Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szia. Max 65M? 12. kerben ez az igény nem fog találkozni a kerettel. Ki foglak ábrándítani, ez egy gazdagréti vagy Pók utcai vagy káposztásmegyeri panelre lesz elég. Mindegyik közelében van némi zöld.
)Sziasztok! Másfél éve költöztünk haza az USA-ból (6 év után), decemberben érkezik az első kislányunk. Régóóta olvasom ezt a fórumot, de csak most, ezért a kérdésért regisztráltam. Jelenleg az első lakásunkat keressük, de látva a piacot, fogalmam sincs mi lenne a helyes lépés. Hol, mit és mikor kellene vásárolnunk. Most Budapeseten élünk "mamahotelben", ahol mindenki boldog, nyugodt, kiegyensúlyozott és eddig ez is volt a terv. (Hazajövetel, baba, család közelében...) Azonban az új jövevény érkezésével a következő lépés következne: saját (vagy bérelt) lakás (vagy ház), új(vagy régi). A babaváróról lemaradtunk, mert hazaköltözéskor több, mint 30 nap munkaviszony (TB) maradt ki és hiába fizettük akkor ki magunknak, így már nem számít (akkor ezt nem tudtuk) és így csak bő egy év jogviszony van. Egy év Budapest után valami zöldbe mennénk, pl XII kerület külső, erdős,túraútvonal melletti része vagy tó mellé, például Gárdony a leginkább kívánt célállomás. Gárdonyba most beleszerettünk, csendes, van minden, ami nekünk kell, lehet sétálni, sportolni. Sokkal messzebb nem, mert ugyan home officeból tudunk dolgozni, de a kötöttpályás gyors kapcsolat a főváros felé azért fontos a leendő nagymamák látogatásai miatt is. Autóval meg Budapest és Fehérvár is könnyen elérhető. A keret 45+ , esetleg 65-ig, ha jó ÁR-ÉRTÉK arányút sikerül találni, lealkudni.(Tényleg! Mennyi most az átlagos alku százalékosan? Azt látom, hogy mennyiért hirdetnek, azaz mennyiért nem veszik meg, de a végső megállapodási összegeket nem.) Sokkal többet nem szánnék rá, akkor sem, ha beleférne a lehetőségekbe. Hitelbe csak az alap CSOK lesz szerintem, az is az illetékelengedés miatt. Második gyereket szeretnénk ugyan, de nem biztos, hogy sikerül és én is már 40+ -os vagyok, szóval a szigorításokkal a további családi kedvezmények sem fognak játszani. A cél egy legalább 2-, inkább 3- külön nyíló szobás ingatlan, hogy a látogató nagymamák ott tudjanak aludni szükség esetén. Nyilván előny, ha energiahatékony. Ti mit tennétek(vennétek) a helyemben? Egyedül keresnétek vagy bevonnátok ingatlanost? Lakás vagy ház? (A lakás kényelmesebb babával télen) Új építésű vagy régi? (-5% ÁFA, stb) Most vagy később? (Bérelni fél-egy évre?) Előre is köszönök minden segítő ötletet, véleményt, tanácsot!
Elég összetett dolog az, hogy valaki családot szeretne alapítani. Az én korosztályomban az volt a módi, hogy ha a felsőfokú tanulmány befejezésekor épp volt komoly kapcsolata valakinek, akkor azok a diplomaosztót követően 24-25 évesen összeházasodtak, és utána egy-két éven belül már jöttek a gyerekek. Akiknek nem volt, azok pedig valamikor később, vagy esetleg végleg egyedül maradtak. Most másképp van.
igen, a havi törlesztő és a nyújtózkodás egy nagyon komolyan korlátozó tényező, egyetértek. Lehetséges, hogy megyeszékhelyeken és hasonlókon komolyabb hatása lesz ennek mint a fővárosban. Annyira nem nagy deal azért, hogy egy ilyen élethelyzetben lévő kiköltözzön fővárosból (tegyük fel hibrid munkája van legalább), viszont a fővárosba beköltözést fékezheti, mert előbb tud ugrani szintet helyben. Szingli gyártó még így is, ami nem fekszik a narratívába, de egyre marginálisabbnak tűnik az egész hatás és elsőre se tűnt eget rengetőnek a dolog🤔 Azonban nagyon jól hangzó szalagcím és nem került egy forintba sem a császári kincstárnak🤔 gumicsont, neszesemmifogmegjól 🤔
Szájer Józsefnének több gyereke is születhetett volna, akik nagyobb keresletet indukálnak, és szintén pozitív befolyással lehettek volna az albérletpiacra. Igaz igy meg Szájer Józsi összeköltözhetett volna valamelyik szingli kdnp-ssel, igy viszont mégis fel is szabadul lakás. Hát nem egyszerű a képlet, ellenben kellően politikus is, nem? :D Ellenben az előtt említett másik példa első házasságból született gyereknek gyereke nem született, viszont alkoholista lett. Ez már kimeríti a szentimentalizmust? Ahelyett, hogy született volna neki is 3-4 gyereke, ha egy boldogabb családban nő fel?
Szerintem nem gondolod ezt át.A felment kamatok miatt eleve behatárolt az a jövedelem, ami mellett hitelt kap valaki. Ha egyedül ki tudja termelni a törlesztőt, az már a jól kereső szingli kategória, pont az, akit eddig se hatott meg semmi, éli az életét. Ez a 10% belépő csak abban támogatja, hogy nulláról indulva nem 4-6 év, hanem a fele is elég neki ahhoz, hogy megvegye első lakását. A felment kamat miatt több szingli esik ki a lehetséges vásárlásból, mint most a 10% önerő miatt bekerül, ez az én véleményem.
szentimentalizmust ne keverjük ide, én kizárólag - ingatlan kereslet dinamika - albérlet dinamika - politikai narratíva irányokból vagyok nyitott a téma megvitatására.
Ok. Szájer Józsefné is milyen jól járt, hogy összekényszítette Őket az élet meg a "jó erkölcs", a keresztényi szeretet, meg miegymás. Tudnék akár saját családból is olyan házassági példát hozni, ami tartott egy évig, mert a mamahotelból menekült a későbbi anyuka. Mondjuk Ők ne maradtak együtt az ingatlanban, mert a szülők anyuka nevére vették.
igen, ezek mind segítik, mert menekülni akar ezekből mindenki. Ezekből tud majd menekülni a sajátba aztán tud sajátmagának élni remete/karrier/utazgatás/szőrős feminista emancipált önmegvalósítás de gyakorlatilag szabadság és nem lesz kényszerítő erő a családra a bizonytalan, billegőcsaládalapítóknak. Ezért szerintem ez családellenes, szingligyártó intézkedés.
A jobb adottságokkal rendelkező mikrogarzont úgy fest elvitték. Igaz, kb. 4 hónapot volt fent de 23,2M-n lett inaktív a héten. A teljesen felújítandó pedig még árcsökkenéssel 18,7M forintért sem viszik 2 hónappa később.
Amiről pedig én beszélek: pedzegettem az alternatívákat, de nem nagyon foglalkoztál velük: 1)mamahotel 2)társbérlet idegenekkel/haverokkal 3)amit még nem említettem eddig: kollégium Ezek mind olyan inspiráló közegek, amik bevonzanak egy párkapcsolatot, amiből később család lehet, ehhez képest egy önálló lakástól az ember máris remetévé, antiszociálissá és aszexuálissá is válik.
ellenkezőleg. A nem kialakult párok amit mondok, hiszen ezzel lesz saját lakásuk, amiben kényelmes, szabad, önálló, szingli életet alakítanak ki ahelyett, hogy össze kellene kényszerülni a saját/közös lakhatáshoz.
Te most a már kialakult párok miatt aggódsz, bár szerintem tök fölöslegesen. Gyerekcsináláshoz nem együtt kell lakni, csak együtt kell hálni :D. Én viszont megemlitettem, hogy vajon mennyiben gátolhatja manapság a párok kialakulását az, hogy szerencsétlen gyerek inkább anyukával lakik, mintsem önálló életet kezdjen.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link