Nézzük csak meg egy kicsit jobban! Mert aki 1986-ban született, az kb 2010-ben fejezte be a tanulmányokat, és kezdett el dolgozni.
30 éves koráig már 6 éven át spórolhatott a lakásra. Ha addig megtalálta élete párját, és nemcsak élményekkel telepakolva, lazán felélte a legszebb éveit, mint ahogy az nagyon menő szokott lenni, nos emberünk még épp jókor tudott beleugrani egy elfogadható hitellel egy elfogadható első ingatlanba. Ma pedig már tetemes vagyona is van.
Akik rosszul jártak, azok 5 évvel később, 1991-ben születtek. 2015-ben elkezdtek dolgozni, és nem volt idejük felépíteni semmit, mert annyira megindultak az ingatlanárak.
És igen, én is éltem a 90-es években, és egy 3 szobás panellakás (nagymama bútoraival, akkor is úgy adták ki) havi bérleti díja szinte forintra megegyezett az én nettó fizetésemmel, ezért osztottan béreltük természetesen. És akkor kezdőként épp az átlagbért kerestem. Szóval tényleg király volt, lakáshitel nem is létezett a 25-29% infláció mellett.

Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link