Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A kiszámoló akkor került a bögyödbe, mikor azt a blaszfémiát követte el, hogy inkább óvatosságra intve nem 100% kihasználtsággal kalkulál lakáskiadásnál?
Ja am én is ezen sírok be pontosan. Verik itt magukat közbe annyi történt jobb esetben, hogy volt egy lakásuk amit már korábban is kiadtak és hopp most többért ki tudja adni. De amúgy 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem fog sikerülni egyiknek sem kiszállni és realizálni a hasznot, hanem majd később is csak ki lesz adva. Csak annyi különbséggel, hogy nem százötvené hanem csak hetvené pl. A másik amit imádok, amikor jól bevásárol hitelből, aztán menőzik azzal, ha bikapiacon emelkedik a hitelre jól megvett ingatlan ára. Jó am nekem legalább volt annyi eszem, hogy 2016-18-ban végigvertem egy követelés engedményezést a részemre, majd utána jól megvettem árverésen a Tigris utcában egy erkélyes 1 szobás lakást. 400 ezer forintos árért. Szóval most nem gondolom, hogy bárkinek el kellene ájulni, hogy bikapiacon szárnyal, mint ahogyan az előttem szóló mondta.
Kepzeld el cuncimokus ha buxba fektetsz tokeattettel akkor meg duplazol. Tovabbra is varom a valaszt: Eladod? Megtartod kiadni? Vagy tovabbadod a veteli jogot?
Azert mindenek van plafonja. Ha a nemet arakat elerjuk ami nincs messze az elegge a plafonnak tunik. Ha megis fole megyunk akkor erdemes jo sok hitelt felvenni es nem fizetni mert hamarosan jonne a mentocsomag:) Bpen 800-1m a plafon. Folotte extraszopas minden nap:)
Ecceruen agyonver az ideg miatta:) rosszul fogok aludni. :) az meg meg durvabb hogy volt tobb lakasod. Es annyira uj dolog amit csinaltal es egyeduli is hogy csak na:) tokeattettel veszel vmit. Ez nagyon durva:) Es eladod? Vagy kifizeted es megtartod? Vagy csak atadod? :) Komolyan mondom itt eleg sokan buszkek hogy bullpiacon kepesek keresni:) es az a legdurvabb hogy meg egyedi szakertokent tekintenek magukra es osztjak az eszt:) Azt azert eszreveszed hogy budapestiek 80%a is ennyit "keresett" ezen az aremelkedesen ugy hogy nem is foglalkozott vele? :) :)
Lajos!!!! Jézusom én is ezt mondom!!! Magyarország nem rossz hely én is egy más orszagival meg pár hónap múlva egy trónörökössel gazdagítom már az országot. O is imadja, és nagyon idegesíti sok mindent nyugat európában. Nem vicckent mondtam hanem teljesen komolyan!!! Na a végén mégis csak egy nyugalmas kis ház vagy lakás valahol itt? ;)
A fizetések emelkedése még, ha kisebb mértékű is, de ki fog tartani, tovább a jövendölt közeljövőbeli válság miatt a jelentős (2-3%-os) kamatemeléseknek szerintem nincs realitása. Erről már az EU lecsúszott, az MNB meg az EU-hoz alkalmazkodik. Így én max 1,5-1,6% körüli MNB kamatot jósolnék max, ami semmi. Szerintem azért terelik a fix hitelekbe az embereket, mert ott magasabb kamatbevételt érhetnek el bankok, ami jó a bankszektornak. Egész egyszerűen nem tudok elképzelni olyan verziót, hogy a mostani kamatok 3-4% ponttal magasabbak lesznek és az egyre nagyobb számú fix kamatú hiteleké pedig szintén 4-5% körül van.
Cuncimokus, nem ezek az elso lakasaim csakhogy az ideg megjobban megverjen úgyhogy tudom hogy működnek a dolgok ne feltsel engemet. Kérdezz és tanulj okossabbaktol mint például Ncseed meg Berlini kolléga mert például O is Metrodomnal vett igy. A cég meg nagyon megbízható volt eddig és továbbra is az lessz. Már nem opciom van hanem az utolsó papírokat intézem. Nincs nagy arcom, ha még tudsz gyozni elismerem. Én is mindig keresem mit tudok tanulni, csak közben tesztelem is a mestert.
Amit nagyon viccesnek találok, hogy néhány éve írta valaki, hogy 1 millió/nm körül lesz a panel. Most már nem elképzelhetetlen. Mivel a 12-ben lakunk, így aktívan figyelem az itteni hirdetéseket. A használt lakások 40 nm-ig bezárólag már 1 m és 1 m fölé vannak árazva a németvölgyi részen. Persze ami nem földszinti és ami nem forgalmas úton van. A nagyobb méretű lakások ára is ugrott az utóbbi egy évben kb 15%-ot.
Ez annal rosszabb mert ki lehet vasarolni egy feliveles eseten 10%emelkedesnel :) csakhat sokan azt hiszik hogy nincs erosebb. Ezert mondom mindig a mertekletesseget:)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link