Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Most konszolidálódik a piac. Ha hagyják. Tavaly adtunk el, tavasszal. Volt érdeklődés. Nemsokára megjött az Osp híre. Már tudtam, hogy milliókat buktam. De ha gyorsan veszek, újat, nyerhetek. Gyorsan vettem, pedig nem ez volt az eredeti terv. De bejött. Most biztos nem tudnám eladni, ami tavaly elment. Nem volt top kiszerelésű a kecó.
Mentett figyeléseim folyamatosan dobják le a milliókat, mégis alig változik az érdeklődés, miha megállt volna az élet... Földszintit nem vennék, de szerintem pl. ez sem rossz. Nagyon régóta hirdetik, most dobott le 15 milliót, az érdeklődés nem sokat változott...
Most azt hallják nem szabad venni, ezeken az árakon. - Szerintem inkább mindenki ki van feszítve, az eladók többsége meg bármiféle alkura alkalmatlan. Nem egy helyről hallottam 5-10% alku, de még pár százalék mellett is sértődötten kitessékelik a vevőt.
Az a baj, hogy a támogatás mindig előre hozott vásárlásokat is jelent. Ami persze később hiányzik a piacról. Baromi magasak az árak. A kiadási hozam alacsony. Nem jön ki a matek. Aztán amiről ritkán hallani: a csorda szellem, a divat. Most azt hallják nem szabad venni, ezeken az árakon. Ilyenkor persze, hogy nincs tülekedés. Fél éve azt hallották venni kell. Akkor vettek.
Az én verzióm: Most stagnálás lesz ( politikai - gazd-i bizonytalanság, magas árak, gyenge hozam kiadásra, stb.) Azután csökkenő alapkamat, csökkenő állam papír kamatok, erősödő infláció. Ezután lassú emelkedés, az új lakásoknál. Csökkenni nem fog, max stagnálni az új lakás ár. Szerintem.
Kérdésem a chat gpt-nek: "Miért drágultak ekkorát az ingatlanárak Magyarországon az elmúlt 10-12 évben ?" Válasz: "Röviden: azért, mert egyszerre lett sokkal több pénz a lakáspiacon, miközben nem épült elég új ingatlan. Ehhez jött az olcsó hitel, az állami támogatás, az infláció és a befektetői kereslet — ezek együtt rendkívül erős áremelkedést okoztak." Kérdésem hozzátok: Amennyiben nem jön valami gazdasági krach, ami beszakítja ezt a tendenciát, average joe ne is álmodjon saját, önerőből vett ingatlanról? Vagy csak kompromisszummal, ha 25 évre eladósodik?
A biztos és amit látunk, hogy a kínálat stabilan monoton nő. A versenyszférában olyan 6% körüli emelés már jónak számított. Az erőltetett minimalbéremelésből én semmilyen következtetés nem vonnék le. Amiről hallok, hogy otthonstarton kívül nem nag,on kapkodnak a vevők. Viszont még otthonstartos paneleket sem viszik mint korábban... tülekedés nincs az árak az egekben.
Minimálbéren emeltek az év elején. Bérek is követték. Energia drágul, építő anyagok, szigetelés, szállítás. Fideszes pénz osztogatás marad az embereknél egyenlőre. Általánosságban infláció emelkedés várható. Mitől ne emelkednének az árak?
Én nem akarok megmagyarázni senkinek semmit, de azt tudom, hogy amit most nekem akciósan bedobott a Bayer 45 m2 70 M) az 11 hónappal ezelőtt a K6-ban 52 M volt, az Örsnél. Nekem az akcióról kicsit más elképzeléseim vannak.
Megnézve néhány folyamatban levő/lassan befejeződő projektet, a soknál kb. fele lakás nincs eladva, a beruházó akciózik, közben épülnek ezresével az új panellakótelepek pl. a'la Bayer nyomott áron. És közben a portfolio konferenciáján idén is áremelkedést várnak (10-20%). Nem értem. Aki érti magyarázza el. Kösz.
Ezt a projektet láttam a múltkor élőben a 41es villamosról ott megy el mellette. Hatalmas projekt, teljes terület rendezés a patak meder parkok stb mindenen dolgoznak. nekem tetszett. Meglepett hogy ez van most ott.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link