Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
azért nem volt korrekt, mert nem jött vissza, hogy ok, ajánlottak ennyit, te mit lépsz! Viszont én ingatlanoson keresztül mentem, a másik ajánlat meg nem, szóval ott már el is dőlt a dolog. itt nem a 100 ezer ft-n múlt, hanem az ingatlanos jutin ;)
Lakóautó a megoldás. Szar balatoni ház feléből luxus lakót kapsz és onnantól ott nyaralsz ahol akarsz. Vízparti nyaralód van bárhol európában kivéve horvátok.
Miért ne lett volna korrekt? Azzal szerződött, aki a legmagasabb árat adta. Lehet azt gondolta, hogy mit alkudozol 100 ezer Ft-ot, amikor ő nagyon korrekt áron hirdette meg, és éppen téged nem tartott korrektnek. Egy ilyen helyzetben én is annak adtam volna el, aki villámáron elvitte, és nem kezdek el vacakolni a másikkal. Csak egy vélemény, másik szemszögből.
Egyetértek, 2x nyaraltam már 1-1 hetet Salzkammergutban. Jó magánszállás, szép táj, kisebb tömeg, magasabb minőség, és nem drágább, mint a Balaton. Aktív program lehetőségekben pedig nagyon veri a Balatont.
Így van, a recesszió bejött, viszont a nagy probléma, hogy nincs megfelelő mennyiségű építési telek, ezért tartja az árát. Vadászni kell, a minap 14.9 re volt hirdetve 1 telek, adtam rá 14.8 as vételit, erre 15.2 ért elvitték :D kivagyok :D
Balaton már felejtős (ott nőttem fel, füredi a rokonság). Az utóbbi kb. 10 évben Karintia- Salzburg - Tirol-ra váltottam (főleg faházak), inkább autóztam 800 kilométert, de még így is 100x jobb volt, mint a Balaton (és olcsóbb). Rémálom árak vannak ott már, 2600 Ft valami szörpös koktél, ennyiért két sört megiszok vmi osztrák hüttében.
Én sem értem ezt a nagy Balaton fever-t..... A cocializmusban még csak-csak értettem, de most???? Ki a búbánatos ***** akarna egy helyen tölteni hónapokat a nyárból (vagy bármiből)???? Persze, mi is lemegyünk több hétvégére is de mindig máshová! A nyaraló mint olyan sztem értelmét vesztette, bárhol is legyen. Nyilván ha megteheted és a pínz nem számít akkor más a helyzet, villantani kö. De elfogadom azt is ha más másként látja!
Vki kérdezte az irodapiacot, nem keresem vissza ennyi időm nincs. sztem vannak jó vételek most veszek valszeg 2-t is, egyre már tettem is ajánlatot (padló hirdetett ár alatt 13% kal), még megy az alku nekem nem sűrgős, jelenleg a hirdetési ár -8%ért már vihetném. Nézek egy masikat is jövő héten, vicc hogy az bérlőklel van, nagyon jó hozammal. Nem is értem. Jelenleg senki nem akar venni, mondván vége az irodáknak, mindenki otthon fog dolgozni, stb.. Ebben én nem hiszek, a munkavállalók maguktól fognak visszamenni, lehet, hogy nem heti 5 napban, de hosszú távon nem lehet csak otthonról dolgozni. Aztán ezek az ingatlanok baromi jó lokációval rendelkeznek (legalabbis amiket én nézek), sok esetben a lakás árak fele / haramada m2 áron megvehetők. Ha mégsem lenne rá szükség mint iroda, akkor felújjítással egybekötötten később funkcióváltás lesz. lesz belőle társasház és kész.
Számomra ez abszolút érthetetlen. Mondjuk én az aktív kikapcsolódást szeretem, lehetőleg távol a népektől. A Balaton sztem már élhetetlen, ha jó idő van közlekedni nem lehet, az egész bedugul, főleg az északi part. Nem értem mit lehet ebben szeretni. A strandom mint a heringek, az ételek többsége drága de cserébe értelmezhetetlen minőségű, a víz algásodik, sztem ez is csak egyre rosszabb lesz, ahogy még többen költöznek oda. Ha már pihenés, akkor egy hegyi erdei ház Karintiában, túrázás a hegyek között utána egy jól eső kultúrált fürdés ( nem tömeg!) egy tóban. Jobb minőségű ételek, igényes környezet, rend tisztaság, mindez olcsóbban mint a Balatonon. Negatívum, hogy plusz pár száz km t kell autózni, de nem vészes. Persze tudjuk kinek a pap kinek a papné.
Nagyon sovány volt a kínálat. Tavaly tavasszal 99M volt ami szóba jöhetett volna, arról lecsúsztam (pont külföldön voltam - ez most biztos 110+ lenne). Xóval amúgy igen, elvileg így van.
A részletekre nagyon kíváncsi vagyok. Pontosan mit értenek zöld és digitális vonal alatt? 5G és energiatakarékos házak, lakások? Ha valóban komolyan gondolja az EU, amit nagyon remélek, akkor annak elég nagy kihatása lehet az ingatlanpiacra meg úgy mindenre. Airbnb is minden, csak nem zöld.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link