Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Valoban. De igy lenne 5som a lotton hogy arra tippeltem hogy felszamoljak az arbitrazs rendszert. Erdekes lest lwtni ahogy az eszkozok atarazodnak. Az meg meg erdekesebb, hogy kamatcsokkentes a terv ft gyengites nelkul ugy h mindenki noveli a kamatot🙂 Fura egy helyzet. A lathataron van egy tokeletes vihar. Nem tennek ra nagy tetet hogy a tisza szavazoinak szama nem csokken🙂
És a túlárazásokkal utána mi lesz ? Megy tovább? Mert ok hogy lakosságnak piaci alapon kell de a nagy lé az állami beruházásokban van amin olyan szépen cseperedett ez a NER boci...
ki beszélt beszántásról? A Mészáros vagyonát kell elvenni egy jogerős birósági itélet egyik következményeként. Attól ezek a cégek és gyáraik, eszköparkjuk még megmarad. Csak az OPUS főrészvényese az állam lesz, amig a tőzsdén szép lassan el nem adják.
Közben jött infó a Bayertől. A panaszom befogadták. Erre tekintettel előre vettek. Így még 2-3 hét. Elnézést kérnek, de nagyon sok az ügyfél. Ezer lakást adnak át, a K1-től a K5-ig. Rengeteg a végszerződés. (Az utolsó 2 sor biztos nem igaz.)
3,6! Nem jó de nem is tragikus a 20 nap. Valahogy infót kellene szerezz, hogy mi a valódi ok (nem az etetőszöveg). Pl. ott a BKM fog fűteni (távhő), ha nincs meg pl. valami távfűtő üzembe-helyezés/bővítés/csatlakozás, akkor addig nem lesz átadva, amíg ezek nincsenek meg. Jómagam valami ilyesmi közmű töketlenkedésre tippelek.
Köszönöm az infót. Lelakott befektetési kecókat adtunk el az elmúlt években, illetve örökölt ingatlant. Az újakat azért vettük, hogy befektetésként passzív jövedelmet termeljen, illetve a gyerekeknek majd utánunk megmarad, mint örökség. Így az őseink vagyona sem lesz elherdálva általunk. Ez volt a terv. Most meg ugye látjuk mi van.
Lehet tervasztalról venni, csak bele kell kalkulálnod a kockázatot. Viszont itt is érvényes, hogy a magasabb kockázattal nagyobb haszon is jár. Vesd össze a m2 árakat a projekt indulásakor vs. a mostaniakkal.
Sajnos igen, az egész magyar építőipar hulladék volt/lesz és marad is. Én mindig minden ismerősnek azt mondom, hogy csak azt szabad megvenni ami készen van. 20 éve vagyok benne (hála istennek inkább ipari szegmens) de ez mindig is így volt kitalálva. Ha befektetésre vetted a lakást, akkor még szerencsésebb esetek közé tartozol, mert a család nem megy rá. Gondolom van szerződésetek, azt átnéztétek véd benneteket is, talán majd pár hét múlva elindul....most minden kormányhivatalnál/minisztériumnál újratervezés van és azt sem tudják merre vannak előre (pl.: Katvédelem még azt sem tudja melyik minisztérium alatt fognak működni, csak sejtések vannak, megyei hatósági osztályvezetők zsizsegnek is rendesen, hogy mindenkinek minél magasabb pozija legyen, átmeneti állapot mindig ilyen, ennek is vége lesz, reméljük minél előbb és valami kevésbe bürokratikus rendszer indul majd el).
Hát ez fasza. Köszi, hogy megosztottad ezeket. Ezek után gondolom mennyire fog zökkenő mentesen menni a garis javítás, bagy milyen minőségben lesznek befejezve az építkezések.
Nem minden ner-es céget, pl meki-nek semmi baja sem lesz, de ők már régen megvannak Matolcsy kötvényeiből. Soknak valóban kampec lesz, majd átveszik őket. Mint anno a Smicska cégeit, is átvették. Minden esere tervrazról biztosan nem vennék lakást, csak ami kész és minden engedélye rendezve van...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link