Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ha valaki nem fizeti be az 5 éven belül magasabb áron értékesített ingatlan után az adót, akkor szól a nav egy idő után? Ugye, ez nem olyan mint az illeték, hogy majd küldik a csekket, hanem be kell vallani, mint a kiadásból származó jövedelmet pl.
Már sokszor megállapítottam, hogy igazad van. Utána is nézek a boongie jumping megtérülési rátájának.
Törölt felhasználó2021. 04. 15. 13:34
Előzmény:
törölt hozzászólás
#113752
Felveszed a diákhitelt, hogy önerőnek használd, vagy legalábbis kedvezőbb a kamata, mint bármelyik banknál a jelzáloghitel Majd meggondolod magad, és mégse használod önerőnek, vagyis nem rakod mégse a lakásba. Vagy mi a terv? Mit nem értek?
Törölt felhasználó2021. 04. 15. 13:15
Törölt hozzászólás
#113751
Törölt felhasználó2021. 04. 15. 13:02
Előzmény:
törölt hozzászólás
#113750
Azóta se tudom miért volt jó ELŐtörleszteni az önerő gyanánt plusszban szerzett lóvét, mert azt írtad így tettél...
"Erre tudod mi itt az átlagos válasz? El lehet menni, ha nem tetszik..." Ember, ő maga írta le ugyanezt más szavakkal! SZABADON MEHETSZ te vagy bárki más is... akkor is ha tetszik itthon meg ha nem.
Ha 40 évvel ezelőtt keresett volna valaki hasonló lakásokat giga állami hitellel az még akkor gyakori volt. De most ? Jól mondod ezekért a retkekért pénzt adni és beköltözni ?
Erre tudod mi itt az átlagos válasz? El lehet menni, ha nem tetszik... Nekem három kontinensen lakik (már véglegesen) kb. 10 egyetemi cimbi, voltam is kint náluk, pontosan tudom miről írsz. Itt meg 40 évesen hozzájuthatsz egy külvárosik panelhoz, vicc az egész.
Ez nagyon "érdekes": https://albeeapp.hu/ "Lesznek fizetős kényelmi funkciók. Az első ilyen egy ügyvédek által készített, magyar jogszabályokkal harmonizáló szerződés sablon, amely mind a két felet egyformán védi a bérleti viszony alatt. Az aláíráshoz ráadásul találkozni sem lesz majd szükség." Azért nekem vannak aggályaim, annak ellenére, hogy a támogatásukról (táv?) biztosítanak. Én maradok a bevállt közjegyzős megoldásnál és az a biztos, ha én intézem a rezsit. Arra tényleg jók az appok;-)
Üdv Mindenki! Jò règ nem követem ezt a fòrumot. Most ajànlottak egy màr-màr gyanùsan jò vètelnek tűnő apartmanhàzat vidèki megyeszèkhelyen gondoltam megnèzem mik a vèlemènyek az ingatlanpiacròl itt, de arról van a legkevesebb szò:) Egy tanàcsom had legyen főleg a fiatalokhoz, illetve mindenkihez akit nem köt röghöz csalàd, betegsèg, stb. Pròbàljàtok ki magatokat külföldön. Soha az emberisèg törtènetètben nem volt ilyen lehetősèg az àtlagember szàmàra szabadon mozogni. Nem fogom elkezdeni fikazni az orszàgot, ès azt sem ìrom le pontosan hova mentem de egèszen elkèpesztő a különbsèg oktatàs, közlekedès, eü, stb. , az emberek hozzààllàsa egymàshoz ès az èlethez. A kèt fiatalnak aki diàkhitellel meg cafateriaval akarnak 25 millàèrt retek helyeken panelt venni: szìvből remèlem hogy unatkozò trollok vagytok, mert az mèg mindig sokkal kevèsbè szomorù, mintha igaz a sztoritok. Előre is elnèzèst ha lesznek reakciòk ès nem reagàlok, nem tervezem ùjra követni a fòrumot. Jò egèszsèget, kitartàs mindenkinek.
1991-ben a DEM 40,47-ról 49,97-re gyengült, vagyis 23,4%-ot. Dec 31-én 364 HUF volt egy EUR. Ha ez gyengülne 23,4%-ot, akkor lenne 449 az árfolyam. Nem amolyan pánikkeltés részedről ez az 500?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link