nem kényszerből hanem mert jobb vételekre várok! Én magam egy 85 nm2-es lakásban abban is gondolkodtam hogy ház vagy összenyitom a szomszéd lakással ami 75 nm.Mert azért vendégeknek jó lenne. Ha Füreden élsz, nagyon sok barát meg akar látogatni úgy hogy nálad alszik:))) Persze csak nyáribarát
És aki eddig venni akart az vett! Nagyobba hitelből csak nagy kényszer miatt mennek az emberek most! A kisebb lehet nyerő mert aki a nagyot nem tudja fenntartani KÉNYSZERBŐL eladhat hogy olcsóbban költözzön. Még akkor is ha bukik az eladáson de nyer:FEJben.
"Még egy bizonytalansági faktor bejött: a törvények alakulása akár drasztikus mértékben is váratlanul" Ez nem új faktor, ez sajnos már nagyon rég óta így van.
Emlékeztetőül: , csok, lmbtq, migráns, REZSI, határvadász, nagycsaládos adó, illiberális demokrácia, korona vs. Bill Gates, Putyin vs EU! Majd elfelejtettem Soros Gyuri Bácsit! Basszus meg Gyucsány. És a Brüsszeli bürokraták. Háborús infláció.. Az elmúlt 12 évben csak csatáztunk, vívtunk, stb. No ezek egy shakerbe, összeráz . Ezek valamelyike miatt családok mentek szét, barátok mentek ölre...Bocs ha nem időrendben, a teljesség igénye nélkül. A történelemkönyvek majd minden egyes címszót külön fejezetben taglalnak! Szegény unokák... És ezeket mind megkajoltuk....all together És szerinted megtanultuk a leckét? Nem politizálni akarok csak a gondolkodásmód...
Törölt felhasználó2022. 07. 15. 19:42
#172221
Huszonnyolcadszorra leírom. És meg kellene fordítani a dolgokat. Lényegtelen, hogy mint eladó, hogyan vélekedik bárki is arról, neki mitől van ilyen-olyan lakása, amiért ezért vagy azért kérhet több pénzt. Lényegtelen. Mert eddig az "ingyenpénzek" és a jóléti világ miatt az eladó diktált. Ezt mostantól már el lehet felejteni, mert fogyaszthat a lakás zéró összegű rezsit, mikor arról van - továbbra is - a mában szó, hogy nem lesz vevő, mert sem a hosszútávúba, sem a nagy összegűbe nem fognak belevágni az eddigi mennyiségű vevői réteg. És még egy el van felejtve: Ez a rezsicsökkentés felfüggesztés bármikor jöhet a TELJES összegre. Illetve: a kormány ad-hoc és hirtelen, kapkodva tesz dolgokat egyik napról a másikra. Ez egy következetesség, megbízhatóság, kiszámíthatóság nagyfokú sérülése. Még egy bizonytalansági faktor bejött: a törvények alakulása akár drasztikus mértékben is váratlanul.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link