Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Emlékszel az ország nem / nemcsak Budapestbol áll?😀 - Tatabányán vettem egy lakást 14-ért tavaly márciusban. Most a legolcsóbb a környéken Full lelakott 19-20. - Szfvaron egy 49m2-es panel nincs 25 alatt . Min. 3 milliót drágult 1-1,5 év alatt. - Tehát bukott a mondandod...😀
És azt kifelejted, hogy a kínaiak a legnagyobb szerencsejátékos nemzet 3000 év óta. Imádnak játszani, kockáztatni, verukben van. Szóval szép kis nemzeti piramisjátékot hozták össze a hazai piacon.
Amúgy Pekingben, a központban, mindig csaltak a negyedéves növekedési számokkal. - 2%ot mindig le kell vonni és az a közelítő igazság. És ezt én én mondom, hanem független elemzők.
Ha csak az Evergrande lenne a baj, azt mondanám, hogy menthető a helyzet, de a makroszámokat ismerve nagyon rezeg Kínában a léc. Négy dolgot nem szabad figyelmen kívül hagyni: - Xi eléggé hülye, nem egy okos ember egyáltalán, hasonlóan Maduro-hoz Venezuelában. Na, most könnyen az lehet a helyzet nála meg a környezetében, hogy nem hallgatnak a helyi szakértőkre a helyzet kezelésével kapcsolatban. Simán elhihetik magukról, hogy csakis mindig jó döntéseket hoznak, hiszen miután ráeresztették a vuhani vírust a világra, otthon elég sikeresen kezelték eddig a zéró toleranciával a járványt. - Ezek már nem azok a vidéki tömegek, akiket a maoista diktatúra halomra szívatott. Sok százmillió tehetősebb embert termelt ki a kínai nagyvárosok garmadája és a gazdaság. Ennyi csalódott ember pedig bizony el tudja söpörni a komcsi pártot simán, ha odáig fajul a helyzet. Ha a gazdasági helyzet nagyon bukó, a párt is az lehet. Ezt ők is tudák. - Ti magatokból indultok ki, amikor a kínai kisbefektetőről egy képet festetek magatoknak. A kínai emberek két dologba tudják tenni a pénzüket, amiben biztosnak vélik a pénzüket: ingatlanba meg ingatlanba. A bankokban alacsony a bizalom. Nem kell itt behazudott 10 %-os kamat, csak a lakossági befektetési lehetőségek teljes korlátja. - Kínában a családi kötelék nagyon erős. Sokszor a lakáshitelhez való önerőt a rokonságtól kalapozzák össze. Itt most jusson eszünkbe a 90-es évek hazai kezesség intézménye a bankoknál. Nem volt vmi frankó. Na, ezt most vetítsd le úgy, hogy a közelebbi rokonságodat végigtarhálod és mindent elvesztesz. Se lakás, meg még tartozol is mindenkinek körülötted. Lehet mondani, hogy hülye, aki így csinálja, de ott ezt így szokás kulturálisan.
Addigra visszakorigalnak a nyersanyag árak, szvsz, kivéve, olaj arany. De ez nem számít az építkezéshez. Hacsak nem lesz megint egy szuezi ügy, és egy vilagszinten is mervado vegyi gyár le égés.
jézusom, néha nem is tudom mit mondjak, ezt most inkább hagyom is. A csőlátásról annyit, hogy homokba dugod a fejed, és nem akarod észrevenni mekkora gondok vannak mindenhol, közben nyomod mennyire fasza minden és mennek az árak tovább... én erre fogadok, te meg amarra, nincs ezzel gond, úgy semtudjuk meggyőzni egymást ahogy látom :D
Persze, akár bulvár is lehet. De a lényeg annyi, hogy vmi korábban prosperáló ámde világvégi helyen bevásároltak az amcsi faházakból. A válságot követően eltűnt minden bérlő, a rezsit fizetni kellett, a munkahelyek megszűnésével a ház forgalmi értéke meg 0 volt. Emléxem a cikkre, de legalább ugyanannyira lehetett igaz, mint bulvár. https://index.hu/gazdasag/vilag/2009/03/13/soha_nem_buktak_meg_ekkorat_az_amerikaiak/
Christophe Barraud, a Market Securities LLP vezető közgazdásza szerint a növekedési kilátásokat az ingatlanpiaci zavarok is rontják. A szakértő szerint a mély bázishoz képest még 8%-os lehet az éves alapú GDP-bővülés, de az előző negyedévhez képest megállhatott a növekedés. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210917/megallhatott-a-kinai-gazdasagi-novekedes-501066
Mond ezt a 1.5 millió kisembernek, vagy azoknak akik az életük megtakarításàt fizették be egy lakásra. Biztos örülnek majd neki. Manapság mindenki ígér 10% hozamot, ez nem ritka, ázsiában meg főleg..
Nem tudok kinaiul, de ha tudnék sem éreném kötelességemnek elmagyarázni egy kinai kisbefektetőnek, hogy egy befektetés annál nagyobb kockázattal jár minél nagyobb hozamokat igérnek. Aki beleugrik egy 10%-os hozamigéretes kötvénybe és eddig elhitte, hogy ennek nincsen veszélye az igy járt. Igen, nagyon komoly dolgokat indit el egy ilyen. Elkezdenek az emberek felelősen gondolkodni.
"hamarosan the cash is king show jön ;)" ☝️ Most még a kapzsiság az úr, De hamarosan a félelem lesz az úr, Közeleg a tél, S akkor jön el az én időm ❗ 👍 Még épülnek az új ingatlanok, felújítások, De látom a horizonton a félelem felhőket.
De minden jó, és tovább nőnek az árak🤣🤣 kíváncsi lennék, Berlini, hogy magyarázná el a szitut a sok kisembernek most ott!! Ne aggódjon senki, mindenkit kiment a párt, és mint eddig tovább fognak nőni az árak🤣🤣 én amúgy csak azt mondom, hogy erre érdemes odafigyelni, mert komoly dolgokat indíthat el ez az egész..
Én egy szóval nem említettem Kína USA-val való konfrontációját. Ezt csak te próbálod a számba adni. Csak azt mondtam, hogy a központilag erőltetett GDP hajszolás az infra-ingatlanfejlesztésen keresztül hajszolta az Evergrande-t is a jelenlegi helyzetbe, és az egész gazdaságot. Illetve a kínai model fenntarthatatlan, mert egy sima adósságspirálra, befektetői piramisjátékra, a szorgos gyári munkásokra, a lopott technológiákra és a nyugati kereskedelmi kedvezményekre épült. Már 2014-ben is ugyanezek voltak a gondok, de a transzparencia hiányával, pénznyomtatással és feneketlen eladósodással el lehetett odázni a problémákat.
Tény az hogy az elmúlt évtizedek világgazdasági motorja Kina volt. De az is tény, hogy az elmúlt években a szerepe már csökkenőben van. Mindenképpen lecsökken majd az elmúlt évtizedek erős gazdasági növekedése, de ennek hatása egyre kisebb lesz az egész világgazdaságra. Én már tavaly elkezdtem Indiai és vietnámi ETF-eket nézegetni (Fiam már ez alapján vett is) És idén folytattuk az indonéziai és taiföldi piaccal.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link