Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Csak a 2. kerületben tudok most kapásból vagy 5 bérházat, ami épül, de ha kicsit jobban elgondolkozok, lehet lesz az 10 is (igy gyorsban, a Margit utca tetején épül egy, a Küküllő utcán, a Bimbó úton, az Aranka utcán, a Lepke utcán, stb.). És ez csak egy kerület. És igen, a Cordiának is vannak lakásai, amit nem értékesít, hanem maga üzemelteti. Nézd meg az eladó házakat, azoknál látszik a legjobban, amiket most kezdenek értékesíteni, komplett emeletek hiányoznak a kínálatból, ezeket megtartják.
Megneznek egy tanar hazaspart, hogy mikor vesznek maguknak sajat lakast, vagy hogyan fizetik a 150e Ft os albit. :) Vagy az ovonok ... Meg azt is megnezem majd hogy ki fog a pult mogott allni a peksegekben, amikor a keresetuk az albira sem eleg es akkor meg nem ettek. :)
"Igazából a mostani pesti lakásárak fékezik a felköltözést és ez jó a vidéknek... Az jöjjön aki olyan tudássl rendelkezik amivel képes kitermelni az itteni drágább életet!" Ez elég kirekesztő gondolkodás. A vidéknek egyáltalán nem jó, hogy a tudással rendelkező emberek elhagyják. Inkább fejleszteni és beruházni kellene, hogy csökkenjen az ország vízfejűsége.
Az is megér néhány gondolatot, hogy a vidékről hömpölygő tömegek mennyire érzik jól magukat Bp-en. Csodálkoznak, hogy depressziós az egész város sőt az ország is. Kényszer helyzetben, kiszolgáltatva éldegéli a nép az életét.
Törölt felhasználó2019. 01. 25. 15:55
Előzmény:
törölt hozzászólás
#32770
Ahol eddig dolgoztam, vagy ahol most dolgozok se sok van. Egyébként az jó, hogy ezt így te is látod magad körül, de az már kevésbé esik le(bár néhányszor már leírtam egyébként), hogy aki viszont pesten végez kisebb hozzáadott értékű munkát, az meg már az aggloban se fogja a számításait megtalálni, és mondjuk útilaput köt a talpára.
Nógrádból aki akart, már elment, a maradók jó része meg nem fog(tud) magas hozzáadott értékű munkát végezni. Egyébként azért az is szomorú, hogy ahhoz menni kell, hogy magas hozzáadott értékű munkát végezhess legalább, és nincs legalább néhány lehetőség megyén belül, amiből még választhatsz is. És akkor csodálkozik néhány magát ős budainak kikiáltó, hogy miért jönnek annyian vidékről. Mert pl bankigazgató nem igazán leszel Sellyén.
Mert nagyon tőkeigényes. A magyar ingatlanfejlesztőknek pedig nincsen pár milliárd dollányi tőkéje ehhez. Amúgy abban iagazad van, hogy Magyarországon elképesztően alacsony a bérlakásépitési projekt. Ez persze máshol sem lenne másként, de éppen ezért komoly állami támogatással épültek (épülnek) bérlakások pld. Németországban. Cserében az állam megköti a bérleti dijak mértékét. Nem tudom mikor látják be végre nálunk is, hogy a szinte csak saját lakásos konstrukció teljesen merevvé, röghöz kötötté teszi a társadalmat. Nézzük például Nógrád megyét. Átlagosan 80-100 ezer ft/m2-ért lehet ma eladni ott egy lakást, házat. Évtizedeken keresztül tengődnek arrafelé több tizezren, elfeketézve, alkalmi munkákból, mert egy fél élet munkája veszne el, ha eladnák ingatlanukat és adósodhatnának el 10 milliós nagyságrenben ott ahol jól fizetett munka van. (És munkaerőhiány) Tehát együtt élünk azzal, hogy egy hasznos dolgozó ember, ahelyett, hogy évi több tizmilliós hozzáadott értéket teremtene és 3-5 milliót keresne, rá van kényszeritve a vegetálásra és a garantált minimálnyugdijas végjátszmára.
3-5 éves futamidőben számolva az ingatlanok értéknövekedése (infláció tisztitottan reálértékben) biztosan 5%-kal többet hoznak majd évente mint az állampapirok És akkor még nem beszéltünk a kiadás 3-5%-os hozamáról.
1945 előtt se a "nagy foglalkoztató cégek" építettek, akkoriban a lakásbefektetők többlakásos - nem egy esetben igen nagy - bérházakat építettek lakáskiadási céllal...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link