Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Márton igazi híve volt a Kiyoshaki sémának, hogy vegyünk olcsó hitelből lakást kiadásra, aztán ha összejött az önerő, vegyük a következőt, és így tovább. Tőkeáttételes vételek meredeken emelkedő lakásárak mellett, igazi perpetuum mobile. Most ebbe a sormintába látszik belerondítani a kamatemelés, ezért ő is tanácstalanná vált, hogy mi is lesz.
Próbálom megfejteni ezt a srácot, de nekem eléggé ellentmondásos figurának tűnik. 2-3 éve feltöltött egy videót, végig arról beszélt, hogy ki fog durranni a lufi, és sorolta az érveket (amikor toronydarukat látsz csak...stb...). Akkor nem jött be. Oké, nem a normál kereslet-kínálat árazta be a piacot, mert a politika durván beleszólt a keresletbe. Most, hogy itt is, mintha már lassan nem arról folyna a vita, hogy volt-e/lesz-e földrengés a tenger alatt vagy sem, hanem arról, hogy mikor éri el a partot a cunami, közel sem vár akkora árcsökkenést az azóta agyondoppingolt árakból, mint amekkorát 2-3 éve várt. Szerintem már fél bármit is állítani, de inkább azt látom, hogy olyan, mint a horoszkóp. Mond ezt is, azt is, aztán mindenki szedje ki belőle a neki tetsző részeket. Nyilván így könnyű megmondani a tutit. A riport végén Mérő László jutott róla eszembe. Ő pár éve a valószínűségről beszélt, és mondta, hogy néha ő sem tud ellenállni a szerencsejátékok csábításának. Teszi ezt annak ellenére, hogy ismeri a törvényeket, és tudja, hogy a számok makacs dolgok. Azért jutott eszembe, mert mintha a Márton is logikus gondolkodású lenne, mégis a riport végén elárulta, hogy a csúcson vett Bitcoin-t. Nyilván nem lehet kizárni, hogy tovább nőt volna az ára, de egy közgazdásznak az tűnt valószínűnek? Teljesen abszurd...
Előre meg kell saccolnod a jegybanki alapkamatot, hogy lásd, mennyire éri meg. És le kell vonni a kamatadót is, a jelenlegi 9%-ból azonnal 7,75% lesz. Van Gránit bank tapasztalatom, egyszerű netes felület, semmi csicsa, de jól működik, nekem tetszik is, hogy nem a külsőségekre hajtanak, hanem szimplán csak jók, és relatíve olcsók. OBA értékhatárig baj nem lehet belőle.
Alapvető tévedés, ami a spanyol akkori helyzet nem ismeréséből fakad. 2008 előtt Spanyolországban százezrével indultak uj projektek, főként a tengerpart sávokban. Évekig eltartott, amig piac felszivta az összeset. Nálunk nem a túltermelés okozta a nagy eladási hullámot, hanem a devizahitelezés következményei. Nálunk ma sincsen túltermelés. Új projekt nem indul.
ezzel engem is megtaláltak a raiffeisennél, nekem 10%-t adnának, de még nem néztem utána... amúgy elsőre jónak tűnik de el kell olvasni pontosan mi van
Sziasztok! Bár ez nem ingatlan, de mit gondoltok/van-e tapasztalatotok a Gránit Bankkal? 1 éves lekötött betétnél 9%-ot adnak. (Kamatmax plusz betét)Ha jól értelmezem elvileg követi a jegybanki alapkamat változását-x%)
Kb ez a helyzet, aminek fő oka, hogy a lojalitás teljesen kihalt fogalommá vált, manapság a jobhopper a követendő és talán az elvárt minta is. A jobhopper pedig nem a céget építi, hanem saját magát. Mivel rövid távon gondolkodik, nem tesz bele többet, mint amit ki is tud venni belőle. Engem már annyiszor szívattak meg a javadalmazási feltételek utólagos módosításával, hogy beálltam ebbe a sorba saját magam is. Pont annyit dolgozom, amennyire megfizetnek, a jövő építését meghagyom másoknak, a bullshit lelkesítések egyik fülön bejönnek és a másikon azonnal távoznak. Ha nem követik az inflációt a pénzben, én lekövetem a rászánt időben, nem idegesítem magam emiatt.
Az igazi kérdés itt nem is az, hogy mennyi a méltányos büntetés, mert azt könnyű meghatározni. A kérdés az, hogy a nyilvánvaló recesszióban nem vezetnek-e be valamiféle moratóriumot erre is? Gondolok itt arra, hogy ha van már egy vagy két gyerek egy családban, akkor ők részleges vagy teljes mentességet kapnak a büntetés alól.
Igen, valószínűleg így lesz. Nyilván az eredeti elgondolás az elrettentés volt, de úgy alakult eme csodás kormány és jegbyanki vezetés alatt, hogy már maga a jegybanki alapktamat is elrettentő. Nem értem, miért kellett Gyurcsány_v2004-2006-t lemásolniuk...
A jogalkotó korrigálja fogja a nyilvánvaló hülyeségét, 5x kamatot a jelenlegi vagy ennél is magasabb alapkamathoz viszonyítva nem fog szedni, és ezt akár még sikerrel meg is tudja támadni az állampolgár a bíróságon. A körülmények jelentős megváltozása, és hosszútávú jogviszony. Klikkvadászatra természetesen kiváló a cikk.
De nem úgy van ez, hogy a szerződés időontjában érvényes alapkamat? Mert volt már erről szó. A logika szerint a mindenkori alapkamat, mert a szocpol is úgy volt 30 éve.
A vezetők feltétlenül hibásak, de a kollégák is: értelmetlen dolgokba kötnek bele, teljesen lényegtelen dolgoknál kötik az ebet a karóhoz, míg a valóban fontos dolgok meg ahogy esnek úgy puffannak. Engem ez felőrőlt, és már csak az érdekel, hogy hogyan tudok a leggyorsabban, legkevesebb munkával a rajtam lévő feladattól megszabadulni - miközben a legtöbb pénzt/időt számlázom le utána. Nem érdekel a hosszútáv, a minőség se semmi. Nem fizetik meg, nem értékelik és nem is értik. Majd ha magamnak csinálok valamit, az majd más lesz. Próbálkozzon aki akar.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link