Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
sziasztok, beleolvastam kicsit a topic-ba mert gondolkozok részvény portfolió lakásba való átforgatásába. szerintetek csúcson van az ingatlan Bp-n, tartás a strat nem buy? Júliusi családtámogatás nem hoz újabb hullámot? Kamathoz szvsz nem nyúlnak majd, inflálni foganak ahogy tudnak...
Eddig történelmileg hasonló esetekben elszállt a fogyasztói javak ára (élelmiszer, fogyasztási cikkek, energia...) is, de az most nem, így ez tényleg más helyzet. Az infláció most szinte kizárólag az építőiparral kapcsolatosan jelentkezik, meg néhány szolgáltató szektorban. Aki most nem akar ingatlant venni/felújítani, az nem érzékel jelentős inflációt.

Ha emelkedik az infláció, akkor az összes államkötvény lejárat előtti visszaváltását meg fogják szüntetni, ez lesz majd a legkellemetlenebb meglepetés.
"A mostani fix hitelszerződéseket meg nem lehet változtatni." az 1990-es évek elején is ez volt a duma, oszt egyik napról a másikra piaci alapra helyezték a "fix" hiteleket akinek ez nem tetszett az kedvezményesen előtörleszthetett... már ha volt miből... máskülönben nem "világvégére" hanem masszív válságra készülök, ami a 2008 után alkalmazott "megoldás" tükrében elkerülhetetlen és szerintem már a küszöbön áll...
Én azt értem, hogy a világvégét prognosztizálod, de ebben nem a tény a kérdés, hanem az ideje. A Te és én időd is véges, így a vége előtt még van idő, azt is érdemes kihasználni. Egy gond van a tőlünk független világvégével, az, hogy hiába készülsz rá, akkor is vége lesz annak aki nem készült és annak is, aki készült. Végülis az is lehet egy hobbi, hogy készülsz rá, de épp az előzőkben leírtak miatt felesleges. Addig meg több málnát esznek meg azok, akik nem készülnek rá. A mostani fix hitelszerződéseket meg nem lehet változtatni. Ezzel áthelyezed a kockázatot a finanszírozóra, tehát arra, akik készül rá:)
Pitcairn, komolyan érdekelne a véleményed a következőről: szerintem az elkövetkező évekre-évtizedekre az a terv, hogy folyamatosan és egyre nagyobb mértékben fognak pénzt nyomtatni, ezzel elkerülik a recessziókat és az eszközárak beszakadását, a valós inflációt lehazudják, ezzel indokolva hogy nem kell kamatot emelni, plusz nyugatva az embereket hogy minden jó és szép és a reálbérek emelkednek. Mivel a háttérben valójában nem működik a valós kereslet-kínálat, így az élelmiszerek, energia stb ára tényleg nem fog durván emelkedni, tehát nagy gáz itt nem lesz, hiperinfláció sem. Az államadósságok szépen leépülnek, a jegybank egyszercsak leírja majd, és volt-nincs. Miért ne működne ez hosszú távon? Tisztában vagyok vele, hogy ha összedől ez az egész, akkor nagyon nagy gáz lesz, de miért ne mehetne ez évtizedekig akár?
persze ha képes vagy kivárni azt amíg értéke lesz... mert a hiperinflációs csúcsán de facto semmilyen értéke sem lesz, mivel akkor mindenki a túléléssel lesz elfoglalva kb. fillérekért elkótyavetyélheted... kiadni sem nagyon lehet ilyen környezetben mivel a potenciális bérbevevők is fizetésképtelenek, mi több akár önkényesen el is foglalhatják a lakást, mivel nincs semmi veszteni valójuk... az elinflálás sem tuti biztos mivel nekem még rémlik a 90-es évek eleje amikor pillanatok alatt átértelmezték a korábbi hitelszerződéseket és akkor két választásod volt: 1. kedvezményesen azonnal megvehetted az ingatlant 2. az éppen aktuális piaci kamatok mellett folytathattad a törlesztést azaz pillanatok alatt a sokszorosára ugrott a törlesztőrészleted... ez nem kitaláció hanem megtörtént eset... az 1990-es évek elején Magyarországon... ezek után hosszú évekre a lakáshitelezésnek is vége lett...
Több helyről halottam az utóbbi hónapokban, hogy a lakáshitelek száma nem épp impozáns. Vadásszák már az ügyfeleket minden hírrel ellentétben. Lehet, hogy kivárás van a 10más ingyenhitelre, de az is lehet, hogy elértük a keresleti oldal fizetőképességének és szándékának a határát a január februri megint vagy 20%-os kínálati áremelkedésével. Azért sokan beszálltak már, akik akartak és tudtak hitelből, a maradék meg egyszerűen nem hitelképes vagy önreő híján vannak ekkora áraknál. Azért az önerő is majdnem annyi lett 50-60 nm-es panelnél, mint 4 éve egy átlagos panel volt...Ennyit félre sem tudnak tenni még a jobban kereső emberek sem, mert jobban emelkedtek az ingatlanárak, mint a önerőhöz szükséges megtakarítás. Barátok között is egy 35milliós lakáshoz egyszer kell 7m önerő, 1,6 millió az illetékre és ktgekre 2-3 milla minimál felújításra és bútorra. Ez min 11m forint... és mellé jön még 193k törlesztő ha végig fixála az ember fia. Azért ez nem kevés
Az ingatlanokról írtam. Egyébként a részvények száguldása nem zárja ki az ingatlanokét. Bárki ebbe a kettőbe tette a pénzét, nincs oka sírni. A részvény azonban kockázatosabb mert gyorsabban tud esni, de addig, amíg a jegybankok likviditást biztosítanak 0ás kamattal, addig mind a kettő eszköztípus virágozni fog. Bár az ingatlannak van határa. Szerintem aránylag elértük Budapesten. A részvény valóban jobban és tovább mehet, mert likvidebb, illetve kevesebb illetve jóval több pénzt is bele lehet tenni, mint egy ingatlanba továbbá a közvetlen költségei is jóval olcsóbban (azért egy avg ingatlannál alap a 1,5-2 millió azonnali bukó már az illeték és ügyvédi ktg miatt). Illetve az albérleti díj, mint osztalék, nem túl impozáns, és nyűgös. De azért sokkal gyorsabb is lehet a bukó a részvényen
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link