Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Pont ezért van kiadva a kecók a piaci ár alatt egy fix szingli nőnek már sok éve. Hiába adnám ki többért diáknak, melósnak pár hónap lekoccolnak szétkúrják a lakást új bérlőt találni meg sok idő. Egy üres hónap tönkrevágja az éves bevételt.
Bármikor máskor csak most ne. Környéken minden ócska házat brutál pénzért vittek el. Naponta 20-30 hirdetést nézek át a FB-on a Szemlőhegytől a Havannáig és bárki felrak valamit 1,5M/nm áron 40-50 mókus esik neki anyázva. Tegnap már láttam szakadt panelt 900e/nm ár alatt a Havannán. Felveszi a sok lúzer az álomhitelt jön a kemény tél jövö tavaszra elfogynak a tartalékok a törlesztő meg jön mint a távírat. Be fog esni a kereslet. Jön a választási őrület, kifullad a pénzosztás. Talán.
A budapesti kiadó lakások száma most 8 733 db. Ebből csupán 1 358 db az ami elérhető 200 000 HUF alatt. A többség 200 000 -400 000 HUF közé teszi a hirdetési árat.( A kiadó lakások száma növekvő tendenciát mutat jelenleg.)
Zsiday úgy fogalmazott, hogy ragadósak az árak felfele. Nehéz megmondani, hogy mi jöhet, de mintha a bérleti díjaknál is lenne ilyesmi. Egyébként épp raktam a woodlock vinyl fali burkolókat raktam fel, mert eddig minden bérlő és most a fiaim is összekoszolják a falat a fejükkel. Ilyen zsíros pacák maradnak ott, amit nem is lehet direktben átfesteni, hanem előbb le kell csiszolni. Ez a burkoló meg jól is néz ki és csak fel kell ragasztani a csíkokat és vágható szikével könnyen. Nem nevezem meg a terméket ennél jobban, mert akkor kivágnak reklámért, de nagyon tetszik, kár hogy nem volt ilyesmi 10 éve. A lényeg, hogy jó idő is volt, hát tárva nyitva minden a ragasztó szag miatt és beszélgettem a társasháziakkal. A többségét a régi lakóknak ismerem és többen adnak ki. Azt mondják, hogy egyikük ismerőse rutintalan volt és nem egész évre adta ki diáknak és lekoccoltak szeptember közepén magán koleszbe, mert kb 15-20e -el olcsóbb nekik per kopf. Az ismerős meg nem tudja azóta se 200e-ért kiadni, elfogyott a levegő. Mondjuk most rossz az időzítés is, mert ősszel mindig kevesebb a bérlő, de hogy a 13. kerben 200e-ért nem tudja kiadni, érdekes. Mondjuk akkor lejjebb kéne menni, de hogy ez állítólag a tavalyi ár és nehogy már az alá menjen. Nem tudom, hogy ez mennyire lehet általános vagy csak neki nincs szerencséje.
Igen, mindig ezt nyomod, ha elmondják mit nem ertesz ész miért akkor jön a “ nem is mer’ te nem érted, kakifej” mint az ovi kisvsoportban. Évek óta, kiszámíthatóan és unalmasan. Semmi fejlődés. Na ezt hívják egybitesnek.
:) nagyon gyenge pali vagy. Most ez komoly? becézgetni szoktam az undok kismalacokat erre most gyorsan cukimukizol? Nem vagy egy éles kés. Állandóan utánozni akarsz. Elsöre még semmit nem értettél meg, egy önálló táma vagy értelmes sztori még nem jött belöled. Szánalmas egysikú embereknek van hasonló problámájuk. Rossz lehet.
Csak Kovácsekat(USA),nem szerették ,hanem féltek. Tőle. Így tartotta fenn az egyeduralkodó gazdasági hegenmoniajat. És kényszerítette a világ országainak nagy részét, hogy dollárban tartsák a jegybanki devizatartalekaikat. Ennek megvolt a maga bája,....... Azaz az USA dollárt nyomtatott és a világ többi része árut,nyersanyagot adott cserébe ...Mert ha nem tette ,akkor ahogy a Brennus mondta volt" Vae victis" Aki érti az érti, aki nem az nem.... A dolgok viszont néha változhatnak... Meglátjuk..
Több tényezőtől függ az.... De ebbe nem mennek bele. Régi gyorsan épített bèrhazak. Amiket tucatjával építettek anno a bankár , és pénz tőkés réteg, a 1vilaghaboru előtti Monarchiában Pesten, és utána is a 20.as evekben.... Vagy a grófok, vagy bárók által maguknakn épített pesti paloták,teljesen más tészta....Szerintem Szigeteléstol,alapozás munka és anyag minőségétől etc sok mindentol függ. Ha volt egyáltalán tisztességes alapozás a gyorsan épült berhazaknal. Nem tudom,nem voltam ott.....:) Régi betonokat össze se lehetett hasonlítani a mai technologiaval .Ugye ott a víz cement tényező, amit 100eve , hát, ahogy sikerült. Most még több benne a beton vegyszer és a folyósíto mint a víz:). Nagyon nem mindegy hogy valami , akár az sávalap C8 -C12 betonból vagy az alattibol készült vagy szuper jó c25 /30 bol..szerintem 100 éve nem is tudtak c25/30 at. Vagy igen? A panelokba még inkább bele se megyek mert igencsak kapkodtak hogy az ötéves tervszamok sikerüljenek:). De ha jó is a beton és szuper , attól a meg a kihajtott kengyel vasalattol,az összefogó csapok pontos kibetonotasaig sok minden fontos függő tényező van ... Hogy mi lesz odébb, majd,vagy nem lesz még odébb, az majd még kiderül....😉 Én inkább nem mondok semmit,se , mert sok tényező van .. Viszont most már tudnak 70N/mm2 vagy 100N/mm2 sziardsagu betont is. Hol volt ez régebben. ? 18 tonna az 18N/mm2, amúgy. Bár az igaz hogy ,mondhatnak sokan ,hogy romai betonok is állnak.igen am de az ott vulkáni hamu és égetett mész, egyeb zseniális úgymond öngyógyító beton volt. De az megint más story a Római beton. Tudtak nagyon az etruszk mérnökök.(Róma, alapja a szervezettségének, és mérnöki tudasanak java az etruszk néptol származik.) Szóval,véleményt nem mondok,de hidd el , csak 2 dolog biztos,a halál,és az adók....:)) A tömör tégla az tényleg jók. És a fodemek,is olyan szupek, alap, vizszigeteles etc..?es a tobbi ? Nem tudom, nem értek hozzá, csak kérdezem...? Érdekelne..ha tud valaki biztosat a régi berhazakrol. Annyit tudok,hogy vidékről felrangatott csóró zsellerek is építettek akkori nagytokeseknek házakat tucatjával, a minisztériumi dolgozóknak, földjüket vesztett ,kirabolt dzsentriknek kiadásra, gyorsba. Meg voltak a Zichy, és Andrássy ,etc grófok által épített pénzt nem sajnálták típusú gyönyörű paloták, de azok regebbiek talan??...., meg tovabba vannak ezek a sokkal később épült modernebb technológiájú 30 as évekbeli Horthy időszaki bauhaus típusok.. Off.
Pont most akarsz visszajönni Pestre? Amikor az utolsó tyúkól ház is százmilllió? Várd meg a választásokat a választást követő évben olyan szopoda lesz itt hogy még! Jön a nyomor. Hátha beesnek az árak.
Vissza meg nem koltozunk de hianyzik a 1es iranyitoszam. Mar tukon ulok mit dob a gep. Ha nem lesz erdemi, akkor vszinu epitek vmit, de erre meg alszok🙂
USA államadossaga egy pldán keresztül :. . . "Hogy plasztikusabb legyen, a Kovács család havi bevétele egymillió forint, a meglévő tartozásuk 89,5 millió forint. A bevétel 17,1%-a már most is az eddig meglévő hitelek kamataira megy el, vagyis évente kéthavi teljes fizetés megy az eddigi hitelek kamataira. (Ráadásul ezek régi tartozások nulla közeli kamatlábbal, egyre több hitel fordul magasabb kamattal, így dinamikusan növekszik a meglévő hitelekre is a kamatteher.) . Ennek ellenére Kovácsék szeretik, ha szeretik őket az emberek, ezért nem visszafogják a költekezésüket, hanem havonta 1,37 millió forintot költenek, mit sem törődve azzal, hogy a már meglévő 89,5 millió forintos hitelük ettől évente további öt százalékkal nő, s így a fizetendő kamatok is évről-évre dinamikusan emelkednek."
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link