Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Sehogy majd kiügyeskedi a Karácsony gyerek :-) Mostani városháza cikkei utasításra születtek az új vezetés által Hogy mennyire valós és nem nem tisztem eldönteni, de nem hinném, hogy az átvállalt BKV adósság és az önkormányzati adósság állami kifizetése után ekkora lenne a hiány. Persze az ingyenes közlekedéssel az adakozással tovább lehet tetőzni a bajt ha ennyire nagy a baj.. (Emelkedő munkaerős költség BKV nál stb..) Valahogy mindenesetre Tarlós megoldotta volna és szépen menne Budapest tovább a vezetése alatt a fejlesztésekkel együtt.
Jó hír így korlátozott a mozgástere Karácsonynak akkor megnyugodtam..(Ezt jól bebiztosította a kormány ne legyen szabad rablás hitelből és utána fizessék az adófizetők a cehhet ).. Akkor az ígéretei amit beígért hamvába halt.... Még ingyenes közlekedés se lesz 14 év alatt nem, hogy fűtés utalvány.. A meglévő önkormányzati lakásokat se tudja felújítani nem még újakat építeni.. Vicc az egész ..
Vagy olvasd el a nem autóval közlekedők szemszögéből, hogy a KÜLÖNÖSEN ALKALMAS Tarlós papa milyen ügyesen vágta haza az amúgy egyetlen bel-pesti kerékpárutat. Ennek a kerékpárútnak pesten nem létezik alternatívája: https://www.facebook.com/kozlekedotomeg/posts/2634384899989656?__tn__=K-R Még így budán lakva, pestre csak hébe hóba átjárva is az agyvérzés kerülget ettől.
Nyugodj le. 2011. évi CXCIV. törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról. "10. § * (1) Az önkormányzat érvényesen kizárólag a Kormány előzetes hozzájárulásával vállalhat a Polgári Törvénykönyv szerinti kezességet és garanciát, valamint köthet adósságot keletkeztető ügyletet." Ennyi, nem lesz semmilyen eladósítás.
Rablás már megkezdődött : Karácsony urunk egyenesen ha jól
emlékszem indexes riport alapján 5 azaz ÖT polgármester helyettest fog kinevezni
minden pártból aki őt támogatta. (az
emberek – indexes riporter még csak meg se rezzent ezen kijelentésen mintha a
világ legtermészetesebb dolga lenne 5 helyettes)
Komolyan mondom a gyomrom kifordul amilyen alávaló népséget
sikerült a népnek megszavazni Pest nyakára és ezt az egész ország meg fogja
érezni majd mikor 5 év múlva egy másik polgármesternek törlesztenie kell az
adósságot és \ vagy újra a kormány átvállalja az adósságok rendezését.
Új lakások hozama jelentősen kevesebb mint az itt szidott panelok
hozama.. Jelenleg külső kerületben pesten 6-7 % os bruttó hozamot még simán el
lehet érni ez veri a szuper állampapírt is..
Mostani rokonságomba 2 en (babaváró hitellel és a másik
öröklés útján magának vagy kiadásra ) is vettek még ilyen áron is panelt külső
kerületben.
Panelok nullázódásával én se számolok , mert nem az én
életembe következik be. Amíg alacsony a
kamat nagy visszaesésre nem lehet számítani. Egyedül Karácsony urunk kavarhat be , de nem fogja egy álltalános
ingatlan adóval megnyomorítani a Pesti lakás tulajokat ez nem volna célszerű ,
mert borítékolható következő
választáskor senki se szavaz rá. Tiborc adó meg egyenesen nevetséges kategória aki tud úgyis
kibújuk alóla (500 MFt felett ) és
egyébként se lesz jelentős a bevétel. A bevétel még a jelenlegi önkormányzati bérlakások felújítására se lesz
elég nem hogy újak építésére.
De hamarosan Karácsonynak is bilibe fog érni a keze ( vagy eleve tudta csak valamit ugye ígérni kell a népnek, hogy
nyerjen ) . Kormánytól több pénzre sem számíthat az ígéretei megvalósítására
max az AirBNB szabályozhatja még be vagy
esetleg befagyaszthatja a bérleti díjakat ?
Utóbbi szabályozást hozhat jogilag a Karácsonyunk vagy ez
kerületi kompetencia ? (Mondjuk ezzel
fekete zónába löki majd a lakás kiadásom – meg sok másnak is a kiadását )
Sajnos a lakásaim nem Fideszes
kerületben vannak viszont én ott lakom.. Egy részét talán megúszom ha ilyen is
lenne.
Giga hiteleket fog Karácsonyunk felvenni , hogy az
elkövetkezendő 5 évben az ingyen tömegközlekedés és legalább a fűtés
utalványokat finanszírozni tudja talán még pár lakás építésére is marad pénze
amit a legrászorultabbaknak ad természetesen vidékről a putrikból ezerszámra
lesznek albérlői aki nem hogy a bérleti díjat de még rezsit se fogják fizetni természetesen még
több pénzt ( adósságot ) jelentve a városnak. Sok pénzbe fog a sok éhes új politikus zsebének megtömése majd rá fog mindenki ébredni.. és
mindezt hitelből fogják kivitelezni ,mert
plusz pénzt nem kapnak.
Egy jó dolog lehet : Karácsony zöld párti.. jó lenne ha az
összes panelem végre fűtés korszerűsítené… remélem bekövetkezik..
Egyelőre még az eredeti terv van érvényben. Azaz az új építésű projekt, mert akkor lehet idegeskedni sokat, és vihetem a családot is albiba...kell az adrenalin... :D
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link