Én amikor lakást kerestem volt egy pár, aki előttünk (ingatlanossal voltam) vesztek össze nagyon durván, már hajtépés is lehetett, de azt már nem vártuk meg :) Pedig nagyon jó kégli volt, dunára néző 2 külön bejáratú szobás, de ilyen állat eladókkal inkább nem erőltettem.
Azon vesztek össze, hogy a férj eladta volna inkább a lakást és osztozott volna, mert hitel volt rajta, a felesége meg ragaszkodott ahhoz, hogy ő összeszedi a pénzt és kifizeti inkább a volt férjét.
Egyértelmű, hogy egy válás megmozgatja a piacot és leginkább az a történet, hogy valamelyik fél igyekszik a másikat kivásárolni, aki meg után vevőként jelenik meg egy kisebb lakásra. Vagy bérel.
Ismerősi körben volt sajnos sok válás, de nagyon kevesen adták el a közös lakásukat, olcsón meg egyikük se. Akármennyire nem szeretik egymást, azt hamar megértik, hogy ne adják el olcsón és minél tovább árulják, annál inkább megjön a kedve valamelyiknek, hogy kivásárolja a volt házastársát.
Egyébként én pályáztam egy elvált ismerős házaspár lakására, feldobtam nekik ezt a kisebb lakást és ráfizettem volna, de a vége az lett, hogy nem adták el, hanem kivásárolta a manus a volt felesége részét, de tényleg nem sokon múlt. Ez egy reális lehetőség nagyobb lakásra váltani jó ár/érték arányon.
Aki nagyobb lakásra akar cserélni, annak megérheti olyan lakásra pályázni, amit elvált pár árul és feldobni nekik, hogy akkor cseréljék el ráfizetéssel.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link