Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
5 év nem rövidtáv. NAGYON NEM. kamatadó mentes! Ezt még nem is ekéztem eddig... és igen az is durva hogy relatív kis kockkázattal fizet nagy kamatot az idő előtti kiszálló is nagyon olcsó *** Mindegy. Én elfogadtam a MÁP-ot, olyannyira hogy vettem is bőven! Ti is fogadjátok el a többi intézkedést... Részemről game over ez ügyben!
Jó, de akkor almát almához hasonlítsunk, a MÁP, bár vki szerint "BRUTÁLIS extra kamatot" fizet alapvetően egy rövid távú megtakarítási forma, és nagyon fontos, tőkevédett is...
Igen, piaci a MÁP is! Sosem mondtam hogy nem piaci... csak azt hogy sokba kerül az államnak és elég egyedi megoldás az EU-ban (de lehet máshol is). Mielőtt megint azzal jön valamelyik tudós hogy CSOK sincs máshol de van. Nem pont így, nem pont ebben a formában, de rengeteg helyen támogatják a lakáshoz jutást. Vagy mást ami nekik fontosabb mint a gyerekvállalás tekintve hogy számolatlanul engedik be a gyerekvállalás ösztönzése helyett a nípet. Nem mellesleg a migráncsok ilyen-olyan támogatása csilliárdokat visz el náluk is az államlasszából. ** Ők ezt választották, mi meg azt. Mindkettő piaci. Nektek a CSOK és társai nem teccik nekem a MÁP és társai. Mindannyiunk véleményét lesz*rj*k.
Igen, ez így van, de ne felejtsd el itt a nagy etatizmus kellős közepén, hogy az állam saját maga döntött úgy, hogy a háztartási befektetőknek megpróbál valamiféle reálhozamot biztosítani. Ahogy éveken keresztül úgy gondolta, hogy nincs erre szüksége, úgy egyszer csak gondolt egyet, hogy mégiscsak, próbáljuk meg a dolgot, hogy mi sül ki belőle. De tessék, egy másik perspektíva, azzal hogy az állam is erőteljes piaci szereplő (legalábbis a hazai megtakarítási piacon egyértelműen), elképzelhető, hogy mégsem csak állami belenyúlásról van szó, hanem piaci mechanizmusról (ahol az egyik résztvevő egészen konkrétan az állam)?
Ahhoz, hogy egy lakás normális bérlőnek kiadható legyen, karban kell tartani. A lakás árának 1%-a reálisan mehet egy ilyen karbantartási alapba évente, hogy 10-15 év után egy a kornak megfelelő szintre lehessen visszahozni az ingatlant.
Az állam mondja meg ha megszületsz hogy hívhatnak, az állam határozza meg a tankötelezettséget, az állam mondja meg hány feleséged/férjed lehet, az állam mondja meg minimum hány évest d*ghatsz meg, az állam mondja meg a minimálbért, az állam mondja meg mennyi az adó/áfa/vám, a jegybankk határozza meg az alapkamatot, az állam mondja meg mely szektorokat/mépcsoportokat támogat, az állam mondja meg mit tehetsz meg bűntetlenül és mit nem, az állam mondja meg hol vásárolhatsz cigit, az állam mondja meg mekkora hitelt kaphatsz, az állam mondja meg mekkora lehet a legjosszabb futamidő, az állam mondja meg min mennyi önerő kell lakáshitelhez, az állam mondja meg hány évet kell dolgoznod hogy nyugdíjat kaphass, az állam mondja meg mennyi lesz a nyugdíjad, az állam mondja meg mi nyithat ki és mi nem pandémia esetén, az állam mondja meg kimehetsz-e az utcára és meddig, az állam mondja meg hová és mit lehet építeni, az állam mondja meg milyen autókat lehet forgalomba helyezni, az állam mondja meg milyen gyakran kell műszakira vinned a kocsid, az állam mondja meg mit shortolhatsz.... *** és a lényeg: MINDENHOL! Ettől még alapvetően piacgazdaság van a fejlettebb régiókban! Színtiszta piacgazdaság sehol nincs, nem is kívánatos hogy legyen.
A konkrét lakás árának emelkedésében már benne van a tényleges amortizáció, annál inkább minél kevesebb felújitási alapot képez a társasház és/ vagy folynak-e a lakásban folyamatosan felújitási munkák. Tehát az amortizáció egy konkrét eladandó lakásnál nem számit. (Csak egy elméleti példa: ha az adott ingatlannál 50 év alatt lehetne leirni az adóból a vételárát, akkor 50 év után nullára leiródna. De a gyakorlatban egy lakás - a vételárnál jóval kisebb mértékű és költségű felújitásokkal - az 50 év után értékben növekedett a nagyvárosokban.)
Elvált nő, gyerekkel, hitelekkel. Lesz itt olcsó ingatlan, csak ki kell várni. Hacsak nem kapnak ők is hitelnemfizetési, vagy hitelfelmondási moratóriumot.
> "az áremelkedés legalább infláció követő. és ehhez jön hozzá még a kiadási hozam." Mínusz amortizáció, ami elviszi minden második évi kiadási hozamát. Minimum.
Ha valaki kitartott az emúlt 20 évben, annak reálhozamot hozott az ingatlana. Ha 2008-ban vett és 3-4 év múlva el kellett adnia az bizony rosszul járhatott. De az ingatlan, mint befektetés soha sem rövid távú. Maga az adózás is arra ösztönöz hogy tarts ki legalább 5 évig. Hiszen akkor már akármekkora is volt az áremelkedés az adó 0%
Nem, én sem tudom. Én azt tudom, hogy eddig mennyit bukott a családunk, illetve én is ingatlanon 3-5 éves időtávon. :) Már megírtam mindkettőt, egyik bp, másik megyeszékhely, de ha jól figyeltél a város is kiderült.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link