Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A 2. ker laksz, ismered az 5., 1. ker "belvárosi dörgést" is, jó mikrolokációjú, minőségi nagy 100 - 150 m2 lakás már ott sem 100, évek óta van az 200 - 300 is.
Most legyek jófiú, és ne vegyek semmit, mert (messze) nem ér annyit lohran szerint? Szerintem se, de attól még rakétázik X éve. Arra is gondoltam, h zöldhitel tutkó jár BB + energiaigény max 90 "mittudonénmi", át kéne állni dark side, csutkóra tolni. 80 milka felvehetnénk 1,75 thm (gránit 70 m 2 %, csok hitel 10 m 0 %), aztán begurítani máp+ 5 %-ra. Ez ugye Tibor78 és Tihamér játéka, csak nagyobb kamatdiff és valószínűleg jóval nagyobb volumenben játszva. Csak attól tartok, nem nyerné el lohran tetszését, szívemre venném.
Mivel a spekulatív ingatlanosdit támogatja az állam a végeredmény a valós infla mint ahogy várni lehetett. Csak Matolcsy,Parragh ,Varga nem tudják ezt az alapot.
Még egy lehetőséget látok Újpesten, az Aqualiget 2-t, de ez már kint van a picsában. Ebben nincsenek penthouse típusú lakások, de vannak nagy 4 vagy 5 szobásak. Modern hatású épületek, hőszivattyús fűtés, lakásonként befúvó hűtés-fűtés (ez nem tudom, jó -e) - csakhogy mi szeretjük látni is a lakást, a lépcsőházat, a környezetet. Épülőfélben lévő projektbe beszállni lutri. Nincs messze az átadás, bő fél év, tehát el fog készülni, attól nem félek. De hogy hol jönnek be potenciálisan strangok, milyen ez a befúvó fűtés - totál lutri. De egy ilyen 110 m2 + 35 m2 terasz vagy 120 m2 + 20 m terasz már 115 - 120 m fáj. Igaz, itt pici csok jár nekünk (0,2 m!), és akkor legalább áfa lejön, nincs illeték. De berendezés, beálló - aztán ott vagyunk megint 120 suska felett. Ha ez nincs, elfogytak a nagyívű lakóparkok. Kész, vége, nincs több. Már csak kisebb vackok épülnek. Attól tartok, ez sem az árcsökkenés irányába mutat.
Pont most csúsztunk le egy penthose-ról. Fire73 biztos ismeri, Szigeti nagy lakása. Már régen hirdetik, pár hónapja bejelentkeztünk, leráztak, majd 2 hete felkínáltak egy jó árat. Megnéztük kétszer, majdnem megegyeztünk, de foglaló megállapodással a kezemben közölték, van egy hiteles érdeklődő. Végül napokkal később emeltünk, de felüllicitáltak. Csak akkor nyertünk volna, ha tartjuk hiteles árát. Nonszensz. A hirdetés még fent van, tovább árazták felfelé.
A fórumot is már csak félszívvel olvasgatom, néha napokat áttekerek. Hiába a sok vélemény, attól még nem változik semmi. Amúgy is általában csak beszólogatnék, de már attól is elment a kedvem. Sajnos a nyerő (konzervatív) stratégia a minél nagyobb elemszámú és minél nagyobb értékű ingatlanpozíció felvétele volt az elmúlt 6 - 7 évben, és nem látni a trendfordulót. Akár még évekig kitarthat, ha így tolják a pénzt a piacra (qe, helikopter, célzott dotáció). Aki mindezt saját ház / lakás nélkül vészelte át, jókora mamlasz lett.
Leírtam már korábban hogy a lefelé mutató kockázatok mostanra nagyobbak mint a felfelé mutató lehetőségek. Négyből ezért kettőt kiszórtam, a sz*r*bbakat. Szerintem ezen nincs mit magyarázni. Ha biztos lenné az esésben mind a négyet eladtam volna. Ettől még simán mehet tovább az ár akár 1-2 évig is. Na bumm.
Remélem azért találtok valami megfelelőt elfogadható áron... nézem én is a panyel hirdetési árakat, hát B+ nem gyenge! Viszont a DH statisztikában nincs akkora emelkedés mint hirdtési árakban. Szerintem a piac alja kikopott, ami kevés felkerül azt elkapkodják seperc alatt és maradnak az álmodozók az oldalakon. Na persze attól még senkinek se lesz ingatlana hogy a másiknak nem sikerül eladni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link