Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
jaja, a szerencse megfogta a lábamat elvitt lakásokat nézni, elővarázsolta hozzá a pénzt és megvette a nevemben olcsón, majd X évvel később ismét meglátogatott a szerencse és eladta a lakásomat drágán. Pont így történt most hogy felidézem.... Sőt, már látom hogy Y év múlva ismét be fog kopogtatni hozzám a szerencse és vesz majd nekem ismét olcsón lakásokat! Okos nem vagyok. Csak szép! 😉
Engem az nem izgat, melyik verzió a jobb, a lényeg, hogy a család teljesen happy legyen. Én mondjuk veled ellentétben nem röhögök, meg szánakozok senkin, sajnálom, hogy kriptoszintű spekulációvá vált a hazai ingatlanpiac. Ebben melósnak baromira igaza van, pont nem kéne, hogy így legyen. De majd ennek hatásait is észre fogod venni, amikor beballagsz a magánklinikára egy másfél millás kezelésre. Mellesleg nem kell magadat naponta háromxor hátbaveregetni, hogy jó időben tudtál vásárolni. Ez a lehetőség már megszűnt.
De nézzük másként! Szerinted ki az okosabb? **** Figyelem, kitalált szereplős történet! Mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve... 1. Aki évekig lufizik, várja az esést majd az eddig ismert legmagasabb árszinten nagyobbra cseréli a lakását hitellel úgy hogy külföldre megy "holnapután" dolgozni 2. Aki röhög a lufizókon, végig nézi ahogy rakétáznak a lakásainak az árai ezidő alatt + jön az albidíj, majd mielőtt nekiállnak alapkamatyot emelni kiszór kettő panyelt seperc alatt és ül a rakás stexen. ***** Ja tudom: EGYES! EGYES! EGYES.....!
Hát ha minimális ráfiztés volt akkor minimális az előrelépés is összességében, tekintve hogy csodák nincsenek. A tény ettől még tény marad: növelted a kitettséged az általad lelufizott pijacon. Ja és vettél amikor szerinted senki se vesz. Meg adtál is el akkor amikor szerinted senki sem ad el...
ÖÖÖ, minimális ráfizetés volt, eladás mellett, szóval ne parázz. Semmi extra nem történt, nem dőltem be a fomo-nak. Kint jöhet a házbérlés, bőven lesz rá keret, igazán sajnálom, hogy nem jött össze a külvárosi, ukránok által összehányt iker és nem tudom visszatekerni az időt. JA NEM.
Jelen állapotok között két gyerekkel minden csak nem nagy. Nem véletlen kapar a kolléga itt a fórumon jó ideje! *** Ha egyedül vagy pl nyugger akkor még teher is, de esetében nem erről van szól.
Nálad is volt upgrade, nem? 😂😂😂 pedig hasonló méretű lakásban éltél te is, mégsem bírtad kivárni a "nagy esést"... akkor? Ja tudom: mindjárt méssz külföldre dolgozni ezért a csúcson gyorsan ráfizettél a lakásodra hogy kétszerakkora legyen, mind árban, mind ingatlanpijaci kitettségben. Épp a zuhanás előtt... smart!
Akinek ilyen szar, hogy gyerekeket nevel es egy legterben tartozkodik a csaladjaval az inkabb maradjon egyedul vagy gyorsan hagyja hatra a koloncokat... Latszik, hogy tul nagy a jolet, 72nm az keves, johet a tisztito tuz.
Dehogy érsz rá barátom... csak vígasztalod magad! meg nekünk magyarázkodsz. Tudod ki ér rá? Akinek eszébe sem jut hogy házat építsen/vegyen. Akit már évek óta aktívan foglalkoztat a dolog, fórumra ír miatta az nem ér rá csak nincs más lehetősége mint várni. Ja meg én is ráérek! Mert ha sosem veszek többet ingatlant akkor is kényelmesen vagyunk és a gyeröknek is meg van a lakás ahonnét ha úgy alakul tovább tud lépni, ha nem akkor meg elköltjük mi a lovettát! *** Kereshetsz közben bármennyit, rakhatsz félre több pénzt, kamatyoztathatod és vígasztalhatod magad azzal hogy majd kevesebb hitel kell (de nagyobb kamatyra) de egy dolgot akkor sem tudsz: az időt visszapörgetni. *** Ott nyomorogtok 72 nm-en négyen egy LAKÁSban, legyen akármilyen szép is. Bömböl a gyerök karanténban amikor se ovi se bölcs se iskola amikor hómofiszból nyomnád, az asszony üvölt a nagyobbikal te meg a háló sarkában az 50 centis deskedről tolod az ipart headsettel.
Ez így van, ezért is adtam el az összes ingatlant amit nem használunk saját célra. Még így is többet ér a bódé amiben lakom mint az összes többi befektetésem (tehát csóró vagyok).
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link