Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Nem 2 kg krumplit hanem milliókat kapnak a
családok ugyanis." Már ugye mely családok? Mert gondolom az nem zavar be a lila ködbe, hogy gyakorlatilag a többség nem realizál semmit, a megemelkedett ingatlanárak miatt.
a magyar panelépületek nem szovjet, hanem dán szabvány alapján épültek... és a totálkáros szovjet panelépületek java is a "permafrost" övezethez kötődik, ami meglehetősen problematikussá teszi az alapozást... olyan helyeken mint pl. Norliszk betoncölöpökre kell építkezni mert nyáron mocsárrá válik a felolvadó tundra...
+ Én többször is írtam, hogy vissza fognak térni a panelok. Ez következik a mai árakból. A cikk utolsó mondatával nem értek egyet, pontosan azok tudják, hogy nincs baj a panelok által nyújtott életszínvonallal, akik abban nőttek fel. Nekem van összehasonlítási alapom, nincs különbség aközött, hogy panel vagy tégla lakásban laksz. Ami számít, az a lakóközösség. Én azt tapasztaltam, hogy régen, a 70-es, 80-as években igenis kulturált emberek költöztek ezekbe az újonnan épült panelekbe, pedig nem a felső tízezerből kerültek ki. Ma ha beköltözik valaki egy új építésű tégla épület valamelyik lakásába, semmi garancia nincs arra, hogy nem bunkó parasztok a szomszédai. Ide jutottunk több évtizednyi polgárosodás alatt. :) De ez már szociográfia, én meg mint tudjuk, csak egy hülye műszaki vagyok, úgyhogy nem is folytatom.
Ha veszel egy tarsashazat a telekreszt is veszed. A panelek privatizaciojanal erre nem gondoltak igy csak a lakas belso falai a tulaje jogilag. A telekrol nincs semmi:)
Statikusok szakvéleménye szerint most az látszik, hogy 90-100 évig bírják. Aztán meglátjuk. Egyszer már okoztak meglepetést. Van panel lakásom is, úgyhogy mindig is figyeltem az erről szóló híreket. Egyszer láttam a neten egy videót arról, hogy fel akartak robbantani Ukrajnában egy panelt. Körbepakolták az alapját robbanószerrel, hatalmas robbanás, és amikor felszállt a fehér füst, akkor nem lett meg az új pápa, hanem ott állt a panelház kicsit megdőlve, mint a pisai ferde torony és jól láthatóan kiröhögte azokat, akik fel akarták robbantani. De miután lebontották a Volga szállót, ami panel épület volt, olvastam egy interjút az Indexen vagy az Origón - nem emlékszem pontosan, mert akkor még az Origó sem volt fake news gyár - amit a bontás vezetőjével készítettek. Azt mondta, hogy kegyetlenül megszenvedtek vele, alig bírták szétszedni, sokkal jobban egyben volt, mint gondolták. Szóval több tiszteletet a paneloknak! :)
Hát igen! Csak amikor a fanyalgok ezzel vannak szembesíteni akkor csendben maradnak hogy aztán ugyanazt a lemezt újrakezdjék kicsit később kicsit odébb. Mert itt nem az a lényeg hogy mi van hanem hogy mennyire sérült az ön értékelésuk ami csak azért mert jól megy a gazdaság nem változik..... Ez a baj...
Hát még a 70-80% a a helyi populacionak mindnek nyugati országban akik mind elmondják hogy ők nem így szeretnék ahogy van. Meg hogy Magyarország eléggé jól teszi amit tesz.. A másik meg nem emlékszem mikor volt az elmúlt 100 évben ilyen jó pár év mint most. Akkor ki az akit te visszahoznal? Vélemény olyan mint a segglyuk mindenkinek van...
Eddig azt mondta maradjál de szerintem igazandibol neked is ki kellene menned. Körbenézni megtapasztalni. Lehet máshogy gondolkodnal egy idő után, majd ha a kezdeti varázs megkopik. Fiatalként mindenhol jó de mikor már gyerek lessz akkor fel kell nőni a feladathoz...
Londonban ugyanaz a lakás 4-500 ezer font től indul. Itt meg 100 ezer font... A bérek meg 2-2.5 szor nagyobbak ott úgy hogy itt ingyen van óvoda olcsóbbak a szolgáltatások stb...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link