Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 08. 13. 18:30

Klímaváltozás  

A brit kormány lecsap a palagáz-kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokra



A brit kormány bejelentette, hogy ezentúl közvetlenül adja ki az engedélyt palagáz kitermelésére, annak érdekében, hogy megkerülje a gyakran túl lassú és vonakodó helyi hatóságokat.



A kormány ezen kívül lecsap a palagáz-kitermelést akadályozó önkormányzatokra is. Különösképpen azokat az önkormányzatokat szeretnék azonosítani, akik túllépik a kitermelési engedélykérelem elbírálására adott 16 hetes törvényi határidőt. A kormány szintén hozzáférhet majd az engedélyezési dokumentumokhoz azokban az esetekben, amikor a kitermelésre vonatkozó engedélyt elutasították, de a döntést kifogásolta a vállalat, ami engedélyt kért a fúrásokra.



A konzervatív kormányfő, David Cameron kabinetje lelkes támogatója a palagázhoz kapcsolódó fejlesztéseknek, mivel úgy vélik, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra alapozva a gazdaság is bővülhet. De az ambícióik ütköznek a palagáz kitermelés környezeti hatásai miatt aggódó önkormányzatokkal, akik eddig felelősek voltak az engedélyek kiadásáért. (Le Figaro)
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pitcairn2 2015. 11. 09. 13:30
Előzmény: #597  upgrayeddAKS
#600
a slusszpoén szerintem inkább az, hogy mind a szél, mind pedig a naperőművek - "megszakításos" jellegük miatt - __fosszilis energiára__ alapozott kisegítő kapacitásokat igényelnek

elvégre egy atomerőművet __nem lehet__ jobbra balra rángatni pl. a széljárás függvényében...

ha a szél és a napenergia-termelést ebben a kontextusban vizsgáljuk akkor az is kérdésessé válik, hogy egyáltalán remélhetünk-e ezektől __bármilyen__ CO2 kibocsátás csökkenést...
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2015. 11. 09. 13:15
Előzmény: #596  pitcairn2
#599
Nem akarok érzéketlen lenni, de...

Miért nincsenek gyertyák a tetem körül? Hol vannak a gyászolók? Hol a körmenet? :)

Amúgy persze jó volna elkerülni ezeket, de nem ez a fő baj a szélturbinával, hanem kismillió egyéb...
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2015. 11. 09. 13:12
Előzmény: #597  upgrayeddAKS
#598
helyesen: Nagasaki
upgrayeddAKS
upgrayeddAKS 2015. 11. 09. 13:10
Előzmény: #583  pitcairn2
#597
Látom, megy itt is az adok-kapok :)
Pedig tény, hogy a szélturbinák nem jelenthetnek globálisan megoldást...
Sorjában:

"pl. a hőn szeretett szélerőműveid még ma is __milliószámra__ gyilkolnak madarakat"

Konkrétan mekkora a "death toll"? Ugyebár nem évente (pláne nem naponta) öl meg milliós nagyságrendben madarakat az amúgy valóban eléggé elb..ott szélturbina-parkok sokasága. Valószínű, hogy sok év alatt sem jött össze ekkora nagyságrend...

"még ma rendkívül helyigényesek és zajosak...

és még ma sem tudják felvenni a versenyt mondjuk egy gázüzemű hőerőművel..."

Ez a 2 viszont igaz. Ez inkább a valódi ellenérv a szélerőművek ellen, nem a madarak. A madárbalesetek felsorolása kb. csak PR-ra jó... Azt azonban nem értem, hogy mindezek fényében mi is a bajod a vízerőművekkel. Az egyik legolcsóbb energiatermelési mód a mai napig, az ilyen-olyan katasztrófákról meg annyit, hogy kb. 1:10 arányban lehetne hozni mindegyikre szénbányászok tragédiáját (Ukrajna, Kína, D-Amerika, stb.), ráadásul a szén energiatermelésre már csak a fizika miatt sem lehet olyan jó, mint a víz. A hőerőmű ugyanis rengeteg hőveszteséggel alakítja át a hőt a turbinák mozgási energiájává, míg a vízerőműnél ilyen közbeiktatás nincs. A hőveszteség és egyéb veszteség a belső égésű robbanómotoroknál kb. 75%-os, ez valószínűleg a hőerőműveknél sem sokkal kevesebb.
Egyébként nyilván mindent túlzásba lehet vinni, lásd asszuáni gát, de ez nem az adott technológiát minősíti, hanem azokat, akik felhasználják. Az atomenergia felhasználását sem lehetne Hiroshimával meg Nagsakival "lesöpörni" az asztalról...
Ellenben a szénbányászat MINDIG is kockázatos volt, ami sok emberéletet követelt. Amíg emberek mennek le a tárnákba pl. robotok helyett, addig az is lesz. Arról már nem is beszélve, mennyivel pusztítóbb erejű a környezet beszennyezése miatt akár a többi fosszilissel hasonlítva. Az olaj is tisztább, a földgáz meg pláne. Utóbbiban lényegében nincs is kén, az olajban meg kb. 1%, és az már szar minőségű volt...
pitcairn2 2015. 11. 09. 12:07
Előzmény: #593  Törölt felhasználó
#596
fénykép egy szélerőmű által meggyilkolt vörös kányáról...

link

újabb fénykép:

szélerőmű lapátja által kettévágott sasmadár...

link

és persze a korábban belinkelt VIDEÓT se feledjük...

Vulture accident
link

pitcairn2 2015. 11. 09. 11:59
Előzmény: #589  elemes
#595
idézzünk az a __Bird Life International__ honlapjáról...

"It has been estimated that, since 2002, turbines located over two sites in the Tarifa region have been responsible for an average of 57 Griffon Vulture and 67 Common Kestrel deaths per year. "

Wind turbines can cause significant deaths in bird species
link

a gyengébbek kedvéért:

ez talán a legnagyobb és legrangosabb nemzetközi madárvédelmi szervezet a világon...

" A szervezet globális természetvédelmi szövetség, melynek tagjai közt több mint 100 partnerszervezet található, köztük a Royal Society for the Protection of Birds (RSPB) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület[1] (MME)."

BirdLife International
link
pitcairn2 2015. 11. 09. 11:52
Előzmény: #589  elemes
#594
a szélerőművek nagytestű ragadózó madarakra gyakorolt - finoman fogalmazva - negatív hatása sajnos nagyon jól dokumentált tény...

"According to county estimates, 35 golden eagles were killed by the Altamont’s turbines in 2013.

DOUG BELL: Their population is going down the drain. The Altamont is killing more eagles than the local population can reproduce."

Wind farm works to reduce eagle deaths from old turbines
link

Törölt felhasználó 2015. 11. 09. 11:52
Előzmény: #590  Törölt felhasználó
#593
NOAA: a klímaváltozás súlyosbítja az időjárási anomáliákat

Az emberi tevékenység által előidézett globális felmelegedés 2014-ben felerősített számos szélsőséges időjárási jelenséget, köztük a trópusi ciklonokat a Csendes-óceán középső térségében, a súlyos esőzéseket Közép-Európában, a szárazságot Kelet-Afrikában, a hőhullámokat Ausztráliában, Ázsiában és Dél-Amerikában - állapította meg az Amerikai Meteorológiai Társaság jelentése.

A 2014 szélsőséges eseményeinek magyarázata az időjárás szemszögéből című dokumentum elkészítésében mások mellett az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) szakemberei vettek részt.

A világ minden részéből 32 tudóscsoport a 2014-ben tapasztalt szélsőséges időjárási jelenségek közül 28-at vett górcső alá, feltártak számos tényezőt, amelyek előidézték a szélsőséges jelenségeket, és megállapították, melyeket váltott ki emberi tevékenység, és melyek írhatók az időjárás változékonyságának számlájára.

Európa esetében feltárták, hogy az atlanti-óceáni Bermudáknál 2014 októberében kialakult Gonzolo hurrikán - 2010 óta a legerősebb a térségben - jelentős szerepet játszott abban, hogy özönvízszerű esőzéseket és áradásokat idézzen elő Európában is, olyan távoli vidékeken, mint például a Balkán-félsziget. A dél-franciaországi Cévennes-hegységben pusztító heves esőzéseket 1950-hez képest tavaly háromszor nagyobb valószínűséggel idézte elő a globális felmelegedés. Emberi tevékenység okozhatta a rekordmagas évi átlagos középhőmérsékletet Európában, az Atlanti-óceán északnyugati részén és a Csendes-óceán északkeleti térségében.

Az Egyesült Királyságban 2013-14 telén végigsöprő heves esőzések azonban nem írhatók az ember okozta klímaváltozás számlájára, amelyhez nem köthetők közvetlenül a Brit-szigetek térségben 2013-14 telén pusztító viharok sem.

Észak-Amerikában a Hawaii szigeteken pusztító trópusi ciklonokat valószínűleg az ember okozta klímaváltozás idézte elő, ám az Észak-Amerikában 2013-14 telén tapasztalt hóviharokat leginkább az időjárás változékonysága okozta, csakúgy, mint az USA keleti partvidékét és középső részét sújtó nagy hidegeket. A kaliforniai erdőtüzek gyakoriságát is az ember gerjesztette klímaváltozás idézi elő, ám 2014-ben nem lehet erről beszélni.

Dél-Amerikában a 2013 decemberi argentínai hőhullám ötször nagyobb valószínűséggel írható a globális felmelegedés számlájára. A Brazília délnyugati részén fellépő vízhiányt azonban nem ez idézte elő, a lakosság számának növekedése következtében fellépő egyre nagyobb mértékű vízfogyasztás azonban növelte a térség sebezhetőségét - olvasható a jelentés megállapításai között.

Két tanulmány is kimutatta, hogy a kelet-afrikai szárazságot a klímaváltozás súlyosbította. A Közel-Kelet térségben egy tanulmány kimutatta, hogy Szíria déli részének szárazsága is a globális felmelegedéssel magyarázható, egy másik, amely a Közel-Keletet átfogóan vizsgálta, nem talált ilyen összefüggést.

A Kínában és a Dél-Koreában tapasztalt szélsőséges hőségeket is ember gerjesztette klímaváltozás idézte elő, csakúgy mint a Himalájában tomboló szélsőséges hóviharokat, ám az Északkelet-Ázsiát, Kínát és Szingapúrt sújtó szárazság nem magyarázható a globális felmelegedéssel.

Ausztráliában négy független vizsgálat is az ember előidézte klímaváltozás számlájára írta a hőhullámok kialakulását és súlyosságukat, valamint az Új-Zélandon 2014 júliusában pusztító heves esőzéseket.

Az elmúlt négy év mindegyikében ez a jelentés kimutatta, hogy az egyes időjárási jelenségek, mint a szélsőséges hőmérséklet az emberi tevékenység előidézte üvegházhatású gázok nagyobb mértékű légkörbe jutásával hozhatók kapcsolatba, míg másokat kevésbé lehet meggyőzően az emberi tevékenységhez kapcsolni - hangsúlyozta Thomas Karl, a NOAA igazgatója.
pitcairn2 2015. 11. 09. 11:50
Előzmény: #590  Törölt felhasználó
#592
és az hány embert taszít nyomorba ha a 3-szorosára nyomod fel az energiaárakat?!
elemes
elemes 2015. 11. 09. 11:49
#591
link

a következő tényezők parciális elemzése néhány oldalon összefoglalva (okos rendőröknek való, kevés szöveg, sok rajz).

- a föld nap körüli pályájának és forgástengelyének változása
- naptevékenység változása
- vulkanikus tevékenység (kéndioxid, CO2)
- erdőterület változásai (mezőgazdaság)
- ózon kibocsátás (NOx bomlása UV fény hatására)
- aeroszol formájú légszennyezés
- üvegházhatású gázok civilizációs kibocsátása
Törölt felhasználó 2015. 11. 09. 11:47
Előzmény: #589  elemes
#590
Sötét jövőt jósol a Világbank

Több mint százmillió embert taszíthat szegénységbe a klímaváltozás a következő másfél évtizedben, elsősorban a mezőgazdasági termelésre és a fertőző betegségek terjedésére gyakorolt hatása által - közölte vasárnap közzétett jelentésében a Világbank.

Az ENSZ párizsi klímakonferenciája előtt néhány héttel kiadott dokumentum hangsúlyozza: a klímaváltozás negatív hatásai az átlagnál jóval súlyosabban érintik a szegény embereket, miután ők sokkal kevésbé vannak felkészülve azokra a kihívásokra, amelyeket a tengerszint emelkedése, illetve az áradások, szárazságok és a hőhullámok növekvő száma fog okozni.

A szegények "kevesebb erőforrással rendelkeznek és kevesebb támogatást kapnak családjuktól, a közösségtől, a pénzügyi rendszer részéről és még a szociális védőhálótól is megelőzésre, az alkalmazkodásra és a (klímaváltozás hatásainak) átvészelésére" - áll a washingtoni központú nemzetközi szervezet jelentésében.
Az éghajlatváltozás elsősorban a mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatásán keresztül érinti a szegényeket, miután a Világbank előrejelzése szerint 2030-ig öt százalékkal, 2080-ig pedig akár 30 százalékkal is csökkenhetnek a termelési hozamok világszinten.

A második legfőbb kockázat a malária és más fertőző betegségek terjedése, illetve az ezek, valamint általában véve a hőmérséklet növekedése által okozott termelékenység-csökkenés. A jelentés szerint a szárazságoknak kitett emberek száma 2030-ig 9-17 százalékkal, 2080-ig 50-90 százalékkal fog nőni. Az élelmiszerárak Afrikában a következő másfél évtizedben 12 százalékkal nőhetnek, miközben itt a legszegényebb háztartások már ma is jövedelmük 60 százalékát ételre kénytelenek költeni.
elemes
elemes 2015. 11. 09. 11:45
Előzmény: #588  pitcairn2
#589
a villámcsapás is halálos veszélyt jelent rájuk.
pitcairn2 2015. 11. 09. 11:43
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#588
videó a szélerőmű lapátjával ütköző keselyűről...

Vulture accident
link

halálos veszélyt jelentenek ezek a monstrumok a nagytestű ragadozómadarakra...
pitcairn2 2015. 11. 09. 09:35
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#587
összegzés ehhez a "környezetbarát" technológiához:)

Onshore impacts - Wind Energy - The Facts
link

pitcairn2 2015. 11. 09. 09:31
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#586
és micsoda meglepetés...

a szélenergia esetében 20 év múltán is ugyanott tartunk...

méregdrága és egyáltalán nem környezetbarát...

Why is wind power so expensive?
link

még a CO2 emisszió tekintetében sem sokkal jobb ha a sztori teljes életciklusát nézzük...
pitcairn2 2015. 11. 09. 08:54
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#585
a naperőműveid sem tűnnek madárbarátnak...

California’s new solar power plant is actually a death ray that’s incinerating birds mid-flight
link

de hosszan lehetne még sorolni a körzetvédelmi aggályokat ezzel az __állítólag__ "környezetbarát" technológiával kapcsolatban...
pitcairn2 2015. 11. 09. 08:51
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#584
US windfarms kill 10-20 times more than previously thought
link

hát ezt vhogy nem nevezném "környezetbarátnak"...

ez inkább méregdrága __környezetrombolás__...
pitcairn2 2015. 11. 09. 08:48
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#583
inkább arról beszélj, hogy mi van a "környezetbarát" vízerőműveiddel:)

PS.: különben az a "cikk" egy cirka 30 oldalas - felettébb érdekes - elemzés volt...

érdekes volt szembesülni az un. "környezetbarát" megújulók által felvetett problémákkal

pl. a hőn szeretett szélerőműveid még ma is __milliószámra__ gyilkolnak madarakat

még ma rendkívül helyigényesek és zajosak...

és még ma sem tudják felvenni a versenyt mondjuk egy gázüzemű hőerőművel...
Törölt felhasználó 2015. 11. 09. 07:38
Előzmény: #581  kukutyinbenko
#582
A Volkswagen gyakorlatilag lecsalózta az egész autóipart

Egyetlen autógyár sem képes betartani a hatóságok által előírt emissziós határértékeket - jelentette ki vasárnap Akbar el-Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója, a Volkswagen AG igazgatótanácsának a tagja a dubaji légikiállítás és -vásáron.

Ha valóban megvizsgálnánk minden egyes autógyártót, azt kellene látnunk, hogy egyik sem képes betartani a hatósági előírásokat. A Volkswagen egy márka és ez a márka nem fog csak úgy eltűnni.

egy világszennyező vallomása

kukutyinbenko 2015. 11. 09. 07:35
Előzmény: #578  pitcairn2
#581
Te IQ fighterezel másokat, miközben az igazad bizonyítandó, belinkelsz egy majd 20 éves cikket egy texasi energiakutató intézet elnökétől...

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek