Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Munkatársam most vett először részvényt azt hiszem kbc nél, és felhívta egy bróker, hogy tisztában van e vele, hogy tovább is eshet, és ez a befektetés csak hosszabb távon terül meg.
Bár nem miattam írtad köszönöm a részletes választ! Én 2020 kovid esés után szálltam be folyamatosan 9-10 000 től vásárolva. Inkább csak az ismerkedés céljából, pár 100 ezer Ft-os pakkokkal. Sajnos csak részben szálltam ki , így maradt pakkom 17 300 körül és 14 000 ről is. Összesítve pluszban vagyok jelenlegi áron is. De gondolkozom hogy növelem a befektetést. Egyik vásárlási cél ár ha, 7800 alá megy, akkor 6000 ig eshet.
Elhiszem, hogy eddig tényleg így működött pszichikailag, ez a tapasztalatod. (Magánvéleményem szerint erre a kor is csak nagyon időseknek teljes mentség. Jóval 70 alatt nincs mentség.) De arra már nem fogadnék, hogy most is így lesz. "Mert a ciklonnal szemben nincs jó hajó. Csak szerencsés." (Rejtő) A ciklont k.vára nem fogja érdekelni az egyén hajlandósága, ez az ország meg egyre inkább úgy fest, az általános viharnál is cifrább ciklon közepébe hazudozta meg tolvajkodta be magát.
Nos az egyszerű válasz megtévesztő lenne, a hosszú pedig unalmas, de akkor mégis a részletes válasz: 1990-es évek elején vettem OTP-t kb 900ft-os áron, de sajnos eladtam 20-40%-os nyereséggel nem sokkal később 2008 októberig csak néztem, nem vettem. Miután a 10 ezres csúcsról lement 3000ft-ra vettem. Utána tovább esett 2009 március 6-ig, folyamatosan vettem (legolcsóbban 1470ft-on) Utána 1 év múlva az átlag árfolyam emelkedés több mint 100%-os volt. (Csúcs: 6300Ft) Sajnos csak annyit realizáltam, ami pár extrához kellett. (Kocsi stb) A árfolyam 2015 januárig esett 3500ft-ig. tartottam a pakkot. Nyáron 5000 körül realizáltam (pár bevásárlás, külföldi út stb.) 2015 őszén, amikor az állam megszabadult az 5%-os részesedésétől bevásároltam 5100 körül (előtte felment de nélkülem 5900-ig) Tartottam 2017 őszig (ha jól emlékszem 9000 körül) egy részét eldtam és megelőlegeztem egy társasházi lakást. A többit tartottam a lokális csúcs után (2019 december: 15600ft) is, sajnos. A járvány megfelezte, tartottam. Amikor felment 2020 év végén akkor eladtam. Utána beszálltam 12800 körül újra, eladtam 16 ezer körül és néztem pár darabbal a kezemben a 19600ft-os csúcsot tavaly decemberben. Miután visszament beszálltam 18500 körül újra, mert többek között én sem hittem el, hogy Putyin meginditja a totális háborút. Azóta benne ülök.
A magyar lakosság gazdag, nincs eladási kényszer, így az ingatlanárak növekedése most egy kicsit lelassul, de aztán újra rakéta, mert eddig sem a csórók vették az ingatlanokat: hamarosan 100 millió lesz egy panel. Az OTP árfolyama 3-5 éves időtávon - nem kétszerezni vagy négyszerezni - , hanem háromszorozni fog (szerintem ötszörözni, legyen egy ilyen is). Egy rizikó van: a magyar panelok tulajdonosai felismerik, hogy a lakásuk áráért máshol tengerparti villát kapnak, így lehet eladásra kínálják a portékát, de az ebből fakadó áresést megtámasztja a kormány. (Akik nagyon benézték a rezsicsökkentés csökkentését, azok a nagy családi házak tulajdonosai, ők ráfizetéssel elcserélhetik a házukat egy távhős "másfeles panyelkára".)
Hát ez rosszul öregedett, de mindenki tévedhet. Mondjuk ettől még nyugodtan válaszolhatott volna a kérdésemre, nem dőlt volna össze a világ.
Törölt felhasználó2022. 10. 06. 19:21
#180127
Magyarországon a lakás egy spekulatív termék lett. Mint egy jól felpumpalt részvény, amit az állam tart fent. Egy új típusú pilóta játék, ami nem omlik össze, és a lakás nelkulieket kényszeríti a beszállásra. Aki nem száll be, az jobb, ha elmegy innen. A lakás nelkulieknek itthon kényszer van a vásárlásra és a hitelre.
24 percet biztos nem hallgatok végig, ha valaki zanzásitva összefoglalná.. De azt hiszem ez lesz a lényeg, amit mondasz. Egy ingatlanos nem valószínű, h arra buzdít, h isten orizz, h eladjuk, üljünk rajta nyugodtan, amíg nyugdíjba megy.
https://forum.portfolio.hu/topics/lakasingatlan-arak-topik/20340?oldal=1424&limit=100 142383-as komment berlini-től, idézem: "(Zárójelben jegyzem meg, hogy az OTP-vel kapcsolatban is ugyanezen a téves állásponton vagy. A Te érdekedben remélem, hogy nem shortolod hosszútávon. Nem fog bejönni)" - ezt 17500-nál mondta, gyakorlatilag a csúcson. a többi történelem. óvatosan a fórum hozzászólásokra alapozott befektetéssel! berlini sem tud mindent.
Szia Berlini, van egy kis OTPm, most már hígítottam is így 9000 es átlagban vagyok. Amit írtál az alapján nem kellene emelkedni? Politika mentesen Fundamentalis alapon? Mondjuk 3-5 éves időtávra gondolok.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link