Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ok, amúgy mi is 12-16 éves autókkal járunk úgy, hogy tavaly a 22 évest cseréltük 11 évesre. És csak azért mert rokon megkért, hogy hirdessem meg 1,75 millióért amikor nem volt 1,9 alatt az adott típusból. Most meg közel 3 milliót ér az autó. :D
A vállalkozó mindig kevésbé megbízható. Több a kockázata, hiszen maradék elvű a nyeresége. De ebben a helyzetben, ami most jön mind a munkavállaló, minf a vállalkozó cumizni fog, és a bankok rápacsálnak, mert a nemteljesítő hitelek ugrászserűen megnőnek.
Az is banki alkalmazott, aki a felsővezetői utasítást kiadja, csak magasabban van a hierarchiában és többet keres. A gondolkodásmódja viszont alkalmazotti. A nagyobb bankok a lakossági ügyfeleknél kvázi robotszerűen hiteleznek. Kisebb takszövöknél lehetett régebben egyedi elbírálást kérni, és könnyebben is ment. Ma már egy nagyobb bank fiókvezetője is robotként működik a lakossági szegmensben.
Ez a vezetőség issue-ja, hogy nem képes dobozon kívül gondolkozni. nem a banki alkalmazotte, ők csak követik a szabályokat előírásokat .. mikor rákérdeztem, hogy mégis miért nem igazán tudtak rá mit mondani.. végülis így az összes multinál jó magas vagy közepes bruttoval bejelentett szülési szabadságát töltő anyuka mehet a levesbe.. végülis ekkora fizuval tuti sosem lesz egy legalább minimál beres meloja az életben , életszerű…arról nem is beszélve, hogy kötelesek visszavenni a kismamákat és egy multi ezzel nem játszik.. ha nem is ugyanazt a munkakört de köteles adni valamit
Egyet is értek veled. Így működik náluk is, mindenre figyelnek. Mondtam, hogy szélesen élnek. Nem extra dolgokat vesznek, csak túl széles a vásárlási szokásuk. Felesleges dolgot nem vesznek. Pl. Pick szalámi egy rúd? Ha mi fizetjük, akkor sem veszik meg. Ajándékba szoktunk nekik küldeni máson keresztül.
A banki alkalmazottnak ehhez szerintem nem sok köze van, mert a banki alkalmazott követi a policyt, az SOP-t, meg a WI-t, meg a felsővezetői utasítást... amikben ez mind le van írva, hogy mit fogadhat el, mekkora összegig, milyen arányban, stb. Persze biztos van kivételkezelés, csak az már bonyolult... tehát amíg a bank kockázatértékelési szempontjai olyanok, addig ez így marad. Persze én sem értem, hogy miért...
Ugyanígy egy vállalkozó is megbízhatóbb adós mint egy munkavállaló, de a bankok nem így gondolják. Ezekre valaki tudja nekem a választ? Tényleg érdekelne.
Ezt nem tudtam, viszont arra már senki nem tud válaszolni, hogy miért nagyobb kockázat a gyesen levő anyuka aki biztosan 2-3 évig az adott pénzt kapja mint az akinek van 3 hónapja munkaviszonya és bármikor felmondhatnak neki. Ugyanígy a kiadott lakás tavalyi adózás utáni bevételt miért nem veszik figyelembe, ami évről évre több lesz. 6 éve amikor vettük a lakást (amit most eladtunk,) akkor még figyelembe vették. Szerintem egy munkaviszony sokkal kockázatosabb.
Mert az a banki alkalmazott elképzelése, hogy banki hitelt magánszemély csak alkalmazotti jövedelemből tud majd rendesen törleszteni. Képtelen a dobozon kívül gondolkodni, mert azt nem ismeri, ergo kockázatos.
Nálunk (Mo.) sem veszik figyelembe a szülesi szabadság alatt járó jövedelmet , pl.: nálunk a CSED (anno TGYAS) a fizetés 100%-a (tavaly július óta ) ami az első 5 és fel hónapra jár, igazából több is mint a fizud mert csak SZJA-t vonnak belőle (15%).. konkrét példával szolgáltatva : 850k bruttóra (plusz hozzaadva egyeb bérjellegű kifizetés ha beleesett a szülés előtt nézett időszakba/alapba) megállapítottak 31k bruttó napi kifizetést , vagyis hónapi napok számától 790-820k nettora is csak max. 20-25e Ft-ot vett a bank figyelembe a hiteligenylesnel (tobb bank is)..magyarul hiába kapsz ennyit, ha szulesi szabadságon kapod az már kockázat és nem adnak ha nincs a másik félnek bejelentett fizuja…
A feleségem lazán fogna náluk 100 ezret, erre fogadni mernék, és utána még csak nem is éreznék magukat úgy, hogy szegények. Nálunk két alapelv van, nagyon egyszerű, az egyik, hogy csak olyasmit dobunk ki, ami nem működik jól, illetve csak olyasmit veszünk, amit használni is fogunk.
Nincs a lányoméknál sem habzsi-dőzsi. Úgy mondanám, hogy szélesen élnek, de nem pazarolnak. Autók 16-18 évesek. Semmi extra. A házat most csinálják meg. Persze tökéletesen. Dolgoznak benne ők is. Gipszkartont raknak vagy amit tudnak.
Az uj vevoknek lesz ennyi a hitel, ezert kisebb osszegert tudnak vasarolni. Igy eleg nehezen lepnek be. NAVos adat alapjan van belove nalam az ar:) ezert vagyok a piac alatt 110e fttal pernm. Ha ismered a piacot most eloszor fordul elo hogy sokszor dragabban tudsz epiteni mint venni a piacon. Ez azt jelenti hogy kioffolt a piac. Ez az en peldam:)
Mi nagyon spórolósak vagyunk, én már többször kaptam meg közeli ismerősöktől, hogy kicsit többet is megengedhetnék magunknak. Csak engem úgy neveltek hogy spórolni kell, anyukám egyedül nevelt és, sosem volt otthon mindig minden. Nem éheztünk, de nagyon sok használt ruhát hordtam gyerekként. Ez nem panaszkodás, csak talán innen indul az, hogy nekem nem esik jól megvenni bármit ami drága és nem befektetés. Utálom ha ennivaló ki van dobva mert megromlik. Ja és mindent meg akarok csinálni magamnak, felújítás során mert nem össze egyeztethető az elveimmel hogy kifizessek annyi pénzt egy munkáért amennyit én nem keresnék az adott idő alatt. Ezért tanultam meg burkolni, glettelni stb szakmákat, mert mérnökként sem büdös a munka. Két kisgyerek mellett hasonló költségvetésből a felét tudnánk törlesztőre fizetni de nem engedik.
A hitelképességnél kizárólag a munka jellegű jövedelmeket nézik. Minden más az lényegtelen, emberileg érthető is, hiszen a munkajövedelem felsőbbrendűsége egy banki alkalmazott számára amolyan axióma.
Hát ugye ez értelmezés kérdése. A családi pótlék sosem volt jövedelem. Szerintem nem szigorú. Én a lányomékon keresztül látom, hogy a 650-700 nettó nem -bírna el 100 törlesztésnél többet. Magunkon nem tudom értelmezni, mert kispadon vagyunk.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link