"Hogy közli az elvárásait?"- szvsz iránymutatásnak ott a biblia, ptk, btk, iskola, élettapasztalat stb...ezekből már kb. össze lehet legózni az elvárásokat. Aztán vagy betartod, vagy nem. Ha nem, jön a bünti, de: Isten nem ver bottal- vagy inkább nem mindig:) Lásd még: karma;)
Az egyház a Bibliában sem az az egyház, amit az ember annak csinált, tart. Egy egyház van a Biblia szerint, amit a kolléga írt. Akik szellemükben keresik Isten és próbálnak úgy élni, ahogy Ő elvárja. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember által létrehozott egyházak rossz szándékúak lennének vagy nem keresik Istent, de ami a közvéleményben van definíció, az egy emberi szabályrendszer, hatalomra építve. Mondjuk a hitgyülekezete weboldalán odaírták a definíciót elég jól:
"Az Egyház az Istentől természetfölötti módon elhívott, Jézus
Krisztusban hívő, újjászületett emberek összessége. Az Egyház Jézus
Krisztus tulajdona, amelyet Ő épít és irányít. Jézus Krisztusnak
egyetlen Egyháza van, amely a helyi gyülekezetek összességébõl tevődik
össze." Talán az utolsó mondat az "érdekes", nem is filóznék most rajta, az első két mondat szerintem ami a ténylegeset a legjobban mutatja, mi az egyház, mit ért rajta a Biblia.
A szellemi egyházat miként definiálnád? Ezek szerint van egy csoport, aki hasonlóan gondolkodik, vallásoktól függetlenül, és ezt a gondolkodásmódot nevezi Jézusnak? Tulajdonképp egy ártó szàndék mentes működésmód? Ez eddig a zen buddhizmusra is igaz.
Mint már írtam nem vagyok keresztény vallású ember,hívő vagyok,a kereszténységen belül a református hit áll hozzám a legközelebb,de voltám már terméseztessen katolikus Isten tiszteleten,és tudom,hogy imádkoznak a hívők az egyházért és vezetőjükért is.Ismerek olyan történeteket,amik arról szolnak,hogy egy nem hívő ember azután tért meg,hogy a családtagok imádkoztak érte.Én személy szerint nem hiszek ebben,nem a megtérésében az illetőnek,hanem abban,hogy azért tért meg mert imádkoztak érte a család tagjai és a gyülekezet.Az én világnézetemben Isten 100 % osan arra törekszik minden ember esetében,hogy hívőségre jusson,ezért ha imádkozik ugyan ezért egy hívő Istenhez,akkor még jobban akarná Isten ?Ennek számomra semmi értelme,mert ez úgy hangzana,hogy azért tért meg a hitetlen családtag,mert más emberek ezt akarták,vagyis nem tisztán Isten akaratából.A kereszténységben jelen van Jézus de Jézus nem keresztény,ha elfogadod Jézust,hitre jutsz akkor is ha nem fogadod el a világi keresztény egyházat.Jézus egyháza nem e világi hanem szellemi egyház mint utaltam már erre,minden ember oda tartozik aki elfogadja Jézust,vallási felekezettől függetlenül.Azok a hívők akik Jézus szellemi egyházába tartoznak,teljesen mindegy melyik vallás vagy vallási felekezet tagjai nem fognak egymásra köpködni mert egy és ugyanabba a szellemi egyházba tartoznak.Azok a vallásos emberek köpködnek csak egymásra vallási alapon akik nem tartoznak Jézus szellemi egyházába.Jézus szellemi egyháza tiszta az evilági földi egyházak viszont sohasem lesznek azok,mert szitaként,rostaként működnek.
A vita előremutató, kérdés, hogy az alaphelyzet, amelyben a felek élnek, mit tükröz. Az eszmefuttatások mögé érdemes tekinteni. Péntek éjjeli programnak kivàló, ha nincs más opció.
Ez egy remek beszélgetés volt, nagyon jókat írtatok mindketten, részedről szépen megfogva a lényeget a teremtő lélek, az alkotás és a "békesség kereső attitűd" vonatkozásában.
Ha már fórumon vagyunk, kiegészítésként annyit tennék csak hozzá, hogy a fórumon jelenlévők különbözőségében, eltérő világlátásunkban és szerzett tudásunkban rejlő legnagyobb előny, hogy ez minőségi beszélgetésekre, nézőpontokat ütköztető értelmes vitákra ad lehetőséget.
Fontos, hogy a vita a tudás cseréje, a vitatkozás viszont a tudatlanságé. Éppen ezért a jó beszélgetés világnézettől függetlenül csak "fejlett", teremtő, építő szándékú szellemek között jöhet létre - könnyű észrevenni, amikor ez az elv sérül és a vitatkozás szintjére süllyed.
A teremtő szándékú lélektől teljes mértékben idegen a kérkedés, a provokáció, a bántó szándék / hangnem, a rombolás minden formája. Ha tehát azon kapod magad, hogy "Istenhitről" beszélsz, de a cselekedeteid (jelen esetben a posztjaid) mást mutatnak, örülj, hogy felhívták rá a figyelmed.
ja, még egy dolog: csak én látom úgy, hogy a magyar "filmművészet" jelentős lemaradásban van? (volt pár dobás, de mégis...) tudom, hogy OFF, de ezért nem nyitnék neki topikot... pár kiemelkedő alkotást azért megnéznék, hátha akad olyan, amiről nem tudok...
OK. Ha jól értem, akkor leginkább humán területen vagy jártas... Mit szól pl. ehhez az alkotáshoz? Eléggé hype a nagy része, de azért nem is tudom, mikor volt ennyire vállalható magyar alkotás az utóbbi években... szóval ez legalább többrétegű, komplex film: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ruben_Brandt,_a_gy%C5%B1jt%C5%91 A "csavar" benne nem túl erős, de (már amennyire emlékszem még rá) a legvége nagyon ott volt...
Engem a lekezelő kommunikáció irritál*, nem a sejtelmes. A sejtelmes dolgokat én is szeretem, hiszen szeretem a költészetet és az irodalmat. (Mint ahogy Dali festményeit is, no meg még egy halom művész alkotását.) Igen ám, csakhogy ez én vagyok meg még egy páran. Ha az emberek azt látják, hogy "már megint mire gondolt a költő?", akkor fel fogják adni a találgatást, mégpedig azért, mert amikor rá szoktak kérdezni, akkor újabb sejtelmes választ szoktál adni. De akkor mostantól úgy veszem, hogy a magad módján jót akarsz, és tanítani akarsz, csak túl kevés emberhez jut el az, hogy mit. ( kb. avantgárd művészet) Mindenesetre: ha tényleg jót akarsz, akkor sok sikert hozzá. Jusson el a művészeted másokhoz is. (*azért is kezdtem "tükrözni, leképezni" a stílusod bizonyos jegyeit, hátha a görbe tükör majd...) No de akkor ezek szerint van értékes mondanivalód, ez derék dolog...
Hamvas Béla írja "Az indián mese" című esszéjében:
"... Vivekánanda azt mondja, ha valaki magányos hegységben, barlangba falazva nagy igazságot gondol el és a következő pillanatban meghal, az igazság kilép a halott fejéből, kilép a befalazott barlangból, elhagyja a magányos hegységet, és az egész világon elterjed. ..."
Szerintem csak így érdemes fontos dolgokról diskurálni... legyen az Isten... tudomány... csillagászat.
De (ha valóban ez a célod) akkor szerinted hogyan működik, hogyan is működhetne? Mivel nem érvelsz, nem fog senki utánanézni, hogy mi akartál mondani, mert csak úgy odavetsz mindig hetykén valamit, amit ráadásul szerintem sokan nem is értenek, hogy miért azt írtad, stb. Most nem lenézem a fórumozókat, csak én is azt tapasztalom, hogy AZT HISZED, hogy egyértelmű, mire célozgatsz, pedig nem. Ergo nem fognak utánanézni, hogy miről van szó. Pedig pl. a baktériumos példád érdekes. Mondjuk lehet, hogy csak nekem volt az, más nem is válaszolt rá, ha jól tudom :)
"A keresztény egyházban vannak helytelen, rossz dolgok de a kereszténység az egy nagyon is jó dolog." Nem kellene akkor a mindenhatót megkérnetek közös erővel, imával, stb. arra, hogy a keresztény egyházból a "helytelen, rossz dolgok"-at száműzze? Legalább onnan? Szerintem rengetegen térnének be az egyházába, ha megtenné. Sok ember csak "arra vár", hogy megtisztuljon az egyház(ak) - és simán felvennék a kereszténységet. Szerintem még én is megtérnék, bár ki tudja, amilyen megátalkodott vagyok :) Viccet félretéve: tényleg rengeteg ember lenne. Olyanok, akik elborzadnak azon, amiket művelnek az egyházak, a pedofil papokon át a harácsolásig. Itt egy hír pl. kivételesen nem pedofilos: https://infostart.hu/bunugyek/2020/06/06/uj-lako-koltozott-a-vatikan-bortonebe De olyan is volt, amikor fegyvergyártó részvényekbe fektettek be a "Vatikáni Hedge Fund" managerek :)
Tudomány és Csillagászat