Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
10 m ft csok jár a jelenlegi 3 gyerekes szülőknek alanyi jogon szintén és 15 mft kamatkedvezményes kölcsönt is kaphat.. (Újra ) . Használtra is jár 10 kamat támogatott és 3 gyerekre vagy 2,5 MFT , (2 gyerekre csak 1,5 mft stb..) Nincs mindenből kihagyva egy jelenleg gyerekkel rendelkező pár sem!
Nem ismered a szabályokat kicsit nézz utána.. 3 gyerekesnek is jár CSOK ( nézz utána mennyi ) és kamat támogatott hitel (10-15 mFT ) bár
igen ha több gyereket nem vállal.
Csak az új kamat mentes hitelből vannak kizárva, de a cél a
több gyerek és nem a meglévők tovább
támogatása .
Családi adókedvezmény nem annyira kevés 2 gyerekre se ( 40 ) bár 3 ra több (99 e ft)
- Arányosan 33 e f tot kapsz 1 gyerekre ha 3 van ha csak 2 db akkor 20 e
f tot valahol ösztönözni kell egy elfogyó társadalomba, hogy ne csak az anya -apa
reprodukciója valósuljon meg, hanem legyen
legalább 1 plusz fő ..
Egyáltalán nem igazságtalan
bár én is jobban örülnék ,ha alanyi jogon járna a kamat mentes hitel 3
gyerekre😊
2 minimálbérből már 94 e ft adó kedvezményt vissza lehet
igényelni ( gondolom nem tudtad) - GYED
ből szintén ami több mint a minimál bér. .
1 minimál bérből valahol 47 e ft körül tudsz adókevezményt vissza
igényelni..
Nem tudom miről tetszik beszélni innentől kezdve..
Egyébként az összes intézkedésük hasonlóan gusztustalan és a természetes ésszel ellenkező, kifacsarták az emberek lelkét, agyát. Azt adták be az embereknek ,hogy az természetes ami természetellenes és igazságtalan. Az természetes akinek 2 gyereke van az kevesebb adókedvezményt kap mint akinek 3 gyerekenként jóval kevesebbet , miért differenciálnak gyermek és gyermek közt. Miért kap vissza többet az a gyerek akinek a papája szellemi munkát végez és többet keres. Miért kap az 40 milliót aki most szül és akinek már van gyermeke az semmit ha szegény ha gazdag. A végletekig sorolható az agyrém amit ezek itt bemutattak.
További áremelkedést várok.... DE!!!!!! Én az örök optimista is lassan elgondolkodom a 2014-ben vett egyik lakásom eladásán,ha az áremelkedés ebben az évben is meghaladja a min 10%-ot Most még ez a fedezet nélküli 10 milla is....... hát nem tudom! Ha ennek egy része is beépül a pesti panel árakba akkor lehet hogy mind a 3 lakásból kiszállok.
A társadalom javát szolgálja ha valaki gyereket nevel , mert
adó fizető állampolgárok lesznek és fizetni tudják majd a nyugdíjad ( ha sok az
aktív népesség lesz normális nyugdíj, ha nem akkor majd lesz ami lesz ) . Pont
erről szól ez az egész valamint nagyon
sokan ecsetelték már, hogy a gyerek nevelés nem csak anyagi hanem fizikai-
szellemi áldozattal is jár.
Majd megtudod.. Egyébként meg nem baj ( már sokszor leírtam ) hogy nem a nyomor telepekre születnek azok
a gyerekek..
Véleményem szerint a migrancsokkal nem sokra megyünk, ha egy
magyar gyereknek 18 év kell legalább a munkába álláshoz akkor hogy tudná az arab-fekete migrancs bitang
nehéz magyar nyelvet elsajátítani és szakmát szerezni és dolgozni – adózni?
5-10 évig fizethetnéd nekik a szállást – az oktatást a kaját (és utána se biztos dolgozna ) a mi adó fizetőnkből nekem meg ebből lenne elegem.. Igazi agymosott vagyok :-)
Amikor egy szaros kormány beszedi az adót a fizetésemből ,nem keveset,akkor megszabja mit mikor tegyek ha azt akarom ,hogy kapjak pénzt tőlük és ne fizessek adót ha 3 gyerekem lesz legalább. Ha pedig nem vagyok résen akkor Én tartsam el Őket ha szegények ha nálam sokkalta gazdagabbak. Agyrém.
Ne keverjünk egy igazságtalan politikai döntést a fiatalsággal és azzal ki mit tervezett és mikor az életében jó ? A piszkos politikusok kimosták az emberek agyát.
Nem ez az élet realitása.. 30 as éveid felé közeledve majd elgondol az élet rejtelmeiről , meg arról , hogy jó lenne ha
öreg korodra legalább 1 utódod lenne akinek átadod a vagyont
és gondoskodik rólad esetleg lesz aki
megsirat ha meghalsz..
persze tudom ilyen filozófikus kérdésekre legyintenek a
libsi társadalom hívői..
"tessék
családot alapítani úgyis az a jövő ..aki fiatal kikerül 22 -24 évesen az iskola
padból nem hiszem ,hogy 1 gyereket az életbe össze se akarna hozni.. " Ezt viccnek szántad ? vagy valami szánalmas kormánypropaganda.
Most ezzel az ingyen hitellel már én sem tudok élni ( most jön a harmadik és ennyi volt ) , de áttételesen még az ingatlanok
áremelkedéséből profitálhatok.
2,5 MFt támogatás nagycsaládos autó viszont jól jön , mert egy ütött
kopott 15 éves pici autóm van és már lassan nem férünk bele 😊
Kimaradt réteg pedig rázza az öklét nyilván.. tessék
családot alapítani úgyis az a jövő ..aki fiatal kikerül 22 -24 évesen az iskola
padból nem hiszem ,hogy 1 gyereket az életbe össze se akarna hozni.. Gyakorlatilag 27-29 éves koráig kell meglennie
az első ( vagy utolsó ) gyerekének kb. nekem is akkor lett meg..
Igen lesz és reméljük nem fog „balul” elsülni a kísérlet.. Kína nem véletlenül növekszik annyira..
pumpálják a pénzt ezerrel a gazdaságba a károgó nyugati szirének pedig nyomják na majd most
omlik össze végre , de ennek már 10 éve és semmi baj nem történt.
Ettől függetlenül mi kis ország vagyunk óvatosnak kell
lennünk nagyon függünk a „nemzetközi tőkétől” nem mindegy milyen kamat
környezet alakul ki a magas infláció
miatt.
Majd meglátjuk én optimista vagyok ha még pörög a gazdaság
fejlődik az ország akkor az ingatlanok árai is feljebb fognak menni 😊 Vissza esés biztos lesz csak a kérdés mennyi
, de jelentősre nem taksálnám és rövid távon (1-2 év ) biztosan még kitart a bull..
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link