Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Volt egy olyan érzésem, hogy Népszava valamit félreértett és/vagy nem nézett utána a KSH-nak. Gyanús volt az a 600 ezer, mert azt azért már szemmel is jól látnánk az utcán (kb a roma lakosság mértéke), ezért rákerestem.
Sajnos rosszul tudod, itt van az a majd 600e, csak tavaly 81 000-en jöttek. "A KSH adatai szerint tavaly 14 százalékkal, 81 ezerrel nőtt a külföldi munkavállalók száma Magyarországon." A 14%-ból és a 81 ezerből könnyen kiszámítható, hogy kb. 600e migráns dologzik magyarországon. És ezt a kormány (KSH) közölte. https://telex.hu/belfold/2023/08/17/oif-rendelet-magyar-kozlony-vendegmunkasok
Nincs és valószínűleg soha nem lesz ilyen hivatalos statisztika, pont ahogy a belső migrációról sincs... Sopron lakossága: 62246... de ha odamész meg nem lehet moccani a határ reggel este járhatatlan, a belvárosban parkoló rosszabb mint ha lottóznál... Nem lepne meg, ha itt se törnék magukat, és 50 ből 1 lenne talán félig meddig lepapírozva, arcuk úgyis hasonlít senki se modnja meg. Ne felejtsd el ezek mindenre és az ellentetjére is képesek.
Van a dolgozó migránsok számáról adat ? Amire emlékszem, pár hónapról ezelöttröl az kb 100 ezer. Ez az 5-600 ezer csak ijesztegetés, ők nincsenek itt... A több 100 ezer, amit irsz, ez valós ? Szerintem nem volt ilyen.... Pár tizezer jött, de egyenlöre ennyi...
A házban több cég is van. Az egyik cégvezető -akivel beszéltem-19 lakást bérel. Már mind a 19 lakást megcsinálták,. Elmondása szerint ők vállalják az átalakítás nyűgét. Még fizetni sem kel, majd levonják a bérleti díjból a költségét. Az 1 hálós bérleti díja 600 Euro/hó amit utalnak. Ők a költségeket úgy fedezték, hogy eladtak saját tulajdonú lakásokat.(2 db)
Sajnos az előbbi. A fidesz szavazók már ilyen hülyék. Az se zavarja őket (legalábbis az én ismerőseimet), hogy egyszerre bevándórló migránsozik a kormány, azaz fröcsögve előadják, hogy ide nem jöhetnek migránsok, közben meg arról beszélnek, hogy 500 000 migránst akarnak betelepíteni. És az a durva, hogy az elmúlt években több 100 000 migránst telepítettek be, és mostanra már majdnem 600 000 migráns dolgozik Mo.-on, de fideszes szavazókat ez sem zavarja, tolják a fidesz megvéd minket a migránsoktól propagandát.
Megspekelve az emlitett futesproblemaval mar lehet. Illetve kerdes, hogy ez az Airbnb kezelo ceg csak ilyen konstrukciot alkalmaz e, hogy fix bérleti díjat fizet. En szivesen veszem le a vallukrol az uresen allasi kockazatot(nem fix) magasabb osszegert cserebe.
Sajnos ennyire nem ástam bele magamat ebbe a történetbe. nem tudom, hogy miért függesztették fel a szolgáltatást. De lehet,hogy még ma beszélek a házból valakivel.
Persze ez invesztáció függő. Ha be kéne dobni a közösbe 10M et minden lakástulajdonosnak vagy 2-3 M ből van egy turbó gázkazán amit jó esetben rá tud kötnia meglévő rendszerre.. De ez jogilag a Kft részéről szerződés szegés, szerintem. Ha szolgáltatásként volt akkor amiatt, ha a Kft pénzügyi terve borult attól még a szolgátatást a szerződésben rögzített feltételek szerint kellett volna teljesítenie maximum mondthatja, hgoy árat kell majd emelnie a szerződés lejártakor. Ez valahogy nem stimmel nekem. Hogy erről eddig senki nem tudott
Egy külföldi tulajdonos, aki 80 éves ,azt mondta, hogy ő már nem foglakozik egy fűtésszereléssel. Inkább eladja a lakást. Egyébként hallottam már olyat, hogy a társasháznak a kazánját kellett volna kicserélni és úgy döntöttek a tulajdonok, hogy mindenki majd megoldja magának. Jelen esetben a telekhatáron belül a ház alatt 100 db 12.5cm átmérőjű furat van 100 méter mélységig, onnan hozta fel a szondákból a 16 fokot a hőszivattyú.
Úgy emlékszem, hogy az eladónak kötelessége korrekt tájékoztatást adni a lakás hibáiról (jelen esetben nincs fűtés és meleg víz).Ha nem tette meg a jóhiszemű vevő perelheti a kár mértékéig.
Egyébként ha valaki nem körültekintő és vesz egy ilyen lakást, akkor mi van? Ez nem amolyan fontos körülmény amiről az eladónak tájékoztatnia kell a vevőt? Nem vagyok naív, jobb inkább gyanakodni mindenre és nem utólag szenvedni egy felszámolt kft/pénztelen ember perelésével...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link