Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igazi problema az hogy nem 1 fokozattal vannak feljebb a megerdemelt pozicional egyesek,hanem 3-al. Igy aztan toljak tovabb a biciklit,masra nem kepesek.
Jelenteseket megmosolyogom,kulonosen az mnb-t:) Elkutrtak,es vajmi keves eszkozuk maradt.....vannak az mnb tarsulataban jo kepessegu emberek az igaz,de csak a hatterben,sulytalanok. Mato meg csortet elore,a kijelolt uton,es irogatja a gyozelmi jelenteseket.
Utobbi evekben bejott a terelgetes. Az lett amit mondtak....haziorvosom mondta 2015-ben panelt kell venni,es kiadni. 2020 mindjart,es igaza volt....vagy az alapkezelok,barmibe teszik a penzt az felmegy,lenyeg nem kell gondolkozni. Minden megy fel,ahhoz nem kell sok esz hogy ne gondolkozz,van aki ezzel a kepeseggel szuletik,nekik kiralysag van!
Ha jól tudom az MNB is a Numbeo alapján veti össze az egyes országok ingatlanpiacát. A Numbeo viszont szerintem alábecsüli a budapesti átlagbért, amire most ~250e nettót hoz, viszont a KSH-tól tudjuk, hogy ez igazából 300e Ft. Ha utóbbival számolnánk, akkor máris változnának kicsit az arányok. Én is szoktam böngészni a Numbeot, de azért az ottani adatokat is fenntartással kell kezelni. De bárhogy is csavarjuk az adatokat a főváros baromira nem olcsó/nehezen megfizethető a lakhatás, és örülök annak, hogy ezt az MNB is belátja már.
"De majd csak sok-sok év múlva, nem mostanában." -- Kb a kormanyvaltas utan, de akkor azonnal :) Ez az egesz infla szamitas egy nagy humbuk, kis tulzassal azt hoznak ki amit akarnak. Sok-sok cikk/blog/stb elemezte mar ki.
Persze,ongerjeszto folyamat,egyre dragabb minden. Amit szeretett kormanyunk hozzatett az a duplikalt inflacio,egyreszt minimum ketszer akkora a valos mint a ksh altal mert,masreszt kettos gondolkozast alakitott ki ezzel. Ido kerdese mikor veszti el a hitelkepesseget teljesen.
Látja a KSH is azért (részben). Októberre az élelmiszerek esetén év/év alapon 5,4%-ot mértek, szeszesital, dohányáru 8,4%-kal lett drágább, viszont az üzemanyag, a háztartási energia, a ruházkodás, vagy a távközlés ára meg nem változott, ezek húzzák leginkább lefelé az inflát, a súlyuk pedig jelentős, kb. 25%-kal vannak jelen a fogyasztói kosárban. Majd eljön az idő, mikor a közműveknél behozzák a több éves lemaradást árban, majd szépen drágulnak éves szinten 10%-kal is akár, akkor majd húzzák felfelé rendesen az inflát magukkal. Nem lennék meglepve egyébként, ha a rezsicsökkentést is részben azért találták volna ki, hogy lefelé nyomja az inflát, így pedig a kamatokat is lent lehet tartani. :) Egyébként szerintem a lakásárak változása is szerepelni fog a jövőben az fogyasztói árindexben valamilyen módon. De majd csak sok-sok év múlva, nem mostanában.
Ez egy baromság, hogy 2015 óta 25%-al nőttek a költségek. Saját tapasztalat. 2015-ben egy ház (építmény) felhúzása 160-180 volt, most minimum 280-300. Erre jön még a telekárnövekedés, ami minimum 60-80%, illetve a tervezők tollai is vastagon fognak a számlán. NEvetségesek ezek a grafikonok. Szépen hangolják az embereket a kivitelezők ellen, holott a telektulajdonosok, az állam és az építőanyaggyártók VASTAGON benne vannak a költségekben. Bőven hangsúlyosabban, mint a beruházó haszonkulcsának növekedése.
Most viszont eldurvult,mindenki emel,a nyugdijasok jarulekosok,stb,kapjak a 2,8%-t,csak ido kerdese mikor fedezik fel ezt az utokartyat a politikusok,az ellenzek toketlensegere utal hogy nem alltak ra a temara,elvegre tobb millio szavazorol van szo!
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link