Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Beszarok. Elolvastam a reuters cikket, amit be linkeltel. En ezt tudtam. De hogy -hogy lemerte hozni a Reuters????? Hisz most ezt nem engedik meg, a neoliberalis urak, hisz nem fekszik bele a most a torkunkon lenyomott narrativakba!!!
Zelenszkij is egy őrült. Az ukrán népnek kellene őt elítélni. Aki teljesen más területről cseppen a politikába, majd pár év múlva hajtja a honfitarsait a frontra, az nem normális. Olyan mint Hitler kicsiben, csak Hitlernek 1939 előtt volt politikai múltja
Mas a libsi, es mas a neoliberalis. En neoliberalisozok. Az a penzhatalmi elit, (nem ide ertve musk, bill gates,etc.) Mert ok sehol sincsennek politikai es gazdasagi hatalmat tekintve a neoliberalis nagytokehez kepest. Es szinten nem ertem ide, se a liberalisokat,se a baloldalt. De ezt mar tisztaztam.
2019-es cikk, feltételezhető módon a választási harc részeként az ellenfelek részéről megirva. Zelenszkij éppen ma, már 7 hónapja bizonyitja, hogy több van benne mint amit bárki is (köztük én is) kinéztem volna belőle.
A teljes hozzánemértés újabb jele. Eredetileg már 2 évvel ezelőtt csak akkor lehetett volna használatbavételi engedélyt kapni, ha a lakás minimális energiafogyasztású lett volna. Azóta többször elhalasztották bevezetését és igy elérik, hogy 4-5 év alatt 60-80 ezer lakás gyengébb szinvonalon legyen megépitve, igy több energiát fogyasszon, ami növeli az orosz gázimport mennyiséget. Többször megirtam már. Ausztriában egy lakóház légköbmétert fele annyi fűtési energiával tudnak azonos hőmérsékletre hozni. ha elképzeljük, hogy a rezsiharc helyett az állam energetikai felújitásokra adott volna támogatást, akkor ma 12 év után a magyar lakások is hasonló alacsony energia fogyasztásuak lehetnének. Az orosz gázimport harmadát meg lehetne ma már ezen spórolni.
"Mellesleg a február 24.-i véleményem azóta csupán abban változott, hogy ma már azt hiszem Oroszország semmilyen megállapodásban nem volt érdekelt az elmúlt években krim megszállása óta. Igy a februári véleményem annyiban módosult, hogy az ukránok csak kisebb mértékben hibásak abban, hogy a konfliktus 2014-óta egy ekkora háborúba torkollott." Hogy megmagyarázzam ezt a kijelentésemet. Putyin elnök azóta többször lenyilatkozta, hogy az Ukrán nép nem létezik, tehát itt nincsen háború, csupán egy kicsit ösztökélni kell az ukrán parasztot , hogy felébredjen benne az ősi orosz lélek. Putyin számára nem létezik ukrán állam. Szerinte ezt nyugat kreálta és tartja fenn. Azok akik azt hiszik, hogy Putyinnak csupán érthetően elfogyott a türelme feburárban, figyelmébe ajánlom a tavalyi gázár alakulását. tavaly év végére a gáz ár hétszeresére nőtt, mert az oroszok szándékosan nem teljesitették a megrendeléseket, visszafogták a szállitásokat. Tehát jóval a háború előtt megbizhatattlan partnernek bizonyultak. És készültek a háborúra valamint a gázzal történő zsarolásra, miközben még 2-3 nappal előtte is azon humorizáltak szűk körben (de kamera előtt) hogy milyen hülyék az amcsik, hogy nyomatják a háború kitörésének egyre nagyobb valószinűségét. (Zelenszkij is bevallotta azóta, hogy ő sem hitt az amerikai hirszerzési jelentéseknek februárban.)
Ha olvastad volna a TOPIC-ot február 24.-e körül, akkor nem irtad volna meg ezt a hozzászólást. Pár hozzászólásom februárból: "berlini 2022. 02. 25. 17:48Előzmény: #151344 berlini#151347 Gyorsan hozzáteszem, hogy a NER külpolitikájából szinte semmivel sem értek egyet, kivéve az Ukrajnához való kritikus viszonyunkat 2014 óta. 2 3 Válasz erre" "berlini 2022. 02. 24. 08:48Előzmény: #151239 Bukta#151256 Ahogyan már leirtam. Egy jelentős orosz kisebbséggel rendelkező és szinte az orosz gazdaságba integrált ország csak egy nacionalista vezetéssel akarhatott NATO tag lenni. Ha a folyamatokat az EU helyesen kezeli, akkor az Ukrán belpolitika is másként alakulhatott volna. Önmagában egy Unió társult tagság és utána esetleg egy rendes tagság még az oroszoknak is tettszethetett volna, ha amúgy az ott élő kisebbség révén fontos szerepük maradhatott volna az ukrán belpolitikában. Ukrajna lehetett volna egyfajta hid az Unió és Oroszország között. Most meg egy háborús puffezónává vált. 3 1 Válasz erre" "berlini 2022. 02. 24. 08:39Előzmény: #151238 Bukta#151248 2014-ig Ukrajnában egy közepes korrupt, de demokratikus rendszer volt. Nem véletlenül a Régiók pártja volt a legerősebb a parlamentben. Ők adták az elnököt. Ez a párt volt az egyedüli, amelyikben mérsékelt ukrán és orosz nemzetiségű politikusok együtt politizáltak. A párt és elnökük igy természetesen pro russzis volt, aminek megvoltak a gazdasági szükségszerűségei hiszen a legnagyobb export oroszországba ment és az energiahordozókat a világpiaci árnál alacsonyabban vették ugyancsak az oroszoktól. Az EU, de főleg Németország támogatásával látszólag a rendszer korruptságát támadva, de főként az ukrán hegemónia helyreállitási céljával az oroszok lakta megyékben a nacionalisták megpuccsolták az elnököt. Oroszország és az orosz nemzetiségek számára több intézkedéssel világossá tették, hogy megtürt, jog nélküli kisebbségként kezelik őket. Nyugat ehhez is aszisztált. Krim egyenes következmény lett, de a két megyére kiterjedő polgárháború is. A Minszki megállapodásokat Nyugat kikényszeritett Ukrajnából, de nem kényszeritett ki a végrehajtásukat. (Mellesleg ezt nem is tudta volna, de akkor az Ukránok számára világossá vált volna, hogy nincs a hátuk mögött se az EU se a NATO.) 7 évvel ezek után több hónapnyi fenyegetőzés után, amit senki sem vett komolyan, most jönnek az oroszok és erővel megoldják a dolgot. Ki a vesztes? Elsősorban az ukránok másodsorban Európa. harmadsorban mindenki a világon aki abban reménykedett eddig hogy ilyen nem következhet be 5 1 Válasz erre Tehát tisztában voltam és vagyok az előzményekkel. Ezzel kapcsolatban sincsen szükségem kioktatásra. És minden előzménnyel együtt is az a véleményem, hogy ma 2022-ben nem megoldás egy szuverén ország lerohanására. Mellesleg a február 24.-i véleményem azóta csupán abban változott, hogy ma már azt hiszem Oroszország semmilyen megállapodásban nem volt érdekelt az elmúlt években krim megszállása óta. Igy a februári véleményem annyiban módosult, hogy az ukránok csak kisebb mértékben hibásak abban, hogy a konfliktus 2014-óta egy ekkora háborúba torkollott.
„Nem lehet egy csapásra megszüntetni a jogállamisági eljárást”– emelte ki a miniszter.Szerinte viszont a kormány által eddig tett javaslatokkal elégedett lehet a Bizottság, és ha az Európai Unió Tanácsa elé is kerülne a jogállamisági mechanizmus ügye, akkor is bízik abban, hogy az év végéig megállapodhatnak az EU-val a Magyarországnak járó forrásokról. Ezek azonban az adminisztráció miatt csak a jövő év elején lesznek leghamarabb lehívhatóak.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link