Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Kiszamolták, hogy a az OSP hitel pénzügyi előnye 29 millió forint. Majd küldjél listát azokról a lakásokról amik ennyivel olcsóbbak lettek, sokat nem kell írnod :)
Az ingatlanok abszolút értéke jóval alacsonyabb, mint a piaci értéke. A lufi tipikus esete, a csorda szellem szüli meg a vásárlókat. Pedig ha a vevők össze állnanak, hogy "nem veszünk egy jó ideig", akkor is esne az ingatlan ár. Nevetséges, hogy egy 15. kerület Tó utcai 41 négyzetméteres földszinti udvaros lakás (ahol pár éve még jópár roma lakott) 51 millióért ment el mostanában.
Kedves Topikozok! Szeretnék gratulálni azoknak akik rohantak szeptemberben a penzukkel a kormany Bika Csapdajaba! Szepen kitomtetek magatokat ingatlannal. Majd sok sikert kivanok nektek az eladashoz! Honaprol honapra novekedni fog majd az ingatlan eladasok darabszama. ÉN SZÓLTAM! Egymás ala fogtok majd licitalni. De tudjatok ki jar jol? Hat az Ingatlan pont com Na O rajtatok hizik! A verseny most indul csak majd lefele
Jó persze. Csak Kecskeméten 3szor annyit keresel mint Debrecenben. Orrba szájba hirdet a Bmw a 380as nettójával. persze hogy beleszarik a melós. Legyen min 450+túlóra. 4 nettó kiló alatt mehetsz a híd alá. Éppen kidugtam az orrom ebben a hónapban a szokásos mellett, készülök egy lakásfelújításra hopp 5 kiló elment novemberben.
A kovetkezokent tamogatnam: elvennem a keresleti oldali tamogatasokat mind egy szalig, es extraadot szabnek ki a cegek tokejere. A bevetelbol pedig kamattamogatast adnek annak, aki az allam altal kijelolt es infrastrukturaval ellatott teruletekre beruhaz. 🙂
Olyan arak amik lett Nagygyorgy iranymutatasa alapjan... Nem csodalom. Mar egyes epitoipari cegeknek alapkezeloik lettek, mert erdemesebb a toket kezelgetni, es emiatt mar csak epitgetnek...
Igazából “csak” a maxpontszámhoz közelítő érték amit elérhetek esek ki 8 kerek hónap múlva. Ausztráliába 45 évig van esély csak kevesebb. 🙂 Németországban sajnos tudom, mert testvérem olyan cégnél van ahol Magyarországon van kirendeltség. Ott is küldik el az embert de én nem feltétlenül szeretnék épületgépészetben/szakmában dolgozni, legyen Ausztrália, legyen EU, csak egy opció. Amúgy itthon a Mercihez jelentkeztem múlt héten, fél éve kint a pozi, ismerős már jelentkezett rá 4-5 hónapja de elutasították. Nem vágom mi van ott.
Igen ezt kb. 2 éve hallottam és most kb. 600e forintot lehetne kihúzni a 80%-al egyből kikérve. Sajnos fiatalabb koromban nem használtam ki ezt a lehetőséget (már 8+ éve dolgozom) de ha váltok mindenképpen úgy fogok, hogy legyen 1 nap munkanélküli a két munkahely között, mert akkor lehet igényelni és lehet tényleg kelleni fog ha próbaidő alatt kitesznek. 😊
IGEN! Mivel keresletet felrobbantották ami egyből beépült az árakba (nem arányossan növő mennyiség miatt.) Ha tudnának annyit építeni mint emennyi az igény akkor maradtak volna az árak vagy csak kismértékben mentek volna fel, de nagyon nem ezt láttuk.
Nem azért a 20 fillérért, de ha ennyire ketyeg az időd akkot lehet tényleg el kellene engednek Ausztráliát, és EU-n belül menni. Bár ez most pl németországban nem a legjobb időpont, mert a legtöbb nagy épp leépít és létszámstoppok vannak. (legalábbis itt a környékünkön ZF, Bosch, Conti, Dynac, stb stb...) autóipar most halál.. mindenki örül és kapaszkodik.... (én is..)
A kínálati oldalt tudjuk. Az felhajtja az árakat, mivel most is az megy, és MINDENKI beépíti az árakba, lásd CSOK, babaváró, 3% os csuda hitelt hívd aminek akarok ez MIND építőipari támogatás volt csak. szóval ez felfelé hajtja az árakat, a másik hogy szabályoznád a hozamot, hát az meg sok befektetőt elriasztana... Miért is lenne ez ellentétes ? Komolyan kérdezem te miben támogatnád MÁSHOGY a kínálati oldalt ? Szinte adómentes, + piacinál olcsóbb hitelek tömkelege...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link