Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A szokásos délnyugat-balatoni terepemen a tavasz hozott magával egy kevés új hirdetést - egy újabb, befejezés közeli friss építést elkezdtek árulni, meg felkerült pár olyan, ami eddig nem volt eladó. Éééés, a tavaly már hirdetettek közt néhánynál elkezdett agyat növeszteni az eladó. Van olyan nyaraló (jelen állapotban állandó lakhatásra nem alkalmas, de akár azzá is tehető), amelyik a másfél évvel ezelőttihez képest már kb. 18 millióval ment le. Több is akad, amelyik 70M alatti sávban 5-10M-t ledobott. Meg vannak ... a többiek. A pesti aglós városunkban 40M alatt továbbra is kevés van. És ami van, az nehezen értékelhető helyen/állapotban. Afölött a közepes méretűek közt lakásból és házból is van 5-10M-s árcsökkenés, ahol szintén lokáció/állapot erősen véleményes többnyire. És vannak a rezsiszörnyek idióta tulajjal ugyanannyiért, mint tavaly nyáron, meg vannak a "kialakuló realisták", és ott már 15-20M engedmény is előfordul a legelső elképzeléshez mérten. Ami teljesen új: az új építésűek közt is van, aki árat csökkentett kissé, de szerintem ez főleg azért lehet, mert olyan épületek, ahol lokál beruházó ügyködött/dik, és csak a környéken számít nagyhalnak, országosan nem tényező, szóval lehet, nagyon kellene neki az a bevétel.
Meg hát Németországban ennek nagyobb a jogbiztonsága is. Nagyon sok idős fél attól, hogy valami életjáradék ügy vége az lenne, hogy mehet élete végére az aluljáróba. És hát nem alaptalanul..., nézzétek meg pl. ezt a honlapot. Koronás címer, "országos hivatal", még a betűk textúrája is olyan, mint a (régi) magyarország.hu-é. Kicsit gyanakvóbbaknak ezért szemet szúrhat, nincs egyetlen almenü sem, és a vírusra való hivatkozás a személyes ügyintézés hiányára sem tűnik túl naprakésznek: https://eletjaradekhivatal.hu/ 1 fős, 3 milliós törzstőkéjű cég...
És ez csak az ingaltan ár. A megéletési és rezsi , élelmiszer költésgek már soha nem lesznek olyanok mint voltak. Ahogy a kamatok se szerintem mostanában esnek 3% közelébe.
Lesz összeomlás az ingatlanpiacon? "Ahhoz, hogy visszanyerjük két évvel ezelőtti vásárlóerőnket, az áraknak 25-30%-kal kellene esniük (...) Nem tartunk ott, és ez tényleg nagyon nagy válság lenne" - Marie Coeurderoy
A kapuzárási pánikolásodra se nagyon találod még úgy látom az ellenszert. Más: képzeld mutterom vett nekem egy HH pulcsi, mert én még közel a 40-hez is sajnálom rá a pénzt, pedig azért ha akarnám futná rá. Lehet röhögni :D
Mi ez már megint? Valami preklimaxos hiszti? Vegyél egy viagrát aztán add be az alkeszlacibácsinak. Lerendez max 2 percben aztán megnyugszol. Hülye picsa :)))))
Szevasz troll baràt 🙃, tegnapelőtt ingatlanos ,tegnap pénzügyi tanàcsadó, ma meg ügyvéd 😅? Egyik gúnya se àll jól rajtad, plàne olyan tények ismeretében, mint amiket itt leműveltél a csopiban az elmúlt 2 napban. Én elhiszem, hogy olyan mély ismereted van mint a Marianna àrok, de megtennéd azt az apró szîvességet, hogy màshol keresed a gyógyìrt a bajaidra 😀? Nyugi, tisztàban vagyok azzal, hogy én se vagyok közkedvelt, àm legalàbb nem ìrok bullshitet, s frappàns is vagyok... Néha 🙃
ja, hogy nem vagy otthonos a Belvárosi ingatlan piacon ,csak fantáziálsz róla? jól van ez így, pláne hogy a meg is osztod a kincseidet hát még nagyobb köszönet
Csinálj valami emlékeztetőt magadnak, hogy: gyógyszert bevenni!! --- A fölösleges-tartalmatlan-bugyuta hozzászólásaid alapján láthatóan baj van/lett a toronyban nálad.
A jelenlegi pánik piaci ár... szerintem. . A vevőnek most nem sietős a vétel. . Pláne a magas árszinten vétel. Amit nála a drágulástól-kimaradástól való félelem okoz. ----- Nem gondolom, 16%-al nőne az árszint a követlező 1 évben. Miközben a kincstár ennyi kamatot fizet a vételárra... ********** Ha nem saját részre kell gyorsan megvenni és pont azt. Akkor akár a kivárás is lehet jó taktika. . Megj: mivel vételi erőben ... Az 1400x1,16=1624 eFt lesz>> 1 év múlva. . Vajon, - elkel-e addig - lesz-e ennyi a piaci árszintje 1 év múlva - lesz-e nettó-adózott 16%/év hozama hasznosítás esetén - bízni lehet az érdemi>>reálértékben felárazódásban a következeő években
írásaid alapján minimum harmadok generációs folyamatos Belvárosi ingatlan tulajdonlással bíró családi háttered lehet, ezért ezt a világot részletesen, belülről ismerve kincset érő értékítéleted van róla külön köszönöm
Én tettem egy ajánlatot (1.38 millió/négyzetméter)amit elfogadott a tulajdonos. De másnap... visszaléptem. ----- Csak aztán nehogy kapj egy felszólítást, hogy: szerződj vagy fizess 1%-ot. ---- Mert a vételi ajánlattétel + annak változatlan tartalmú elfogadása az eladó által. Már azt is jelenti/jelentheti, hogy: köteles vagy megvenni a PTK szerint. . A konkrét körülmények persze jelenthetnek más helyzetet is. . DE soha NEM igazán jó ötlet csak úgy vételi ajánlatot adni egy eladónak. Akár élhet is vele, ha rámenős/rafkós és esetleg nem enged szabadon vagy nem ingyen.
Baráti tanácsként is valami hasonlót kaptam. Legyek óvatosabb a vásárlással ! Az ajánlatom piaci ár. Ez nem alkalmi vétel. Aztán a lakásban nagyon rosszak voltak a fényviszonyok. Hallottam, hogy egy éppen akkor érkező lakásnéző azt mondta, hogy itt majd bányászlámpával kell közlekedni.
Az ajánlatom vevőként inkább csak max 1 milla/m2 lenne most... (ha nincs valami extra beltartalom) . Bár még ez is értelmetlenül magas árszint valójában a felsejlő jövőkép alapján.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link