Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Olyasmire gondolsz, hogy megduplázzák a csokot? Vagy a BV-t? Vagy a kádár kockákra ingyen 20 millió felújításra? Két hónapja még elhittem volna, de most?
Csak annyit tennék hozzá, hogy ezt a nyomorult országot a vezetői teszik szegénnyé. A rövidtávú egyéni érdekek mindent felülírnak. Annyi pénzt pumpáltak ide nyugatról, hogy sokkal kevesebb szegénynek kellene lennie. Jó lett volna a cseh-szlovák fejlődési félúton járni, akkor nem panaszkodnék. Nem magam miatt, az összes szedett vedett bandával visszafizettetném a pénzt, Gattyánostul, összefogásostul, fideszestül.
Ne már.... Nem tudom elképzelni, hogy a bankok nagy tömegben kiadtak ennyi hitelt. A számok szerint alakosság GDP-arányos hitelallomány bőven alatta van a 2008-asnak, ha jól rémlik.
Na várjál, de vmi "összefüggéstelen" indoklást azért írj lszi :DD Igaz mamoka is csak néha tisztelt meg minket indoklással, de azért néha kiszórta Ő is a gyöngyöket. Egyébként a hétfő-szerdai események eléggé egyértelművé tették számomra is, hogy mekkora kaka van itt. De ilyenkor szokott jönni a meglepetés, hogy azt gondolja majd mindenki, hogy nem lesz bőr a pofájukon újra pénztszórni, és akko kiderül, hogy dehogynincs ;))) Szóval simán lehet nekem is csak újra kéne olvasnom a készülő NER-kisokos-fordummies jegyzeteimet... :DD
ha valakinek mellé van egy jó nagy adag hitele, és nagyon sokaknak van mivel markolták fel a 40-50 misiket, azoknak kb végük lesz... nem is tudom, szerintem életünk egyik legnagyobb válságához lesz szerencsénk :(
Csak itt a fórumon volt legalább 1000 hozzászólás arról, hogy a rezsicsökkentés pazarlásra ösztönöz, nem ösztönöz az energia takarékosságra, szembe megy a józan paraszti ésszel. Átlagember sajnos majd most megtanulja. Úgy tűnik, nem lehet megmenteni a családokat, mert csak családok érintettek. Milyen érdekes, a retorika is beáll a földbe rögtön.
Félelem szag terjeng a levegőben. Nem hiába nem jött még ki a kormányrendelet a végrehajtásról. Nem lennék meglepve, ha bejelentenének valami nagy gázvásárlást és visszatáncolnának az egészből...a legnagyobb fidesznyikek is lázadoznak...a nép meg olyan, hogy egyik nap tapsol XVI. Lajosnak, másnap...másnap meg XVI. Lajos elhagyja a kobakját...vox populi, Vox Dei...
jólvan, nem haragszom, jol emlékeztem akkor. mindenesetre kiváncsian várom mi lesz, anyosomék pánikolnak, aposom elakar menni kamionozni, aza kemény amugy hogy ők ketten 7-8 kilót keresnek és nem jönnek ki, na ugymondom hogy arrra elég hogy mindent kifizetnek, esznek isznak, turiba jarnak, és annyi, nyaralás iylesmi? áhh álom álom. orbán meg elmehet a sunyiba, olvastátok mit nyilatkozott ma ? mindenki vezet családi költségvetést, tudnia kell mi fér bele mi nem, kiez az ember .
Én voltam, jelentkezem, én tettem 1 milliót. Az a röhej, hogy lehet, hogy tényleg menni fog, szigetelt házban másfél szobás lakásról van szó, most újítják éppen az elektromos gerinc vezetéket.
Most se fog valsagot kezelni. Valsagot okozott, abban ugyes es kitarto. A "kezeles" nehany rendeletileg torvenyesitett lopast fog jelenteni. Erdemi, plane hasznos intezkedes csakazert se lesz.
A Fidesz még sose kezelt válságot. Ezt most láthatjuk először. Azt, hogy sz@rt se csinált, homokba dugta a fejét, de legalább nagy arccal és arrogánsan tette, azt tudtuk eddig is.
ne aggodj, szabaly szeruen jon majd az IMF, ad dollart es majd abbol kifizeti mindenki a fideszes tücskök ujabb, menetrendszeruen erkezett hitelcsapdajat. CHF utan a CSOK karosultakrol fog szolni 10 evig minden masodik hir. Jaj szegenyek...
Most? A covid alatt osszeomlott az EÜ, 40 ezer embert nyirtak ki a hanyagsagukkal. 10 ezer korul lett volna "realis" egy kozepesen fejlett orszagban. A fidesz az iskolai bully, akinek senki se mer visszaütni.
Hja és még valami, a NER és annak vagyona, bevételei, sérthetetlen. Nem tudok elképzelni akkora sz@r helyzetet, hogy ezek magukon bármit is megszorítanának. Most még jobban összezárnak majd, mindenki hónaljig be van sz@rva, hogy ha kikerül a kedves vezető kegyei közül, akkor mi lesz vele.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link