"Jean Dorst francia biológus, bár vonakodott attól,
hogy elfogadja a teleológiát (a természet fejlődésében uralkodó célszerűséget),
mégis arra a következtetésre kényszerült, hogy végeredményben rejtőzik a
természetben valamilyen terv, amely megfigyelhető a különböző fajok közötti
egyensúlyban éppúgy, mint néhány különleges alkalmazkodási módban, például a
növények és a rovarok között. Szerinte ezek messze túlmutatnak azokon a
tényeken, amelyeket a darwini elmélet meg tud magyarázni". "Nyilvánvaló - jelentette ki Wolff -, hogy egy véletlen
folyamat nem fejlesztette volna ki a rendnek és az összefüggéseknek azt a
hatalmas hálózatát, amely ma tapasztalható. Ha a fejlődés a véletlenek játéka
szerint alakult volna, útja egészen másfelé vezet." "A legrégebbi kőzetek körülbelül 4 milliárd évesek, az
élet legkorábbi és már igen bonyolult formái (a kék-, zöldalgák és a
baktériumok) több mint 3,5 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg. Miként tudott a
bonyolultságnak ez a foka aránylag rövid, 500 millió év alatt kifejlődni? Erre
a kérdésre nincs megnyugtató válasz. A véletlen önmagában magyarázza a
tényeket: az „ősleves" molekuláinak véletlen összekeveredéséből lényegesen
hosszabb idő alatt alakulhattak volna ki ezek a szervezetek" " N. Schutzenberger francia
biológus szerint szinte vakon kell hinnie a darwini elméletben annak, aki azt
gondolja, hogy a puszta véletlen idézte elő a madarak fejlődési vonalán azokat
a módosulásokat, amelyek kiváló repülő szerkezetekké fejlesztették őket, vagy
hogy a dinoszauruszok kihalása után véletlen mutációk sora vezetett az emlősök
szédítő fejlődéséhez. A törzsfejlődés fáján ugyanis az emlősök ága igencsak
messze húzódik a dinoszauruszokétól, amely a halaktól a hüllőkig vezető
fejlődési soron található. Giuseppe Sermonti olasz biológusnak is ez volt a
véleménye: aligha hihető, hogy a véletlen apró mutációk és a természetes
kiválasztódás tudott volna egy amőbából dinoszauruszt csinálni. Úgy tűnik, az
élet nem egyenkénti javítások, hanem alkalmankénti, de átfogó és forradalmi
újítások révén fejlődik".
Akkor ez most hogy? (pedig én még nem is kételkedtem eddig a darwinizmusban, de ha már itt vagyok, utánanézek) Lehet, h Vadi jár jó úton, és mint a windóznál, jönnek a szoftverfrissítések?
"...És a szégyenletes nem az, hogy Janaka érzülete belőlünk kiveszett,
hanem, hogy amit Janaka csinált, nem is vagyunk hajlandóak elhinni. ..." Én úgy látom, hogy a változás már elindult, a tetteinket formáló szándék már jelen van, de még nem tud így működni a világ - átmenet jön.
"...Te mire jutottál, ha már van részeredményed,..."
Egyelőre csupán részeredmény(em) van... mármint azokon felül, amit az Ó- és Újszövetségben a szóbajöhető "motivációk"-ról olvasni lehet... a részeredményemet talán ez a Hamvas-szöveg fogalmazza meg a legjobban a "Protektorátus" című esszéjéből:
"... Janaka, mint az Upanisádok írják, az utak mellett házakat épített, és kedvét lelte abban, ha az utasok nála aludtak és az övéből ettek. Hasonló feljegyzést csupán egyet találtam az európai középkorból, valakiről, akinek ugyanilyen becsvágya volt. Az esetet azonban, ez utóbbi esetben, csak mellékesen, mint különös bolondériát említik meg, mert abban az időben ilyesmi már nem volt sem normális, sem követhető.
A mai ember számára már mindenesetre két megjegyzést kell tenni. Az egyik az, hogy az utak mellett épült házak nem szállodák vagy vendéglők voltak, és Janaka király szállást és étkezést nem pénzért adott, s ennek ellenére nem volt bolond. Ez a tulajdonnak egészen más felfogására vall. A második, hogy a feljegyzés nem ájtatos koholmány. Ez a két megjegyzés mindenesetre a modern ember számára elég megszégyenítő, de meg kell tenni olyan világban, ahol, ha valami nem brutálisan nyerészkedő, rögtön kenetteljes tanítómesének hangzik. És a szégyenletes nem az, hogy Janaka érzülete belőlünk kiveszett, hanem, hogy amit Janaka csinált, nem is vagyunk hajlandóak elhinni. ..."
×××××××××××××××××××××××××××××××××
szóval... nehéz erről úgy írni, hogy az ne legyen olyan hangulatú, mint egy átlagos színvonalú vasárnapi templomi prédikáció.
Bad sector. Fizikai sérülés, gyártási hiba, vagy elöregedés folytán adattárolásra alkalmatlanná vált, vagy ekként nyilvántartott szektor. ----------------------------- Mondjuk a neved alapján nem lepett meg,hogy a hinni valakiben vagy valamiben nem értelmezhető számodra :)
"...saját privát sejtésem szerint ennek az interakciónak a valós működési
módját emberként, azaz teremtményként sohasem leszünk képesek "belülről"
visszafejteni... értsd: "reverse engineering" módszerrel...:)"
Én nem is gondolom, hogy erre törekednénk, viszont a nem technológia értelemben vett "szintlépésünk" során kinyílik az ajtó ennek mibenléte előtt, anélkül valószínűleg titok marad.
"...De könnyen lehet, hogy nem is az volna a fő feladatunk itt, ezen a
bolygón, hogy Isten információtechnológiai működésmódját visszafejtsük -
majd nyomban visszaéljünk vele ..."
Ez nyilvánvaló.
"...-, hanem hogy megértsük, miért
áll(t) Isten "érdekében" az, hogy ezt a grandiózus, élő arborétumot
létrehozza a kedvünkért... az utóbbi kérdés megválaszolására esetleg már
érdemes volna némi időt szánni... kinek-kinek az egyéni kognitív
tálentumai alapján."
Te mire jutottál, ha már van részeredményed, mi volt vele a cél ?
"...Ha csak egy konyvet vagy forrast ajanlhatnal az altalad kepviselt mernoki/traderi vezergondolat osszefoglalasara, lenne olyan?..."
Ha már szóba hoztad és valakit érdekel a téma, akkor cserébe néhány könyv lejjebb. A
szisztémám minden eleme egy névjegykártyán elfér olvasható betűmérettel. De megjelent könyvként
valóban nehéz lenne csak egyet kiemelni, a saját gyakorlatorientált módszertani leírásom és
gyakorlati példáit mondanám, ami egyetlen olvasztótégelyként elég.
Szóval javasolt könyvek - remélem, nem esik szét a bemásolástól a poszt: 1. Az elmélet, mintázatok és szabályok:
FROST and PRECHTER: ELLIOTT WAVE PRINCIPLE - KEY TO MARKET BEHAVIOR
(70 oldal)
Prognosis: Elliott Wave Theory (46 oldal)
2. Az elmélet gyakorlati alkalmazása:
Bloomberg-Wayne-Kennedy / Visual Guide to Elliott Wave Trading (270
oldal, ez az egyik legjobb)
Wayne Gorman / EWI e-Course Book: How to use the Elliott Wave
Principle to improve your options traing strategies - Range-Bound
Strategies | Covered Call and Covered Put (14 oldal)
3. Kereskedés orientált praktikák:
Kennedy - How to spot trading opportunities (47 oldal)
"...Szerintem még én is megtérnék, bár ki tudja,..."
Ebben a hsz-edben volt kb. 2 jó felvetés... annyit viszont figyelembe kellene venned hozzájuk, hogy a (valóban) hithű keresztény(ek) nem az általad is említett "egyház(ak)"-ba helyezik a reménységüket, mivel ez teljességgel oktalan és balga cselekedet volna. Ahogy azt mások már kifejtették előttem, Krisztus valódi "egyház"-a nem földi intézmény... a (mindenkori) pedofil papokkal és egyéb gyermekrontókkal kapcsolatban pedig Jézus már egyértelműen nyilatkozott Máté 18, 6-7-ben.
Nekem most villant be, hogy az ateizmushívők tkp. a szó legszorosabb értelmében a "Nemlétező"-ben hisznek...:))... nem lehet egyszerű feladat egy ilyen valláshoz dogmatikát gyártani...;)
Ha hívő leszel megkapod a választ,tőlem ne várj élménybeszámolót.Istennel való személyes kapcsolat az erősebb mint a földi családi kapcsolat,de ott sem jutna eszembe,hogy a családtagjaimmal kapcsolatos személyes dolgokat vadidegen emberekkel megosszam.
Tudomány és Csillagászat