Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nem értem mit csodálkozol... a lakáspiac mindig is ilyen volt, ilyen is lesz, sőt még jobban ilyen lesz ha a kormány tényleg gazdasági növekedést erőltet! Más ám dumálni partvonalon kívülről (mostani ellenzék) és más kormányról... Már a cocializmusban is volt szocpol, 3% kedvezményes hitel. Törődj bele. Amúgy a panyelekre semmi extra támogatás nincs más lakástípushoz képest, szóval alapvetően a pijac árazza őket. A falunak közép-hosszútávon annyi, hiába erőlteti a kormány az oda költözést.... minden oda ingatlanba betolt pénz elkopik. **** Pont erről beszéltem itt évekig, észre kellene végre venni a kormányzat mire fókuszál, milyen döntések várhatóak tőlük és eszerint pozit felvenni (ha tudsz). ***** Nem véletlen hogy most ismét keresik mivel lehetne tovább lökni a pijacot! Nyugdíjpénzek, egyéb megtakarítások esetleges adókedvezmények, meg még amit ki fognak találni... Tetszik vagy sem, MOST csak a gazdagok pénzével lehet komolyan számolni kormány részről, a csórókat már korábbanmegtolták babaváróval, a családosokat CSOK meg olcsó hitellel. Szóval várom, hogy valami ütőset tegyenek le elém és akkor TALÁN lökök valami pénzt a szekerükre. Az se baj ha nem, megy máshová a lóvé... a pínz mindig keresi a helyét!
köszi. itt is csak a munka meg a szívás , reggel 8kor már malteroztam , vakoltam. hót dzsuva vagyok megyek le a partra befekszem a MILF-ek mellé napozni meg szisszentek egy sörit.
Két dolog! Egyrészt szerintem a GJ, most néztem a távhő oldalát a piaci árakkal, ott a legdrágább esetben 39000 Ft/GJ ár van. A panelban (Bár egyben fizeted) nem a fűtés a drága, hanem a vízmelegítés (villanybojler előnyben). Jelenleg az 54nm-re így néz ki: 0,6 GJ/hó (mért) fűtés átalány, 0,9 GJ/ hó melegvíz (mért) átalány - 1,5 GJ/ hó. A legdrágább esetben, valahogy kiizzadom az 59000 Ft-ot, de azért nem lehet összehasonlítani, mert így a villany és gáz kombó, meg napelem kombót sem lehetne normálisan számolni egy családi háznál. Gyanítom a végére oda jutnál, hogy kb egálban van a 100+ nm-es családival.
Ja + garázs, tároló... de legalább opcionális. Attól vagyok ki, amikor a hirdetési ár X millió, de kötelező venni hozzá 20ért garázst, 5-ért tárolót...
Ha valaki látni akar egy tényleg túlárazott lakást, akkor nézze meg az alábbit. A mi társasházunkban a Rákospataak partján hirdetik garázzsal tárolóval 133 millióért a 70m2-es 3 szobás 3 évvel ezlőtt átadott, amúgy szépen berendezett lakást. https://ingatlan.com/34361817 Ezt 2017 végén kb 38 millió Ft-ért lehetett lekötni 25%-os előleggel (Van akkoriból ugyanolyan méretű lakásra ajánlatom) plusz 3,5 millió garázs és kb 1 millió tároló, összesen 42,5 millió Ft. Persze a berendezésre is rákölthetett: konyha: 2 millió (ma minimum 4 millió) szoba + előszoba+ fürdő: beépitett szekrények: kb. 5 millió Ft (ma kb 7 millió) Klima: kb. 0,6 millió redőnyök: kb. 1 millió de ez igy is orbitálisan túlárazott lakás. Érdemes lenne nézni, mi lesz a sorsa.
Atti én annyit mondok, hogy nem véletlen a vasbeton mánia. Amellett, hogy egyrészt még mindig ez a legolcsóbb, emellé jön még a fenntartás és felújítási költség. No utóbbiak és főleg a felújítás és költségei olyan mértékben elszálltak, hogy sírva fakad az ember, ha ránéz az árakra és a bevételeire. Mi a nyavalyás oka van annak, hogy a legtöbb helyen a legolcsóbb cseréplemezzel szórja tele a cserélt tetőt? Kiejted a tető szót egy családi háznál és ott kezdődik, hogy a legolcsóbb cserép kombóval ~br10millió ról indulsz. A költségek mellett a vásárlási ár értelmes lokációkban még panel ugrásból is sokszor vállalhatatlan mértékű teher. És ki kell mondani, nyugodtnak hogy jó lokációkban mára luxus lett házat birtokolni - ez van. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a Gréti panel és valamelyik 150nm-es érdi családi ház egy nm árban van. Egyrészt, nem tudok 100 milla hitelt felvenni az ugráshoz, másrészt nincs kedvem kimenni Érdre.
Nekem ilyen leülésem egy januárban volt emlékeim szerint valamikro 2005-2008 között, valóban hideg volt rettenetesen, de 48nm-re 40XXX forint jött és hát... és a szobám felét (nem különszobát, hanem magam mellé vettem valakit) havi fix 30-ért adtam így ki a szobafelét. Rezsivel fixen. Sokkolt kicsit a dolog. Mivel a gáz ingyen volt (fix ár) és volt már mérő a radiátoron, ezért azon a télen feltettem végtelen számú fazék vizet a tűzhelyre, elfőztem őket meg a sütőt is járattam naphosszat. Amikor meg nem használtam a gázt, akkor meg 7 fokban ébredtem a szobában... mondjuk akkor volt ilyen -22 - -25 fok éjszaka, az valami rekordság volt. Régi szép csóró idők. :D
https://www.penzcentrum.hu/utazas/20240922/nyugati-arak-a-pesti-ettermekben-kocsmakban-alig-pialnak-mar-a-magyar-fiatalok-1156783 Ezek a csunya 40en beluliek - mar nem vedelnek ejjel nappal - rajottek, hogy a 2000ftos vodkat meg tudjak venni a boltba 400ftert (meghogy, nem fejlodott a kozoktatas!) - eszrevettek, hogy ugyanannyiba kerul nyugaton az etterem, mint itthon - valamint ugyanannyiert kap garnelarakot Barcelonaban, mint itthon a kiraly utcaban mirelit rantott sajtot Tescos krumplival, es a garnelarak jobban csuszik a slim fit generacionak. Valami egeszen botranyos az interjualany altal kepviselt reteg gondolkodasa... :)
Mesterem, ne húzd fel magad. Egész héten dolgoztam , szívtam, a koszos vízet bámultam Pesten, tegnap lejöttem a kék víz mellé , süt a nap, benyomtam a Deák Billt egy tuti MILF csapat mellém telepedett, mi kell még?
Szerintem pont a kereslet- kínálat nem tud beárazni, mert a politika erőszakot tesz a piacon. Csok, falusi csok, BV stb. Ez nem piac ami itt van évek óta.
Ezt hívják piacnak... mindenki ott vesz és annyiért amennyiért akar (tud), a kerslet-kínálat piac beáraz mindent. Csak ha összahasonlítasz akkor tedd mellé mit mivel... Én pl nem sok értelmét látom egy diósgyőri ház és egy budai panyel árának, akkor sem ha kb egy összeg.
Jogos amit írsz, én nem ugyanott néztem a használt és új árat. Valóban nagyobb a különbség, de, mint irányelvet, akkor is tartom, hogy a mostani panel árak alatt valamivel venni, 40 éves kecókat, mennyire jó ötlet. Te is vetted vagy 300 ezer/ nm áron. Valami 15 millás árra emlékszem, hogy írtad.
Bro, az almát ne a körtével hasonlítsd már.... ahol 1M a panyel nm-e, ott inlkább 1,6-2M az ugyanakkora méretű újépítésű, a használt tégla meg 1,3-1,4M. De igazából tök mindegy mennyi az újépítésű ha a panyelt se bírod maxi hitel nélkül megvenni.
Hihi. A gaz bajos villany nelkul ahogy a villany bajos gaz nelkul. Ha vmelyik reccs, akkor a masik is reccs:) Ezt egyik nagytudasu sem meri meg kiejteni a szajan sem. Ahogy az orosz is eladja a gazt, mert abbop van penz, ha kelet ha nyugat. Itt a haboru megis van gaz... A tobbi csak macikbrummogas volt:) ugy ahogy a katonai hirszerzo topkemunk sem tud egy szaopanopera szineszt strategiaban legyozni:)
Panel proli? Miről beszélsz… 5-10 Millós autók álnak a panelek előtt.. 1 m m2 áron csak a gazdagog tudnak panelt venni, A csórók meg a kertes házba laknak.. Szúrni fogja a Fidesz szemét ha megtudja mennyi gazdag lakik Panelbe
Azért 40 éves panyelkát venni 1 milliós áron vagy az alatt valamivel elég érdekes felvetés. Akkor már inkább újat 1,3 milláért. Még ha a közös költség magasabb is az újnál.
1.)Scennario, nem spekuláció. 2) Aramtermeles, ha nem adnánk annyi áramot Ukrajnának jó áron akkor többlet lenne. Már lassan mari néni is napelemet telepít vagy 8 db öt a kadarkockara mert a lánya ingyen pályázatot nyert. . Gáz az bajosabb lesz szerintem. Ennyi.
Bro, te ha akarsz spekulálj arra hogy elveszik a távhő támogatást a lakosságtól, de ne zavarjon meg hogy épp most akarják megszavazni az intézményi távhődíj csökkentést (ami amúgy tök lényegtelen mert nulla hatása lesz a büdzsére mivel egyik zsbükből átteszik a pénzt a másikba). Mindenki maga dönti el mit vár. **** Ennyi erővel elveszik a H tarifát a hőszivattyúsoktól bármikor ahogy a napelemeseknél megtették. Én meg ebben hiszek és akkor a hiperszuper hőszivattyús lakások cumira futnak... a gázárt is elvehetik ahogy bizonyos fogyasztás felett meg is tették. STB. **** Egyet látni kell, nem fognak óriási tömegeket atomra megszivatni mert akkor bukó a választás ha bal ha jobb a kormány! **** El lehet venni a ződ rendszámot a nem EV autóktól mert az egy szűk (és jobbmódú) réteget érint ahogy a napelem is és elmehetnek ahová akarnak mert sz@rt se számít a létszámuk, de szegény (2Millió) panelprolikat nem lehete megszivatni mert akkor mehetnek a lecsóba a következő választásokon!
Ez az üzleti \ irodai piacra vonatkozik a covid óta tudjuk az iroda piac haldoklik. A legtöbben itt a létszükségleti piacra vagyis a LAKÓ piacra vannak izgulva ebben volt és lesz is pénz a kisbefektetőkenk. Hogy az irodai piaccal mi van majdhogynem teljesen hidegen hagy.
Meglehetősen göröngyös úton haladt az elmúlt évben a hazai és a nemzetközi kereskedelmiingatlan-piac. Minden szava igaz a cikknek. A kereskedelmi ingatlanok teruleten
"De ha egyszer a paneloknál elveszik az agyon támogatást." Nem veszik el mert megbuknak. Pont. Ezert nem fogjak elvenni. Ha nagyon nincs penz, bevezetnek meg egy extraadot a gonosz multira, aki beszedi a lakossagtol a tamogatas arat, de ez a nagyerdemu szavazobazisnak nem esik le. Sot, a nem szavazobazis is fizeti, igy gyakorlatilag félár a politikai logika szerint:) :)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link