Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
pedig 5 nap szakmunkara 400k munkadij szaunanal nem nagy ugy -asztalos teto . kulteri szauna es villanyos munkara
Törölt felhasználó2023. 04. 23. 18:09
#196695
most latom a neten felment egy 10 esel a szauna kalyha ara a haromfazisu a vezrloe is a termosztate is ezt most nyomjam le megen a haver torkan mi? :)elore hallom a valaszt akkor eleg lesz a 3X2 meteres szauna . hiaba mondom az kapacitasra keves egy finn szaunanak Komolyan mondom hga nem szeretnem az epitest az ertekteremtest mar reg itthagytam volna a picskuba az egeszt. de szeretem csinalni.
Törölt felhasználó2023. 04. 23. 17:51
#196694
ha megnyomom a majre gombot az oreg buta telomon jo sok lekotelezetttol kerhetek segitseget ha gebasz van en ezt tanultam otthonrol igy kell csinalni , es be kell latnom az otthoniaknak igaza volt
nem lehet. Hosszutavban tavlatokban gondolkodom meg lehet szuksegem a segitesgukre 10-20 ev mulva , akkor majd benyujtom a szamlat . Az idiotak terveznek csak 2 honapra elore
Törölt felhasználó2023. 04. 23. 17:44
#196692
a hab a tortan az en folyoszamlalmra akarnak utalni mert olvasnak minden szart a neten a visszaelesekrol majd en fizessem ki oket mindegy a felar ,love van naluk boven csak de jo legyen . Na elegem volt mara az epitoiparbol becsapok megegy doboz sort megegy sokadikat
ilyenkor jon elo a megyek alkalmazottnak baromsagom . Ott mas tartja a hatat mindenert , nem rossz az
Törölt felhasználó2023. 04. 23. 17:39
#196688
meloskent annyit tudok engem zrikalnak hogy kuldjem at nekik a haverjaimat videken a haz e felujitasukhoz es szervezzek bp rol minden szart . ez a lakasfelujitas egy bizalmi bizbasz akiben bizol azt hivod es ezzel visszaelnek mert tudjak szakmai jo hiremre megbizhatosagomra kenyes vagyok. De baz+ 250 km re vagyok meg itt is maceralnak. rohej. Innen veznyeljek brrrr a guta megut ha megszolal a telefonom
6 eve elkovettem azt a baromsagot hogy olyan dolgokba okoskaodjak amihez nem ertek. A ti ugyetek a senior titulus erdeme es honorariuma. nem ertek hozza azt tudom a cimbik kegyetlen jol keresnek, de azt mondjak szellemi munkat nem tudjak kipihenni szoval nekem konnyu
A szenior titulus rég el lett inflálva (már ez is). Hamarabb adják a titulust, mint az érdemi fizetésemelést. A titulus ~ingyen van. Nálunk 2-3 év után szeniorkodás van, szóval egy vicc az egész, semmit sem jelent. Egyébként remélem bejön a számításuk!
2 hazaspar ismerosom tehat 3 informatikus velemenye mind fosulit vegtzett 10+ ev rutinnal ez analatok senior vagy mi ? azt mondta, nekik az ujoncok nem konkurencia ok nem mennek vissza elvannak otthon . videken. nekem meg azt mondtak ugorj be palinkazunk
olvasom a portfolios cikkeket a temaban amik az irodakihasznaltsagra mennek ra fontos nelkulozhetettlen nagy az igeny egyeb baromsagok stb epiteni kell muszaj kaidni muszaj ertheto ha lelall az epitoipar ezen resze megy a kampo az alja nepek hol meloznak? az ingatlanalapok mit mutatnak fel stb de , de a cegeknek ott a koltsegoptimalizalas a biztonsagon lovagoltak eddig a kiberbiztonsagon na az meg lett oldva igen olvastam a cikkeket 2020 ban is most meg a rezsi panik, azutan jott a termelekenyseg ha nincs fonok. Mondtam nem vagyok teljesen lokott olvasok en is . a HO nak van letjogultsaga
Ez mind addig okés, amíg nem kényszerítik vissza a managerek a dolgozókat heti 2..3.. majd 4-5 napra az irodába. Nyilván ez erősen függ a munkaerőpiac feszességétől. Aztán persze öröm úgy interjúzni/munkát keresni, hogy 4 de inkább 5 HO legyen. Szűkíti a lehetőségeket. Fizetés? Karrier? HO? Sok-sok paraméter van, amiből egyet ez erősen befixál. Mucsaröcsögén helyben nem lesz "infós" meló... Ha egy cég megteheti, akkor bizony az irodába bekényszeríti majd a melóst, mert egyszerűen a főnököknek létszükséglet az, hogy lássák a dolgozóik nyirkos tarkóját görnyedni a monitor előtt. Most épp nem tehetik ezt meg. 5-10 évvel ezelőtt senki se hitte volna, hogy ennyire menni fog a HO. Nem vennék rá mérget, hogy a mostani helyzet örökké tartani fog. Egy költözés, egy ingatlanvásárlás (lakhatási célra) pedig nem 1-2 éves terv.
Törölt felhasználó2023. 04. 23. 17:06
#196681
ha nem pesten lenne a nagy love en is mennek a gyerekkori cimbik utan vissza
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link