Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ez ennyi. En azert meg varok 1 honapot, de a jelenlegi szitu az az hogy vege a bummnak! Ra is probalok a telkes sracra, 13 millaert arulja a telket, fent van 6 honapja😅 szerinted honnan induljak?
Ér azért, hogy legyen egy kis etetés is:) "Mivel azonban az újlakás-árak jelenleg is folyamatosan emelkednek, annak, aki nemcsak a bérleti hozammal kalkulál, hanem a jövőbeni értéknövekedésen is szeretne hasznot realizálni, még mindig jó döntés egy projekt elején beszállni. Egy nagy beruházásban ugyanis a bevezető áraktól az átadásig eltelhet bő két év is, ami alatt a jelenlegi példák szerint akár 20-25%-kal is felmehet a lakások értéke. "Logikus:) ha megállt a kereslet, attól aki még keresni akar, az vegyen egy jó drága projektben lakást az elsk között, mert nem létező keresletnek a későbbieket a MÚLTRA ALAPOZVA:) drágábban adják el. És természetesen befejezik a NEM LÉTEZŐ KERESLET-nek a házat, azért mindeképp érdemes egy jó KFT-től még tervasztalról venni egy kéglit minimum 30% előleggel:)
Hurráoptimisták fel!!! ""Bár év elején még az előző évek eladási volumeneit vizionáltuk 2019-re is, úgy tűnik, idén már túljutottunk a piaci csúcson" - mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője. "Az okok sokrétűek: egyrészt szűkül a kínálat az 5%-os áfával értékesíthető lakásokból, és bár még van lehetőség a megfelelő fizetési ütemezéssel kihasználni ezt a kedvezményt, ezt sokan nem tehetik meg. Másrészt az újlakás-árak már olyan szintet értek el, hogy az így gyakran már csak 4% körüli bérleti hozam egyre kevésbé vonzó a befektetők azon csoportjának, akik csupán ez alapján döntenek és nem nézik a jövőbeni értéknövekedést. Ők ráadásul az ideálisnak tekintett, frekventált elhelyezkedésű kislakások egyre szűkebb kínálatából választhatnak. Harmadrészt pedig sok forrást szív el a piacról a lakásbérbeadásnak egyértelmű versenyt támasztó Magyar Állampapír Plusz is" - sorolta az elemző." És a víziól eltűntek az adatok ismeretében. A legfontosabb ok lemaradt: A KERESLET már "kivásárolta" magát 3év alatt.

Na meselj, kivonulnak cm-rel jardaszelesseget merni, megszamoljak az egy fore juto lumpen elemeket, az egy nm-re juto kutyauruleket es egyeb akar emberi tavozmanyt, valamint levegoszennyezettseget is mernek? Utana pedig levalidajak az eredmenyr impudenttel.
A kérdés, hogy el akarod-e adni, vagy csak hirdetgetni. A piac úgy belaállt az elmúlt pár hónapban a földbe, hogy csak na. Ha valóban el akarod adni, akkor a legolcsóbb lakás -15% és még 5% alkut ér kb. Hogy mennyiért hirdetném? A legolcsóbb ilyen lakás alá -1m pár hétig, ha nem viszik, akkor agresszív árazás lefelé az előző számokkal.
Alapvetően semmi, de ha nincs az embernek kedve gyalogolni, és már csak egy hangversenyre is el akar menni, akkor már az S mercivel kénytelen menni, vagy taxival, ha nem akar 20 percet várni a buszra, de budapesten a 10 perces követési idő se valami oltári izmos. És azért felfelé az az 1700 méter már nem 17 perc lesz, vagy közben erőst megtikkad az ember. És azért még mindig drágább, mint egy Bartók Béla út.
Sziasztok! Új vagyok a fórumon. Volna egy kérdésem: 13. kerületi 55-60 m2-es körfolyosós liftes 2. emeleti, udvari, csendes, igazából felújítandó, de megkímélt "szép állapotú" téglalakást: - mennyiért hirdetnétek meg ha eladók vagytok - mennyiért adnátok el ha eladók vagytok - mennyiért vennétek meg befektetőként - mennyiért vennétek meg magatoknak (persze ha pont valakinek valamiért ez kell) Azt mondanám kb 2 milliót mindenképp rá kell költeni és akkor felújított. Igényes valaki persze 8-at is rá tud költeni ha mindent szét akar verni... Tudom sok változó van még, de ha valakinek van ötlete, megköszönném.
Mi a baj a Vérhalom térrel? Kádár atyánk is arrafelé zabrált magának luxusvillát:) és a Margit híd budai hídfő gyalog is csak 1700 méter, ami kellemes tempóban 17 perc...
Plusz hatalmas közlekedésfejlesztesi beruhazasok vannak, új utak, új vasút, pl amikor kész lesz a Semmering alagút, akkor Graz Bécs vonattal 1:15 perc lesz. Ennyit Budapesten belül is ingazik az ember, ha nincs szerencséje. Klagenfurt Bécs pedig kb 2 óra lesz a Koralmtunnel elkészülte után. Most passzív házakat nézegetek, 150nm már 150-200k Euro, kulcsra kész. Telek árak falun 25-30 eur. Ennél még Pécsen is drágább a normális helyeken
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link